Idén először adták át az Invitel Innomax díjat. A szakembereket - Kürti Sándor (Kürt Zrt.), Zsembery György (Invitel Zrt.), Krisán László (KA-Vosz Zrt.) és Stipsicz Károly (Haszon Lapkiadó Kft.) - felvonultató zsűri 25 érvényes pályamunka közül választotta ki az elismerésre érdemes innovatív kezdeményezéseket, három kategóriában ismerve el a magyarországi kkv-k 2009-ben megvalósított fejlesztési terveit.
Az ötlet mellett azt is díjaztuk, hogy a vállalkozás milyen szinten tudta azt megvalósítani - mondta a díjátadón Zsembery György, az Invitel marketing-vezérigazgatóhelyettese. Az első, 5-19 fős vállalkozások által bevezetett újításokat elismerő kategória díjazottja a Hedz Magyarország Kft. lett az iziSHOP mTicket és eTicket rendszer fejlesztéséért. A 11 pályamunka közül kiválasztott győztes fejlesztés lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy mobiltelefonnal vásároljon menetjegyet, autópálya-matricát, belépőjegyeket és egyéb szolgáltatásokat. A Hedz telefonos alkalmazásként működő elektronikus menetjegyrendszert mTicket néven Pécsett már bevezették. Ennek továbbfejlesztett változata az eTicket rendszer, amely nemcsak mobiltelefonos jegyvásárlásra alkalmas, hanem igazolványokon és egyéb, adattárolásra is alkalmas eszközökön is lehetővé teszi a jegyvásárlást, valamint a jegyekre, bérletekre vonatkozó információk tárolását.
A 20-69 főt foglalkoztató cégek kategóriájába beérkezett hat pályamű közül az iPont-Consulting Kft. fejlesztése kapta az elismerést. Az lcd-képernyőkre adaptált 2D-s tartalmak 3D-s megjelenítését lehetővé tevő technológia s egyéb háromdimenziós tartalmak előállítására is képes megoldások elsősorban a reklámipar területén hasznosíthatók. A háromdimenziós monitoroknál valós térélményt elérő szoftver fejlesztése jelentős piaci potenciált jelent - mondta Korcsok Zoltán, az iPont ügyvezetője. A kockázati tőke bevonására készülő társaság reményei szerint a fejlesztéssel a jövőben akár otthoni 3D-s televízióélmény is megvalósítható lesz különleges szemüveg használata nélkül. A szoftver már most képes bármilyen kétdimenziós dologból 3D-s képet készíteni.
A legnagyobb, 70-250 fős vállalatok kategóriájában nyolc pályázat volt, s az Opten Informatikai Kft.-t emelték ki győztesnek. A cég fejlesztése révén az általa üzemeltetett cégadatbázis újszerű módon, kapcsolati hálóban jeleníti meg a felhasználó által lekért cégadatokat - értékelte a zsűri az Opten szolgáltatását, kiemelve, hogy a rendszer segítségével a lánc- és körbetartozások száma jelentősen mérsékelhetővé válik.
