Idén immár huszonegyedik alkalommal hirdette meg a Gábor Dénes-díj felhívását a Novofer Alapítvány. Díjazási javaslatot a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természettudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek, illetve szövetségek vezetői, továbbá a díjjal korábban kitüntetett szakemberek nyújthatnak be. A díjra felterjeszthetők azok a szakmailag ismert, kreatív, innovatív, magyar állampolgársággal rendelkező, jelenleg is tevékeny (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakemberek, akik valamely gazdasági társaságban vagy oktatási, kutatási intézményben kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak, jelentős tudományos vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre, tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, személyes közreműködésükkel jelentős mértékben és közvetlenül járultak hozzá intézményük innovációs tevékenységéhez. A díj személyre szóló, vagyis kutatói csoport nem kaphatja, emellett az elmúlt öt év kutatómunkáját veszi alapul, egyetlen alkalommal nyerhető el és posztumusz nem adományozzák. A díjra október 9-ig lehet előterjeszteni az arra érdemes kutatót vagy művészt. Az előterjesztéssel kapcsolatos részletes tudnivalók a www.novofer.hu honlapról letölthetők. A nyilvános eredményhirdetés és díjátadás 2009. december 17-én lesz.
