Teljesen felújítja a patinás soproni Lenck-villát a tulajdonos Győr-Sopron-Moson megyei önkormányzat. A helyi néprajzi múzeumnak otthont adó Deák téri épületet három évvel ezelőtt azért zárták be, mert állapota már annyira leromlott, hogy életveszélyessé vált. A statikai vizsgálatok során kiderült, hogy az 1890-ben épült villának szinte a teljes vasbeton szerkezetét ki kell cserélni. A helyhatóság a rekonstrukcióra eredetileg 43 millió forintot szánt, ám ma már nyilvánvaló, hogy ennyiből nem újítható fel a több száz négyzetméteres épület. Az uniós források segítségével megszépülő Lenck-villa a tervek szerint 2008 végére újul meg.
