Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az EU különböző intézményeinek megbízásából több vizsgálat is készült már a könyvvizsgálók egységes piacon betöltött pozíciójáról. A legismertebbek ezek közül az 1996-os Maastricht Accounting and Auditing Research Centre által készített úgynevezett MARC-jelentés és a szintén 1996-os Zöld Könyv (Green Paper), melyre száznál több hivatalos reakció érkezett európai szakértőktől, s melynek nyomán az Európai Bizottság 1996. december 5-6-án „Könyvvizsgálók szerepe, pozíciója és felelőssége" címmel konferenciát hívott össze.
Az itt összegyűlt szakértők egyetértettek abban, hogy az EU-nak közösségi szinten kell megvalósítania a könyvvizsgálat ellenőrzését, szabályozását. A konferencia – azonos címet viselő – vitaanyaga a Fédération des Experts Comptables Européens szerkesztésében jelent meg, s szintén kulcsfontosságú megállapításokat tartalmaz e témakörben.
1997. február 26-án a Gazdasági és Szociális Tanács tárgyalt a Zöld Könyvben foglaltakról, és megállapította, hogy az – a nemzetközi szabványokkal összevetve – alapját képezheti a magas szintű és összehasonlítható EU-standardok kialakításának. 1998. január 15-én hozott az Európai Parlament egy olyan határozatot, amelyben nagyrészt a Zöld Könyv által tett javaslatok szerepelnek. Ebben elismerte a könyvvizsgálók szerepének fontosságát az egységes piac működőképességének szempontjából, illetve annak a követelménynek a jogosultságát, hogy ne legyenek jogi akadályai a határokon átnyúló könyvvizsgálatnak sem.
Kik is azok a könyvvizsgálók?
Könyvvizsgálón a cikkben olyan személyt avagy társaságot értünk, amely jogosult a jogszabályok által kötelezően előírt könyvvizsgálatok elvégzésére. Ezek a jogszabályok (azaz EU-direktívák) a következőek:
– az 1978. július 25-én kelt negyedik direktíva (n° 78/660/EEC, OJEC, 1978. augusztus 14.), amely az első cikkében meghatározott vállalattípusok éves beszámolóiról szól
– a konszolidált könyvvitelről szóló 1983. június 13-i hetedik direktíva (n° 83/349/EEC, OJEC n° L 193, 1983. július 18.)
– a biztosítótársaságok könyvviteléről szóló 1991. december 19-i direktíva (n° 91/674/EEC, OJEC n° L 374, 1991. december 31.)
– az 1985. december 20-i keltezésű, úgynevezett „UCITS"-direktíva (n° 85/611/EEC, OJEC n° L 375, 1985. december 31.), amely a pénzintézetek, biztosítótársaságok és befektetési alapok kötelező könyvvizsgálatáról szól.
– a negyedik és hetedik direktíva első cikkét módosító 1990. november 8-i konszerndirektíva (n° 90/605/EEC) a nyilvános vagy magántulajdonú korlátlan felelősségű társaságokból álló holdingok könyvvizsgálatáról
Öt országban (Dánia, Írország, Luxemburg, Hollandia, Nagy-Britannia) nem létezik a kötelező könyvvizsgálókra vonatkozó külön jogszabály, itt tehát a polgári törvénykönyv előírásai az irányadóak. Olaszországban a könyvvizsgálókra csak a külön jogi szabályozás vonatkozik (a Ptk. nem), a többi kilenc tagországban pedig az általános magánjogi szabályozás mellett egy specifikus – a könyvvizsgálói tevékenységet érintő – is hatályban van.
