Úgy tűnik, hosszú stagnálás után végre fellendülhet Nagykanizsa és a hozzá tartozó kistérség ingatlanpiaca. Jelenleg több helyszínen folyik itt nagyobb volumenű ingatlanfejlesztés, s a nyáron a budapesti székhelyű Balusztrád Kft. is megkezdi második dunántúli beruházását. (A cég első fejlesztése a dunántúli régióban egy háromszáz szobás gyógyszálló volt Keszthelyen.) A társaság Nagykanizsán csaknem ötszáz lakást kíván felépíteni három év alatt, mintegy 4-5 milliárd forintos befektetéssel.
A Balusztrád által létrehozott Kanizsa Invest Kft. tavaly év végén vásárolta meg az ingatlanfejlesztésnek helyet adó közel négyhektáros területet, amelyet a helyiek csak „téglagyári gödörként” emlegetnek, ugyanis korábban itt ilyen profilú üzem működött. Az első ütemben 88, 35-90 négyzetméteres lakás, 18 garázs, 80 felszíni parkoló, két üzlethelyiség, valamint az épülethez tartozó park és az úthálózat készül el. Kiss Gábor, a Balusztrád műszaki vezetője lapunknak elmondta: azért választották Nagykanizsát a beruházás helyszínéül, mert úgy látják, hogy a dél-zalai város gazdasága fellendülőben van, s mindenképp szeretnének részesei lenni a várható ingatlanpiaci pezsgésnek. A cég menedzsmentje szerint a városban lesz igény az ötszáz lakásra.
