Mintegy 30 milliárd forintból a következő két évben újabb nyolc Stop.Shop bevásárlóparkot épít a Center Invest International Kft. – mondta az osztrák tulajdonban lévő cég kaposvári beruházásának elindítása alkalmából tartott sajtótájékoztatón Török Csaba, a létesítményeket üzemeltető Stop.Shop Center Services GmbH magyarországi fióktelepének ügyvezető igazgatója. A somogyi megyeszékhelyen kívül Békéscsabán, Debrecenben, Gödöllőn, Miskolcon, Szolnokon, Egerben és Gyöngyösön épül bevásárlópark. A mintegy 5 milliárd forintból a kaposvári belvárosban 2008 tavaszára elkészülő létesítmény közel 15 ezer négyzetméteres lesz. Az épületben 36, elsősorban nemzetközi láncoknak, többek között a New Yorkernek, a dm-nek, a Deichmann-nak, a Kaiser’snek és az Intersportnak bérbe adott üzlet lesz, a pinceszinten pedig 430 fedett parkolóhelyet alakítanak ki. Az üzleteket mozgólépcsővel, illetve lifttel lehet majd megközelíteni. A területet 220 millió forintért vásárolta meg a cég a helyi önkormányzattól, s azt is vállalták, hogy mintegy 80 millió forintból felújítják, illetve kiépítik a helyi sétálóutcához kapcsolódó telek infrastruktúráját. Az ügyvezető elmondta: az eddigi gyakorlattal ellentétben Kaposváron egy olyan komplexumot építenek, amely jól illeszkedik a klasszicista városképbe. A döntően ingatlanfejlesztéssel foglalkozó, 2001-ben létrehozott Center Invest eddig mintegy 25 milliárd forintos költséggel hat bevásárlóparkot épített Magyarországon, hármat Budapesten, egyet-egyet pedig Érden, Nyíregyházán és Veszprémben.
