A miniszterelnök szerint a revizorok feladata, hogy megváltoztassák a jelenlegi adómorált. "Mindenki a pénzügyi tehetsége szerint vegyen részt a közteherviselésben" - tette hozzá. A kormányfő elmondta még, hogy a vagyonosodási vizsgálatokkal próbál az adóhivatal rendet tenni, jövőr várhatóan 10 ezer ilyen ellenőrzés lesz. Vagyonososádsi vizsgálatot egyébként a magánszemélyek maguk is kérhetik, s ezt a lehetőséget kihasználva Gyurcsány Ferenc rögtön indíttatott maga ellen egy ilyen eljárást.
Gyurcsány kijelentette, a gazdaság kifehérítésnek legfontosabb eszköze az egyéni járulékfizetési nyilvántartás bevezetése lesz, amely az egészségügyi reform egyik alappillére.
A vagyonosodási vizsgálatokkal kapcsolatban kiemelte: azok érdekeit védi, akik tisztességesen fizetnek adót, valamint azokét, akik ezekből az adókból szociális, jóléti és egyéb szolgáltatásokat kapnak. A vagyonosodási vizsgálat elsősorban azokra terjed ki, akik a különböző nyilvános nyilvántartások alapján az elmúlt időszakban vélhetően jelentősen meggazdagodtak - mondta a miniszterelnök, aki szerint el kell kerülni még a látszatát is annak, hogy ezt bárki fenyegetésként élje meg. A dolog a tisztességről és a felelősségről szól - hangsúlyozta a miniszterelnök az MTI tudósításában.
A politikusok adóbevallásának nyilvánosságát indítványozó ellenzéki javaslat kapcsán azt mondta: láthatóan ebben most egyezség van a politikai pártok között, menni kell tovább az ezek szerint az ellenzék által is támogatott úton.
A miniszterelnök szót ejtett a házipénztárak megadóztatásának indokairól is, s a téma kifejtése során a jelentős sajtóérdeklődés mellett megtartott rendezvényen megjegyezte: "jaj de sajnálom az újságíró kollégákat, akiket ezek a fogalmak talán zavarba hozhatnak".
Az egyéni és társas vállalkozások pénztárállományára kivetendő adó kapcsán a miniszterelnök úgy vélekedett: a mikrovállalkozások világában teljesen valószerűtlen, hogy ezer milliárd forint ott van valóságos eszközben, hiszen ha így volna, többségük nem mikrovállalkozás volna.
Ahogyan minden munkavállalónak fizetnie kell a jövedelme után, a vállalkozásokból kivett pénz után is adózni kell. A tőkét és a munkát egyformán kell megadóztatni - mondta Gyurcsány Ferenc.
A miniszterelnök megelégedését fejezte ki azért, hogy az adóhivatal nem vált politikai küzdelmek helyszínévé. Mint elmondta, ez azért fontos, mert olyan széles értelemben vett társadalmi kultúrára van szükség, amely segít megértetni mindenkivel, hogy mi a felelőssége, s azt is, hogy ennek a felelősségnek része a közteherviselésben való részvétel is.
"A jó minőségű közszolgáltatásokhoz, s ahhoz, hogy ezekből részesedhessen tehetős és szükségben szenvedő egyaránt, az szükséges, hogy a közterhekhez mindenki hozzájáruljon pénzügyi képessége, vagyonának nagysága alapján" - mondta.
A kormányfő többször hangsúlyozta: nem egyszerűen új egyensúlyi programról, reformokról vagy fejlesztésekről van szó, hanem új közfelelősségről és magánfelelősségről, ha úgy tetszik, egy új kultúrának az elsajátításáról.
Az állam a kormányfő szerint azzal, hogy átláthatóan működik, megteremti az erkölcsi alapját annak, hogy azt mondja: adót mindenkinek fizetnie kell.
Az adóhivatallal kapcsolatos elvárásairól kifejtette: együttműködő, szolgáltatni tudó, kiszámíthatóan működő adóhatóságot szeretne, amelynek van presztizse, tekintélye.
A miniszterelnök értékelése szerint jól halad az egyéni járuléknyilvántartási rendszer bevezetése, amely az egészségügyi reform egyik alapja. Már közel 3 millió személy adatai vannak a nyilvántartásban, akiknek az alkalmazáshoz kötődő terheit befizették - mondta.
Erre azért van szükség, hogy az egészségügyi reform következő szakaszában, jövő januártól mindenkiről tudhassa a háziorvosa, a szakorvosa, hogy áll-e mögötte járulékfizetés, jogosan veszi-e igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Így ki fog derülni, ki az a pár százezer ember, aki mögött nincs sem állami sem magánbefizetés - tette hozzá.
Az adóhatóságnál 2007. január 1-től létrejön a regionális középszintű vezetői szint, az erre való felkészülés elkezdődött, a személyi döntésekre ősz közepéig sor kerül.
A miniszterelnök hangsúlyozta: csak az teremt lehetőséget az adócsökkentésre, ha mindenki részt vesz a közteherviselésben. Ha van olyan bevételi többlet, amiről le lehet mondani, akkor lehet adót csökkenteni. A kormányfő szerint az elmúlt időszak tapasztalatai alapján önmagában az adócsökkentés nagyon ritka - és sokszor vitatható - kivételtől eltekintve, nem hozott több adóbevételt, s önmagában nem dinamizálja a gazdaságot.
