Jövőre fejeződik be a budai Hunyadi János utcában az 1945-ben lebombázott, Ybl Miklós által tervezett villa újjáépítése. Az ötszintes, 2721 négyzetméteres épület mellett egy 2 ezer négyzetméteres parkot is kialakít a beruházó. A villa újjáépítését komoly társadalmi vita kíséri, az építtető ugyanis a felső két szinten, megőrzendő a panorámát, a téglafalakat üvegfalakra cserélné, minden egyéb építészeti elem, ornamentika változatlanul hagyása mellett. A jelenlegi hatósági előírások egyik értelmezése szerint azonban csak a II. világháborúban elpusztult épület másolására, egyfajta replika megépítésére van lehetőség. Egy másik értelmezés szerint viszont a szolgai másolás helyett lehetőség van arra, hogy – összhangban a nemzetközi gyakorlattal és az épített környezet védelmére és restaurálására vonatkozó krakkói egyezménnyel – az új épület a hagyományok tisztelete mellett hiteles módon tükrözze a mai kor építészeti szemléletét is. Egyelőre tisztázatlan tehát, hogy milyen formában épül fel az Ybl-villa, mint ahogy kérdéses még a jövőbeli bérlő személye is.
