A Harkányi Gyógyfürdő Rt. kész gyógyvizet biztosítani a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó TriGránit Rt. több mint 10 milliárd forint értékű siklósi beruházásainak megvalósításához – erősítette meg lapunk információit Kékes Ferenc, a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke. Kékes elmondta: a beruházóval a közelmúltban ismét tárgyaltak a Mediterrán Kapu néven közismertté vált programról. Az építkezés immár egyetlen akadálya, hogy a siklósi létesítmények miként jutnak majd termálvízhez. A TriGránitnak ebben az ügyben a harkányi önkormányzattal eddig nem sikerült megállapodnia, ezért tulajdonosként úgy döntöttek, a Harkányi Gyógyfürdő Rt. kész vizet biztosítani a siklósi beruházásokhoz.
Immár a technikai megoldás részleteit is kidolgozták. A harkányi gyógyfürdőben 150 millió forintért olyan vízforgató berendezés szerelhető fel, amelynek révén a vízfelhasználás jelentős mértékben csökkenthető, az így felszabaduló mennyiséget pedig át lehet adni a siklósi beruházásnak – tette hozzá az elnök. Ettől függetlenül abban állapodtak meg, hogy a fejlesztő megvizsgálja egy siklósi kút fúrásának lehetőségét is, s arra úgynevezett vízjogi engedélyt kér (a két település azonos vízbázison található). Abban bíznak, hogy még az idén zöld utat kap a térség történetének legjelentősebb beruházási programja.
A Mediterrán Kapu keretében többek között átfogó várrehabilitációs programba kezdene az ország egyik legnagyobb ingatlanfejlesztő cége. Ennek része lenne egy ötcsillagos szálloda, valamint több kapcsolódó vendéglátó-ipari létesítmény kialakítása. Az ódon falak közelében – zöldmezős beruházással – konferencia-központot, valamint egy 270 szobás, négycsillagos és egy 70 szobás, háromcsillagos gyógyszállót építenének. Harkányban ugyancsak gyógyszálló, valamint aquapark készülne. Takács Ildikó, a TriGránit kommunikációs igazgatója a fejleményekkel kapcsolatban egyelőre csak annyit mondott: az ingatlanfejlesztésről folyamatosan tárgyalnak, s ha minden feltétel teljesül, a beruházást az ugyancsak Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Arcadom Építőipari Rt. valósítja meg.
