Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Hovatovább hosszabb ideje tart az internetgazdaság mélyrepülése, mint az azt megelőző virágkor. Ma már világos kell hogy legyen: nincs olyan üzlet, amely attól lesz nagy, hogy azt hajtogatják, hogy nagy lesz. Olyan üzlet sincs, amelyet már az naggyá tesz, amin keresztül zajlik. Nincs olyan modell, amely leírhatná egy új ágazat működési elveit, mielőtt még ez kibontakozott volna. Úgy tűnik azonban, a netes üzletemberek – a világgazdaság szellemi elitje –, noha még mindig nem találták meg a hálóban a pénzt, elbizakodottságukból mit sem veszítettek. Az online tartalomszolgáltatók, elemzők, PR-szakemberek ugyan már szájukra veszik a „válság" szót, de csak szigorúan a múltra vonatkoztatva, mintegy a jövő ellenpontjaként. A még el-elhangzó „soha nem látott növekedés"-, „óriási keresletbővülés"- vagy „kimagasló eredményvárakozás"-szerű prognózisokat azonban már senki nem veszi komolyan.
A világháló olyan hardver, amely az olcsó és távolságfüggetlen informálódás potenciális lehetőségét teremti meg. Kiépítettsége nem a virtuális szolgáltatások kifizethetőségére koncentrál; sőt, éppenséggel a potyázóknak kedvez. Aki állja a számítógép és a vonal árát, nagyon sok értékes, az életet jobbá tevő dolgot ér el ingyen, a védett tartalmak megszerzését biztosító illegális megoldások tömkelegéről nem is beszélve. Igaz, az ingyen szerzett információ hitelességében senki sem bízhat százszázalékosan (lásd az internetgazdaságra vonatkozó, ingyen elérhető „független szakértői" elemzéseket).
Aki belevág a netes bizniszbe, látnia kell, hogy több ezren próbálkoznak ugyanazzal, amivel ő. Sőt: annak is fel kell kötnie a gatyáját, aki eddig az off-line-gazdaságban nyújtott olyan szolgáltatást, amit az internet megjelenése egy csapásra ingyen beszerezhetővé tett. A webes üzlet kezdetén mindebből semmit nem vettek figyelembe az – egyébként tényleg jó – üzletemberek. Ez az oka az immár a legnagyobb halakat elérő online csődhullámnak. Ha netán valaki nem bírja tőkével, az vagy lehúzza a rolót, vagy kéri látogatóit, hogy mostantól kezdve szíveskedjenek pénzt adni a tartalomért. Ezzel azonban csak kínosabbá teszi a végjátékot: másnaptól a fogyasztó – kis időbefektetéssel – a hasonló, de még ingyenes szolgáltatást nyújtó, tőkeerősebb konkurensek közül választ egyet. Ezek után egy kiút adódik a pénzszerzésre: a reklám. Milliónyi webcég vár azonban arra, hogy mondjuk a Peugeot vagy a Nokia bennük ismerje fel a fogyasztók megszólításának ideális fórumát. Így, gondolom, akinek pénze van, portálcég-elhárításban is megedződött már.
A kizárólag internetre alapozott üzletben – ma már látható – nincs annyi pénz, amennyit jósoltak neki. Úgy vélem, azért mindenki szívesen fizet például olyan adatért, amely exkluzív, személyre szabott és profitot hoz; kérdés, mennyibe kerül ennek az előállítása. Bizonyára sokan informálódnak olyan termékek után is a neten, amelyeket aztán hús-vér eladótól vesznek meg.
Ez azt jelentené, hogy a világháló ingyenes része lassan teljesen elveszti hasznosságát? Azt hiszem, az ilyen anyagok hitelessége legalábbis nem fog nőni, de a mára már nagyjából letisztult újfajta „üzleti modell" biztosítja a háló hosszú távú fennmaradását. E szerint az tart el tartalomszolgáltatót, akinek más tevékenységéből van erre pénze: magából az internetből nem vár hasznot, ám az online jelenlétet a profitra törekvő vállalati büdzsé elengedhetetlen részének tartja. Igaz, ez a webet hosszú távon is függővé teszi a világgazdaság általános hangulatváltozásaitól.
Marnitz István
