Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Formálisan nézve nincs nagyobb vagy kisebb együttműködési kényszer kormány és ellenzék között. Egy képviseleti demokráciában egyetlen mandátumkülönbség is parlamenti többséget eredményez. Tartalmilag azonban napnál világosabb (benne van a levegőben), hogy a közvélemény a korábbinál erősebb együttműködést akar látni kormány és ellenzék között.
Mások az elvárások, kedves barátaim
A mostani választások éppen azt mutatták meg, hogy növekszik a választói tudatosság: az emberek már nem az igazságot várják a politikusoktól, hanem a korrekt együttműködést – minden szinten. A demokratikus közélet megváltozott minősége miatt olyan politikai tettekre van szükség, amelyek azt üzenik a választóknak, hogy képviselőik képesek együttműködni egymással. Morális értelemben ez azt jelenti: a politikai elitnek elsőként saját magán kell kezdenie a kiigazítást, közös szabályaink újragondolását.
Lassan mondjuk: pártfinanszírozás
A velejéig cinikus pártfinanszírozás megváltoztatása egészen kitűnő alkalmat jelenthet a pártoknak a szimbolikus értelmű politikai cselekvésre. Tény, hogy 386 millió forintból nem lehet választási kampányt lefolytatni, de az is tény, hogy valamennyi parlamenti párt törvényt sértett. A Népszabadság szerint az MSZP csak a televízióknál 615 millió forintért vásárolt médiafelületet, a Fidesz 248 millióért, az SZDSZ 213 millióért, az MDF 161 millióért. Csak utcai plakátokra 1,6 milliárd forintot adott ki a Fidesz, 715 milliót az MSZP, 369 milliót az SZDSZ, 307 milliót az MDF. Akkor hát honnan jött a pluszpénz?
Morális értelemben
Csak egyetlen egyszer kell feltenni azt a kérdést, hogy a cégek vajon miért adtak pénzt – brutálisan sok pénzt – a pártoknak, és főleg mit kértek cserébe? Csak nem állami fejlesztési pénzeket, „támadhatatlan” közbeszerzési megrendeléseket, önkormányzati csatornázási munkákat? Esetleg helyettes államtitkári kinevezést a családtagnak? És mik ennek következményei az adott szakmai területre nézve? Nem folytatjuk. Nyilvánvaló, hogy a jelenlegi pártfinanszírozás a korrupció melegágya, ennek új alapokra helyezése azt üzenné: a politikai elit először önmagán kezdi a javítást, a korrektebb játékszabályok kialakítását. Ellenkező esetben nincs morális alapja arra, hogy például üldözze az adócsalókat.
A vita helye
Miközben egyes hazai gazdasági nagymogulok a „jövőre való tekintettel” különféle – szimbolikusnak szánt – kiáltványokat, megállapodási javaslatokat tesznek közzé a sajtóban, nem árt leszögezni: a kooperáció helye a parlamentben van. A politikának nem arra van szüksége, hogy a parlamenten kívülre vigye „a társadalmi vitát”, hanem arra, hogy a meglévő alkotmányos intézményeket (mindegyiket) töltse meg új tartalommal. Márpedig jelen esetben a magyar Országgyűlés alsóházi terme tökéletesen alkalmas helyszín arra, hogy a kormány és ellenzéke nagyjából fél éven belül megállapodjon egymással a legfontosabb közjogi, gazdasági-társadalmi kérdésben. Bár egyelőre azt sem tudjuk, hogy pontosan miben kellene megállapodniuk a feleknek: Gyurcsány Ferenc blogján kívül egyelőre semmi sem szivárgott ki a koalíciós tárgyalásokról, arról meg nincs hír, hogy kormány és ellenzéke egyeztetnének bármiben is. Mindesetre az egység érdekében a megállapodás címzettjei csakis a Magyar Köztársaság állampolgárai lehetnek: nem a pénzpiacok, nem a hazai sztárvállalkozók, nem a vidéki polgármesterek, hanem mi, mindannyian. A megállapodás időkeretére nézve fontos felhajtóerő, hogy fél év múlva, szeptemberig kell benyújtanunk egy hihető és tartható egyensúlyprogramot az Európai Bizottságnak.
Picture the scene
Az elkövetkező hónapok kulcskérdése az lesz, hogy vajon a kormány képes lesz-e a pártérdekeken felülemelkedve négy éves ciklusra tervezni, az ellenzék pedig képes lesz-e alkotmányos feladatát betöltve felelősséggel bírálni vagy éppen támogatni a kormányt az ügyek természetétől függően. Nyilvánvaló: ha a kormányprogram azt tekinti céljának, hogy megnyerje az őszi önkormányzati választásokat, soha nem lesz változás Magyarországon. Ha az ellenzék azt tekinti céljának, hogy a hibásnak bizonyult sérelmi politika segítségével szavazatokra vadásszon, soha nem lesz változás Magyarországon.
Tények és perspektívák
A változásban, a közös keretek kialakításában kulcsszerepe lehet a köztársasági elnöknek, aki a nemzet egységét jelképezi. Erre garancia az elnök eddigi tevékenysége, valamint politikai programja, amelynek nem titkolt célja, hogy megújítsa a magyar közéletet. Figyelemreméltó, hogy ezt eddig milyen kevesen vették észre. Nem mellesleg: az elnök más stílusú politizálásának sorába illeszkedik a legutóbbi kezdeményezése is, amelyben a határon túli magyarok ügyét kívánja a magyar közvélemény érdeklődésének középpontjába állítani.
Melyik irányba mozdulnak?
Az elkövetkező évek egyik politikai alapkérdése az lesz: kormány és ellenzéke képes lesz-e együttműködni és ebben milyen szerepet fog játszani a köztársasági elnök. Az elnök eddigi tevékenysége és morális alapú politikai programja alapján arra lehet következtetni, hogy a pártok, a kormány és ellenzék mellé személyében fel fog zárkózni egy ellensúlyként szolgáló, független politikai tényező. Mindenesetre, ha nem lesz együttműködés a felek között, akkor – Stumpf István szavaival szólva – a „betartás demokráciája” fog érvényesülni.