Franciaország és Finnország kivételével az összes tagországban a vizsgált társasággal kötött szerződésben foglaltakért felel a könyvvizsgáló. A francia felfogás szerint a könyvvizsgáló közérdekű munkát végez, tehát nem a szerződés, hanem törvények és jogszabályok alapján ítélhető meg tevékenysége. Finnországban elvileg a szerződésben foglaltak is irányadóak, de ennek jelentősége a gyakorlatban nem túl nagy, mivel a könyvvizsgálói törvény (Tilintarkastuslaki – TTL) igen széles hatókörű. Egyetlen kivétel van: ha a vétkes könyvvizsgálót személyesen nevezték ki, de egy könyvvizsgáló cég tagjaként dolgozott, felelősségét nem a TTL, hanem kizárólag a szerződés alapján kell megítélni. Németországban, Írországban, Portugáliában és Nagy-Britanniában a vétkes könyvvizsgáló mind a szerződés, mind a magánjog alapján felelőssé tehető, míg Belgiumban valamelyik szerződő fél a polgári jog nyújtotta védelemmel is élhet, ha a szerződés keretein túlmutató hanyagságot tud bizonyítani. Harmadik – a szerződésben nem szereplő – fél minden országban a magánjogi keretek közt léphet fel a szerződésben le nem írt esetekből eredően őt ért károk elleni jogorvoslatért
Ki lehet felperes?
A könyvvizsgáló által vizsgált társaságnak az unió összes tagországában jogában áll a könyvvizsgáló ellen peres eljárást kezdeményezni, Ausztriában és Németországban pedig e társaságon kívül a tulajdonában álló vállalatoknak is. Belgiumban, Dániában, Finnországban, Franciaországban, Görögországban, Luxemburgban, Olaszországban, Portugáliában és Svédországban a kár meglétének bizonyítottsága esetén bárki kártérítési igénnyel léphet fel a könyvvizsgálóval szemben. Nagy-Britanniában, Írországban és Spanyolországban azonban e külső – harmadik – félnek azt is bizonyítania kell, hogy a könyvvizsgáló előzetesen vállalta a felelősséget ezekért az őt ért károkért. Franciaországban a bejegyzett részvényesi szövetségek a befektetők nevében is eljárhatnak, ez azonban a szigorú feltételek miatt a gyakorlatban ritkán történik meg. Portugáliában elvileg szintén lehetséges lenne ilyen kollektív fellépés, erre azonban mindeddig nem volt példa. Itt, valamint Spanyolországban és Nagy-Britanniában csak a részvényesek pereskedhetnek a vizsgált vállalat nevében, míg Olaszországban és Luxemburgban a részvényeseken kívül a hitelezők is. A többi tagországban a kollektív fellépés nem megengedett.
Ha a vizsgált vállalat csődbe jutott, a felszámolóbiztos fogja képviselni a perben. Ausztriában, Dániában, Görögországban, Írországban, Nagy-Britanniában, Portugáliában, Spanyolországban és Svédországban a csőd nem befolyásolja egy harmadik fél jogait. A többi tagállamban csak a hitelezőket képviselő felszámolónak van joga pert kezdeményezni. Abban az esetben azonbna, ha a könyvvizsgáló hibája nem a vizsgált társaságnak, hanem a hitelezőknek vagy egyéb harmadik félnek okozott kárt, ők közvetlenül is feljelenthetik a könyvvizsgálót.
Nagy-Britanniában több precedensértékű ítélet is született a könyvvizsgálók felelősségéről. A legelső ilyen az 1964-es Hedley Byrne kontra Heller-ügy, ahol a felsőház (House of Lords) úgy vélte: az a személy, aki saját hanyagsága miatt olyan állításokat tesz, amelyek másnak anyagi veszteségeket okoznak, akkor is felelősséggel tartozik utóbbinak, ha köztük semmilyen szerződés nincs – feltéve, ha „viszonyuk különleges".
A második a Caparo Industries Plc kontra Dickman ([1990] AC 605, House of Lords)-per. Itt a felperes részvényeket vásárolt az auditált vállalatban röviddel azelőtt, hogy annak éves beszámolóját nyilvánosságra hozták volna, majd miután ez megtörtént, újabb papírokat vett, állítása szerint a beszámoló adataira hagyatkozva. Azzal érvelt, hogy mivel a könyvvizsgálóknak előre tudniuk kellett volna – lévén a vállalat köztudottan ki volt téve felvásárlási ajánlatoknak –, hogy egy potenciális befektető az ő jelentésükre alapozva hozhatja meg döntését, és mivel a felperes már akkor is részvényes volt a vállalatban, amikor a második részvényvásárlását tette, fennállt az a szükséges „különleges viszony", amely esetén a könyvvizsgálóknak gondossági kötelezettségük van.
