Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az Egyesült Államokban gondolták először úgy, hogy bizonyos feltételekkel megadják az újrakezdés lehetőségét az adósnak. A reorganizációs eljárásokat alkalmazzák Franciaországban, Japánban, Németországban, az Egyesült Királyságban. Tegyük fel: egy vállalkozás nem tud megbirkózni a túlságosan gyors növekedéséből fakadó problémákkal. A hitelezők választhatnak: padlóra küldik a céget, esetleg – zsebükre gondolva – megpróbálják működtetni a meglévő vagyont. Utóbbi az érdeke a jóhiszemű adósoknak is.
– Magyarországon nem működik ez a fajta szemlélet, nem működik a reorganizáció – mutat rá Ormai Gabriella ügyvéd. – Pedig ezek a eljárások éppen azt szolgálják – esetünkben szolgálnák –, hogy a felek, így adós és hitelező között kölcsönös biztosítékrendszer jöjjön létre. A jelenleg hatályos csőd- és felszámolási törvényt a gazdasági társaságok nem arra használják, amire azokat a jogalkotó kitalálta.
Ezért jelenleg is dolgoznak a szakemberek mindkét jogszabály kodifikációján. Csőd- és felszámolási jogunk például nem védi eléggé a hitelezők érdekeit. Mert mi történik a gyakorlatban? Elindulnak az eljárások és a hitelező kétségbeesetten látja: igen kevés esélye van arra, hogy pénzéhez jusson. Az adós hasonló kétségbeeséssel észleli, hogy az eljárások során a cég fokozatosan veszít értékéből – sokszor talán ez az oka a nem teljesen jogszerű vagyonmentésnek, megóvási törekvéseknek.
A reorganizáció azt a célt szolgálja, hogy a cég működéséből senkit se zárjanak ki. Az adósnak legyen érdeke a vagyon gyarapítása, legyen érdeke a nyereséges működés elérése. Ilyenkor a hitelező is nyugodtabb lehet, az eljárás során nem apad folyamatosan a gazdasági társaság vagyona, veszélyeztetve azt, hogy valaha is követeléséhez, pénzéhez jut. A jelenlegi szabályozás azonban nem segít a cég értékcsökkenésének megállításában, ugyanis az adós cégeket nem lehet kompletten eladni, hanem csupán eszközönként, elemenként. Pedig a cégek rendelkeznek piaci pozícióval, kapcsolatokkal, kár lenne ezeket veszni hagyni, teljes egészében felszámolni.
Ormai Gabriella szerint a hazai szabályozás kevesebb védelmet biztosít a magyar hitelezőnek, mint például nyugat-európai társának. A hitelező természetesen mindent megpróbál, hogy az adóssal kötött szerződésekben, magánjogi megállapodásokban biztosítsa vagyonát. Ám e megállapodások nem helyettesíthetik a jogszabályból fakadó struktúrákat. Kötelező ereje folytán a törvényt alkalmazni kell, azonban a szerződésekkel egyet nem értés esetén csak a bíróságra mehetnek a felek. Mindez időbe telik, hiába gyorsultak fel és lettek kiszámíthatóbbak az elmúlt években a bírósági eljárások. Egyébként az uniós jogalkotás jótékony irányba befolyásolta a reorganizáció témakörét felölelő szabályozási környezetet: halad az egyre egységesebb elbírálás felé. Sokat segítenek a Legfelsőbb Bíróság jogegységi döntései is, sőt, egy hazai felszámolási ügyben éppen magyar bíró szabott ki olyan ítéletet, amely átkerült az uniós direktívák közé.
A reorganizáció mellett szóló további érv, hogy megéri az államnak is: sok munkaügyi, munkajogi „tehertől” szabadul, és az ismét mozgásba hozott cég adót is fizet. Ráadásul nem csupán az államnak érdeke a működő cég életben maradása, iparűzési adó formájában az önkormányzatoknak is (még ha ezzel az adófajtával kapcsolatban mostanában számos brüsszeli kritika ér is bennünket).
A piaci szereplők számára a legjobb megoldás a társaság közös talpra állítása, a jelenlegi csőd- és felszámolási szabályok erre nem alkalmasak, sajnos nem a cég feltámasztását segítik elő. Nálunk gond esetén az adós napjai meg vannak számlálva, általában a pénzintézetek még a hitelét is felmondják. A cél tehát a hitelezők fokozottabb védelmének kidolgozása, a felek együttműködésének elősegítése – fogalmazott a szakember.
