A tervek szerint több mint 10 milliárdos ingatlanfejlesztési program kezdődhet Tapolcán a két, tavaly bezárt laktanya területén – tájékoztatta lapunkat a helyhatóság illetékese. A Kinizsi és Csobánc laktanya a közelmúltban ingyenes vagyonjuttatással került a tapolcai, illetve egy szomszédos kistelepülés, Lesencetomaj tulajdonába.
A Kinizsi laktanya területén várhatóan élményfürdő, valamint egy wellnessközpont épül, a területen lévő mintegy 150, különböző méretű és állagú épület pedig ipari, illetve logisztikai célokra lehet alkalmas. A jelenlegi elképzelések szerint a Csobánc laktanya lakóövezet lesz, ahol egyebek között bérlakások is épülhetnek.
A város már döntött arról, hogy a rendezési tervet módosítják, s mindkét laktanya belterület lesz. A jelenleg 2 milliárd forintos könyv szerinti értéken nyilvántartott, teljesen közművesített, összesen 77 hektáros két laktanya értékét növeli, hogy kiváló vasúti és közúti kapcsolattal rendelkezik. A beruházásokat vállalkozói tőke bevonásával, illetve uniós források segítségével tervezi megvalósítani a két önkormányzat.
