A szigetelés javításával az épületek energiafelhasználása akár 80 százalékkal is csökkenthető, ez a teljes energiafelhasználásunk 32 százaléka - mondta Tony Robson, a Knauf Insulation-csoport vezérigazgatója a környezettudatos építészettel foglalkozó londoni Ecobuild kiállításon egy háttérbeszélgetésen. A globális szigetelőanyag-piac élén álló vállalat vezetője kutatásokra hivatkozva elmondta, a szigorú svéd hőszigetelési előírások alkalmazásával európai szinten évi 270 milliárd dollárt lehetne megtakarítani. Az energiaszámla csökkentése mellett azonban a biztonság és az egészség sem hagyható figyelmen kívül a felújításoknál, ezért például több nyugat-európai országban - közte Angliában, Németországban vagy Franciaországban - a három emeletnél magasabb épületeket nem szabad expandált polisztirollal (EPS) szigetelni, mert az anyag tűzveszélyessége miatt a magasabb emeleteken lakók nem menekíthetők ki gyorsan és biztonságosan tűz esetén. Ezért a magas épületeknél csak a kőzetgyapot vagy üveggyapot alapú szigetelés alkalmazható. Ez drágább, de a felújítás összköltségében az aránya így sem haladja meg az 5-10 százalékot. A formaldehid- és fenoltartalmú kötőanyagról pedig bebizonyosodott, hogy rákkeltő, ezért a cég teljes üveggyapot-termelését formaldehid- és fenolmentes, természetes anyagokat tartalmazó Ecose technológiára állította át. Ez 70 százalékos szénlábnyomot biztosít és gyorsan megújítható, bioalapú forrásokon nyugszik.
