A lapunknak nyilatkozó cégek illetékesei azt mondták: az ágazatot sújtó intézkedések erre is rányomták bélyegüket, a megszorítások miatt a fiatal szakemberek felkarolásában is jelentősen beszűkült a mozgásterük. A személyzeti felelősök nem titkolták: egyre inkább az a tendencia, hogy kész szakembereket vegyenek fel, akiket legfeljebb házon belül tovább képeznek.
A lehangoló helyzetben is akadnak olyan társaságok, amelyek továbbra is ösztöndíjakat hirdetnek a fiatalok számára. A kivételek egyike a TEVA Gyógyszergyár, amelynek legújabb ösztöndíjprogramjára elsősorban gyógyszerész- és vegyészhallgatók jelentkezését várják. Mint azt a cégnél megtudtuk, a kétéves program célja a TEVA Gyógyszergyár, illetve az általa kínált lehetőségek megismertetése mellett a programban részt vevő hallgatók tanulmányainak anyagi és szakmai támogatása.
Az ösztöndíjasok az egyetem negyed- és ötödévében - tanulmányi eredménytől függő - havi ösztöndíjban részesülnek. A program ideje alatt nyújtott anyagi és szakmai támogatásról a TEVA a résztvevőkkel tanulmányi szerződés köt. Az "apanázsért" cserébe elvárják a résztvevőktől, hogy a vállalatnál félévente szervezett szakmai és készségfejlesztő programokon részt vegyenek. Az üzemlátogatással egybekötött képzések célja, hogy az elmélet gyakorlati alkalmazását is megismertessék a fiatal szakemberekkel. A készségfejlesztő kurzusokon olyan tudásra tehetnek szert, amit az iskolai oktatás keretei között kevésbé lehet elsajátítani, de a mindennapi hatékony munkavégzéshez elengedhetetlen.
Az ösztöndíjasok nemcsak anyagi támogatást kapnak, hanem szakmai segítséget is. A szakdolgozatíráshoz például több témakört is ajánlanak; aki ezek közül választ, felveheti a kapcsolatot a TEVA külső konzulensként közreműködő szakembereivel. A sikeres részvételt követően a gyógyszergyár a legjobbaknak - a tanulmányi szerződésben rögzítettek alapján - hosszú távú munkalehetőséget kínál.
