Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Nemzetközileg elterjedt gyakorlat, hogy a nagyméretű kiskereskedelmi láncok különféle kedvezmények adására kényszerítik beszállítóikat. Így például polcpénzt számítanak fel, hozzájárulást igényelnek reklámköltségeikhez és új üzleteik megnyitásához. Továbbá fix, illetve forgalmi kedvezményt, sőt születésnapi, áruelhelyezési és termékstruktúra-fejlesztési hozzájárulást is kérnek, rendkívül nehéz helyzetbe hozva ezáltal a beszállítókat és a termelőket.
Nagy-Britanniában úgy próbálták orvosolni ezt a problémát, hogy ezeket a gyakorlatokat a nyolc százaléknál magasabb piaci részesedéssel rendelkező, négy legnagyobb szupermarketláncra vonatkozó etikai kódexben (Code of Practice on Supermarkets’ Dealings with Suppliers) tiltották meg. Viták esetén a szupermarketek kötelesek a jóhiszeműség és tisztesség elvének megfelelően eljárni, ha pedig a felek nem képesek kilencven napon belül megegyezni, akkor független mediátorhoz fordulhatnak – ennek költségét egyébként a szupermarket állja –, s végül, ha ez sem vezet eredményre, akkor a versenyhatósághoz kerülhet az ügy.
A szigetországban már levonták az első tanulságokat az etikai kódex működésével kapcsolatban. A brit kódex azért nem bizonyult elég hatékonynak, mert a beszállítók – félve a kilistázástól – nem mertek panaszt emelni a nagyméretű kiskereskedők magatartása ellen. Megoldásként egy független „házőrző” beiktatása merült fel, mely felügyelné ezt a néhány vállalatot. Segítségével a beszállítók számára megfelelő fórumot kívánnak létrehozni, amelyen a beszállítók szabadon és félelem nélkül mondhatnák el panaszaikat.
Európában a szupermarketek közötti esetleges fúziók szigorú felülvizsgálatának eszközét is alkalmazzák. Erre hozható fel példaként a brit versenyhatóság 2003-ban született határozata, amely – a vevői erővel kapcsolatos indokokra hivatkozva – a Tesco, az Asda, illetve a Sainsbury (mindhárom jelentős kiskereskedelmi szereplő) által a Safeway nevű szupermarketláncra tett felvásárlási ajánlatok egyikét sem hagyta jóvá.
Ebben az ügyben a döntéshozók úgy érveltek, hogy bármely fenti vállalkozás általi felvásárlás tovább rontaná a beszállítók és a nagyméretű kiskereskedelmi láncok közötti – már amúgy is egyenlőtlen – alkuhelyzetet. A vevői erővel kapcsolatos piaci hatások felmérése az ilyen típusú esetekben azonban problémákat is felvethet. Jól példázza ezt az Európai Bizottság vizsgálata, mely két nagy francia szupermarketlánc, a Carrefour és a Promodes fúzióját érintette. Itt ugyanis a vevői erőhöz kötődő versenyjogi aggályok közgazdaságtani alapjai gyengének bizonyultak, s nem sikerült egyértelműen bizonyítani a vevői erő fogyasztói jólétre gyakorolt negatív hatását.
