BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Turisztikai központ épül Celldömölkön

2007. május 6. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy 3,5 milliárd forintos turisztikai program részeként szabadidőközpont épül Celldömölkön – erősítette meg lapunk információit Fehér László polgármester. A több ütemben, a tervek szerint pályázati forrásokból és vállalkozói tőkéből megvalósuló fejlesztésnek a közelmúltban elkészült Vulkán-fürdő melletti, a helyhatóság tulajdonában lévő 10 hektáros területet ad helyet. A beruházás keretében többek között szálloda, kemping, étterem, valamint sportpályák épülnek. A polgármester elmondta: a térség turizmusának fejlesztését segíti majd a még az idén teljesen megújuló kulturális központ. A több mint 470 millió forintos beruházáshoz címzett állami támogatást kap a város.
Az önkormányzat már korábban döntött arról, hogy a gyógy- és a konferenciaturizmust összekapcsolja a Ság-hegyhez kapcsolódó borturizmussal, a Mária-kultuszra épülő egyházi turizmussal, valamint a Kemenesalja által kínált egyéb programokkal. (A pannonhalmi bencés főapátság a közelmúltban visszaigényelte a város egykori bencés kolostorát, amely a jövőben a turizmust is szolgálja.) A fejlesztés része lesz egy átfogó városrehabilitációs program is, amelynek keretében új sétautakat és parkolókat építenek. A város határában lévő természetvédelmi terület közelében pedig egy olyan skanzent alakítanak ki, amelyben a magyarországi régiók tájházai kapnak helyet.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet