Többfunkciós szórakoztató központ épül Zalakaroson – tájékoztatták lapunkat a döntést követően a helyhatóságnál. A több mint 1 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztés keretében fedett sportcsarnok, golfpálya, valamint vendéglátó-ipari létesítmények, többek között borház és játéktermek készülnek. A beruházást részben saját erőből, részben pedig vállalkozói tőkéből valósítja meg az önkormányzat, a város déli részén lévő több mint 10 hektáros területen.
Szirtes Lajos polgármester elmondta: a sportcentrum tervei már elkészültek, a testület legutóbbi ülésén pedig több, elsősorban helyi vállalkozó úgy nyilatkozott, szívesen bekapcsolódna a program megvalósításába. A helyhatóság már korábban elhatározta, hogy a zajosabb, hajnalig nyitva tartó szórakozóhelyeket kitelepítik a belvárosból és egy úgynevezett vigalmi negyedet hoznak létre.
