Az osztrák beruházót, Ewa Doborseket képviselő Rossner Kft. 500 ezer eurós, mintegy 150 millió forintos irányáron értékesíteni kívánja a dunakiliti Romantik Hotelt – derül ki a cég honlapjáról. A helyhatóságnál lapunk érdeklődésére elmondták: a cég 2003-ban vásárolta meg az egykori Németh-villát, amelynek többhektáros területén egy összesen 3 millió euró értékű ingatlanfejlesztési programot kívánt megvalósítani. A tervekben nemcsak a patinás udvarház négycsillagos szállodává alakítása szerepelt, hanem egészségcentrum és vendéglátó-ipari szakközépiskola felépítése is. A halászi székhelyű Rossner Kft.-nél elmondták, valóban értékesíteni kívánják a jelenleg mintegy 60 százalékos készültségi fokú ingatlant. A cégnél nem titkolták, a döntésben – családi okok mellett – az is jelentős szerepet játszott, hogy a beruházó a program megvalósításához nem kapott központi, illetve uniós forrásokat. (A társaság eddig saját erőből, valamint hitelből közel 100 millió forintot költött a villa rekonstrukciójára.) Elsősorban olyan befektetőt keresnek, aki várhatóan mintegy 70 millió forintos költséggel befejezi a Romantik Hotelt. A Rossnernél úgy tudják, az egészségcentrum, illetve a szakközépiskola megvalósításához leghamarabb két év múlva kapcsolható uniós forrás.
