Kovács Kálmán informatikai miniszter ígéretet tett arra, hogy 2003. végére meg lesz a politikai döntés, a harmadik generációs mobiltávközlési rendszer frekvenciájának kiosztásáról. Amennyiben ez megszületik, úgy további másfél év szükséges, hogy a szolgáltatók elindulhassanak az új hálózaton szolgáltatásaikkal - derült ki az Ericsson Magyarország szakmai napján rendezett konferencia kerekasztal-beszélgetésén.
Megfigyelők szerint bizonytalan, hogy a szolgáltatók vállalják-e a kiépült GSM hálózatokhoz képest erőteljesebb befektetést igénylő harmadik generációs szolgáltatás, illetve a koncesszió költségeit. A szolgáltatók szerint azonban nem ez a kérdés, hanem az, hogy az új szabályozó környezetben mennyi idő alatt tehetik gazdaságossá a frekvenciát.
Az is nagy kérdés, hogy az új frekvenciával sikerül-e újabb szolgáltatót a piacra csalogatni. Kovács Kálmán szerint, ha ügyesen írják ki a pályázatot, vagyis a koncesszió díját a szolgáltatás forgalmához igazítják, úgy tucatszám jelentkeznének az operátorok a magyar lehetőség iránt.
