BUX 141741.65 1,63 %
OTP 46710 1,61 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Csak jövőre nyit a balatonfüredi görög falu

2004. augusztus 1. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hivatalosan csak jövő tavasszal nyitják meg a balatonfüredi görög falut, mert az eredetileg tervezettnél nagyobb volumenű csatornázási munkák, valamint a kedvezőtlen időjárás miatt a beruházó Masped Annagora Kft. nem tudta tartani a júniusi határidőt – jelentették be azt követően, hogy erről a kisbefektetőkkel, elsősorban helyi üzlettulajdonosokkal is megállapodás született. A mintegy 900 millió forintba kerülő létesítmény mostanra ugyan elkészült, ám a beruházó az üzlettulajdonosokkal közösen úgy döntött, hogy a hátralévő rövid szezon miatt már nincs értelme a nyitásnak. Ugyanakkor nem kizárt, hogy az egész évben folyamatosan működő és a görög faluhoz tartozó kaszinót, élelmiszer-áruházat, valamint egy szórakozóhelyet még az idén megnyitnak. Mint azt Gáspár Tamás, a Masped Annagora Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak már korábban is kifejtette: a csúszás egyik legfőbb oka, hogy a beruházás során jó néhány előre nem látható munkálat szükségességére derült fény, a közműhálózat például több helyen nem, illetve csak hiányosan volt kiépítve.
Az Annagora parkban többek között helyet kapott 115 zárt és 170 félig nyitott elárusítóhely, 170 sátorhely, két nagyobb és öt kisvendéglő, sörsátor, valamint egy nagy alapterületű élelmiszer-áruház is. A komplexum mellett 800 férőhelyes parkolót is kialakítottak. A beruházó Masped Annagora azt ígéri, hogy a jövő évi szezonra az áruházzal szomszédos, mintegy 3,3 hektáros területen 1,4 milliárd forintból felépül egy aquapark is.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet