Várhatóan 2010 első negyedévében nyílik meg Budapesten az a több száz millió forint befektetéssel létrehozott üzleti inkubátorház, amelyet a Semmelweis Egyetem tulajdonában álló Semmelweis Innováció Kft. és a Primus Capital Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. működtet. Az együttműködés célja, hogy erőforrásaikat és tudásbázisukat felhasználva minőségi és hatékony inkubációs szolgáltatást nyújtsanak tudományos és technológiai ötletek, találmányok tulajdonosainak termékeik üzleti célú felhasználása érdekében. Az inkubátorház a leendő vállalkozásokat az adott ötlet alapján, speciálisan készíti fel, a vállalkozásmenedzsmenthez szükséges területeken egymásra épülő képzési, szolgáltatási modulokkal. A folyamat beindításához 50-100 millió forint szükséges, a projekt teljes költsége további néhány száz millió forint lehet - mondta Bruckner Zoltán, a Primus Capital ügyvezető partnere. Olyan, az induló vállalkozásokat mélyrehatóan ismerő hazai szakértő csapattal működünk együtt, amely egyszerre képes az innováció kezelésére és továbbfejlesztésére, s hatékonyan járulhat hozzá az ötlet piacképes termékké formálásához, akár az élettudományok speciális területén is - mondta Lacza Zsombor, a Semmelweis Innovációs Kft. ügyvezetője.
