A megállapodás keretében az SAP vállalja, hogy távlati terveket készít a gazdasági informatikai képzés jövőjét, esetlegesen a Műegyetemen történő önálló szakként való beindítását illetően, valamint hogy alkalmazott kutatási, illetve kísérleti fejlesztés(eke)t rendel meg az egyetemtől. Az SAP 50 millió forint értékben szoftver licencekkel támogatja az egyetemet, valamint lehetővé teszi továbbá a BME hallgatói számára, hogy részt vegyenek a cég által szervezett képzésekben is.
"Az SAP Hungary Kft. ma a legtöbb szoftverfejlesztőt foglalkoztató cégek között van Magyarországon. Az SAP ismerete nagyban növeli az informatikai szakemberek elhelyezkedési esélyeit, ugyanakkor az SAP-nek, partnereinknek és ügyfeleinknek is fontos, hogy jövőbeli alkalmazottaik már az iskolapadban átfogó, mély és a gyakorlatban is használható SAP ismereteket szerezzenek. Reményeink szerint a most megkötött együttműködés hosszú távon biztosítja a piaci igényeknek megfelelő SAP képzést Magyarországon" - nyilatkozta a szerződés aláírása kapcsán Vahl Tamás, az SAP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.
A megállapodás létrejöttének hátterében az áll, hogy a magyar informatikai piacon ma az SAP ismerete az egyik leginkább keresett szaktudás. Így mind az SAP, mind pedig az egyetem, annak hallgatói, oktatói és doktoranduszai számára elsődleges fontosságú érdek, hogy megfelelően képzett szakemberek álljanak rendelkezésre az SAP-t használó cégek igényeinek kielégítésére.