A felsőház elutasította ezt az érvelést. Úgy vélték, a könyvvizsgáló azon felelősségét, amit a jelentés elkészítésével visel, behatárolja a jelentéskészítés tényleges célja. Márpedig – ahogy a társasági törvény írja – ez a cél az, hogy a részvényeseket a vállalat irányításában, nem pedig egyéni döntéseik (mint például részesedésszerzés a vállalatban) meghozatalában támogassa.
A Caparo-ügy konzekvenciája, hogy a könyvvizsgálónak – különleges esetektől eltekintve – nincs gondossági felelőssége a részvényesekkel mint a vállalat egyéni befektetőivel szemben és még kevésbé a vállalatban tulajdonnal nem rendelkező, de abba befektetni szándékozókkal (jellemzően hitelezőkkel, kezesekkel, munkavállalókkal) szemben. A felsőház ezt a precedenst alkalmazta az 1990-es Al Saudi Banque kontra Clarke Pixley perben, ahol azt az ítéletet hozta, hogy a könyvvizsgáló nem tartozik felelősséggel annak a banknak, amely kölcsönt nyújtott a vizsgált vállalatnak. Benjamin Cardozo amerikai bírót idézték, aki ezt mondta: „a különleges viszony" kritériuma nélkül a könyvvizsgáló felelőssége korlátlan összegre, korlátlan ideig és korlátlanul sokakkal szemben állna fenn".
Az alperesek
A kijelölt könyvvizsgáló – legyen bár egyéni vagy vállalati – az összes tagállamban perbe fogható. Ha a könyvvizsgálatot egy cég végzi, a végső jelentést aláíró személy a céggel közösen és egyénileg is felelős. Az alvállalkozók felelősségre vonása mindenhol nehézségekbe ütközik: vagy egyáltalán nem tehetők felelőssé, vagy a megbízást adó könyvvizsgáló felelőssége az elsődleges. Két kivétel van csak ez alól az általános szabály alól: Írország, ahol csak egyetlen egyén vagy cég jelölhető ki a kötelező könyvvizsgálat elvégzésére, és Hollandia, ahol nincs előírva, hogy – a könyvvizsgáló cég nevében – egy természetes személynek is alá kell írnia a jelentést.
A több cég által közösen végzett könyvvizsgálat minden tagországban lehetséges, ekkor az egyes könyvvizsgálók általában együtt és külön-külön is felelőssé tehetők elvégzett munkájukért, de van, ahol – bizonyos feltételekkel – lehetséges felelősségüknek az elvégzett munka arányában történő megosztása. Jelenleg Dánia, Franciaország, Írország és Svédország teszi ez utóbbit lehetővé.
A konszolidált számlák vizsgálata esetén néhány ország joga megengedi, hogy ne ugyanaz a személy (illetve cég) legyen az anyavállalat és a leányvállalat(ok) könyvvizsgálója. Ebben az esetben az anyavállalat könyvvizsgálója az összes konszolidált számla vizsgálatáért és a leányvállalatok könyvvizsgálói jelentésében foglaltakért is felelős. Belgiumban, Franciaországban, Görögországban, Hollandiában, Írországban, Luxemburgban, Nagy-Britanniában, Olaszországban, Portugáliában és Spanyolországban nem terheli felelősség abban az esetben, ha a leányvállalatok könyvvizsgálatának adataira jóhiszeműen és a tőle elvárható megfelelő elővigyázatossággal támaszkodott, Ausztriában pedig akkor, ha ellenőrizte, hogy a leányvállalatokat az országban hatályos elveknek megfelelően auditálták. Ezen esetekben tehát csak a leányvállalat könyvvizsgálója tehető felelőssé. Az anyacég és a tulajdonában álló cégek könyvvizsgálói együttesen felelősek, ha mind a ketten hibáztak saját vizsgálatuk során. Finnországban, Dániában és Svédországban az anya- és a leányvállalat auditját ugyanannak a személynek (illetve cégnek) kell végeznie, azaz – logikus módon – ő felel az összes számla vizsgálatáért.
(Folytatjuk)
