Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- Hogyan tudják fenntartani magukat?
- Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézetet egyszeri pénzadománnyal támogatta a Soros Alapítvány. Abból élünk, hogy szakmai, közpolitikai témájú kutatásokat végzünk a megrendelõinknek. Mûködésünk alatt az intézet puszta fenntartására egyetlen fillér állami támogatást nem kaptunk, és ilyet nem is fogadunk el. Csak dokumentált, elvégzett munkákért kaptunk pénzt.
- Mi az intézet közpolitikai célkitûzése?
- Az intézet a közpolitikai intézet feladatát abban látja, hogy a politikai döntéshozókat rávegyük arra, hogy olyasmit tegyenek meg, amit szívük szerint nagyon nem tennének meg - vagy rávezetni õket arra, hogy mit ne tegyenek, amit pedig szívesen megtennének. Példa erre az elektronikus információszabadságról szóló törvényi koncepció elõkészítése, a titoktörvény tervezetének bírálata, vagy a gyülekezési jog korlátozásával szembeni fellépésünk.
- És most a pártfinanszírozás kutatása a Szeretem, Magyarország mozgalommal együttmûködve. Ön szerint miért fontos a pártfinanszírozás átalakítása?
- A jelenlegi pártfinanszírozás a korrupció melegágya, amelynek újragondolása azt üzenné, hogy a politikai elit elõször önmagán kezdi a javítást, a korrektebb játékszabályok kialakítását. Csak egyszer kell belegondolni: vajon miért adnak a cégek pénzt – brutálisan sok pénzt – a pártoknak, és mit kértek érte cserébe? A kampányköltések jelentõs része rekonstruálható, állítjuk hogy a két nagy párt a szabályok ellenében óvatos becsléssel 4-4 milliárd forintot költött a mostani kampányra. De a kis pártok is jóval túllépték a törvényes határt.
- Melyek a leggyakoribb trükkök, amivel a cégek támogatták a pártokat?
- A támogató megállapodik egy tanácsadó céggel, amely tanácsokat ad, majd benyújtja a számlát, amit szépen kifizet. A pénz pedig felbukkan máshol. Az is gyakori, hogy a terembérleti, hirdetési, hangosítási vagy nyomdaköltségeket természetbeni juttatásként átvállalja egy párthoz közel álló magánszemély vagy szervezet. Itt legalább adóznak. Bizonyára vannak táskás emberek is, akik aktatáskában, nejlonzacskóban hozzák-viszik a milliókat.
- Milyen konkrét javaslatokat fogalmaztak meg a pártfinanszírozás átalakításáról?
- Szeretném kiemelni az állam szerepének újraszabályozását. Elfogadhatatlannak tartom, hogy a minisztériumok – különösen a MeH és a Gazdasági Minisztérium –, és az önkormányzatok közszolgálati feladatok ürügyén költségvetési pénzeket fordítanak kampánycélokra vagy pártpolitikai témájú közvélemény-kutatásokra. A gyakorlatot egyébként nagyban az Orbán kormány kezdte el és a Medgyessy, majd a Gyurcsány kormány jó tanítványként folytatta. A majdani szabályozás kérdés, hogy legyen-e felsõ limitje a kampányköltésnek, különítsük-e el a választási kampányt a „normál üzletmenettõl”, szûkítsük-e az adományozási jogot, hol legyenek a kampányszámlák, adjunk-e külön ellenõrzési jogokat az Állami Számvevõszéknek, amely a jelenleg adott lehetõségeit sem használja. El kell gondolkodni azon is, hogy kik finanszírozhatják a kampányt: csak a költségvetés, vagy a magánszemélyek esetleg a cégek is. A magánszemélyek kizárását nem tartanám szerencsésnek, mert azt a nézetet erõsítené, hogy az embereket tartsuk távol a politikától.
- Mi a véleménye a gazdasági szereplõk által kezdeményezett nemzeti kerekasztal tárgyalásokról? A vita helye nem a parlamentben van?
- Alapvetõen igen, de nem ellenzem, hogy legyenek egyeztetõ fórumok. Amit szívbõl utálok az – Sajó András találó kifejezésével élve – a változásipar. Amikor a lázas tevékenység látszataként újabb és újabb fórumokat, tanácsadó testületeket, bizottságokat hívnak össze, de persze nem történik semmi. Azért ne térjünk vissza a dualizmuskori korporációk láthatatlan kormányzásához, a régi GYOSZ-hoz például.
- Bár voltak példák az egyetértésre, kormány és ellenzéke között több ciklus óta szünetel az érdemi párbeszéd. Ön szerint jelenleg van-e esély - legalább stratégiai szinten - az egyetértésre néhány, ciklusokon átívelõ alapkérdésben?
- Hát nem vagyok jós. De kíváncsi vagyok, hogy mikor jutunk el oda, amikor az ellenzék felismeri a saját érdekét. Vagyis hogy olyan dolgokban kezdeményez, amely például a nyilvánosságot, a kormány felelõsségre vonását erõsítheti. Ilyen lehetett volna az államtitoktörvény jobb módosítása, hiszen a mindenkori ellenzék számára óriási fontosságú, hogy az állam mit titkolhat el, és mit nem. Kénytelenek vagyok arra gondolni, hogy azért nem érdekelte õket a kérdés, mert azt gondolták, hogy úgyis mi jutunk hatalomra, „akkor meg minek dolgozzunk magunk ellen”. Ez olyan, mint Arany János fülemüleperének bírója: ha jobb zsebükre ütnek, akkor is nekik fütyül, ha bal zsebükre, akkor is nekik fütyül a fülemüle. Csakhogy üres maradt a zsebük. Mégiscsak érték a mindenki fülemüléje.
- Ön személyesen korteskedett Sólyom László köztársasági elnökké választásáért. Hogyan értékeli az elnök eddigi tevékenységét?
- Néhány kezdeményezését kifejezett rokonszenvvel fogadtam, de bizonytalanságot is láttam – fõleg technikai megoldásokban. Azt gondolom, hogy az elnök egy új politikai felfogást képvisel, amelynek célja, hogy megújítsa a közpolitikát. Bár ezeknek, szerintem, nem szabad dodonaiaknak lenniük. Mivel a magyar közjogot a fantáziátlanság uralja, nem könnyû hozzászokni ahhoz, hogy valakinek a viselkedése az alkotmányos keretek között eltér a megszokottól – akár mindegyik elõdjétõl is. Az elnök alkotmányos elkötelezettsége miatt alaptalannak látom az elnöki hatalom esetleg kiterjesztésére vonatkozó félelmeket; eddig ennek semmi jele.
- Hogyan értékelné, hogy az államfõ jelöltje a legfõbb ügyészi posztra nem kapna bizalmat a koalíció részérõl?
- Bár a jelölés joga az elnöknél van, ebbõl nem következik, hogy az Országgyûlésnek elfogadási kötelezettsége lenne. Inkább azt tartom abszurdnak, hogy Magyarországon a közméltóságra jelöltek alkalmasságáról nem folyik valódi érdemi politikai vita, és gyanítom, ez most is elmarad. Ez azért is érdekes, mert az elnöknek, szerintem legalábbis a magyar rendszerben, nem lehet személyzeti politikája, személyi döntései a jelölt érdemei szerinti döntések. A jelöltet egyszer láttam, nem ismerem. Jó lenne, ha ezúttal nem csak a sumákolás menne, hanem arról folyna a szó, milyen az ideális, hajthatatlan ámde tiszta szívû államügyész, és a jelölt életútja alapján vajon ilyen-e.
