BUX 140538.60 0,46 %
OTP 46080 0,28 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A földhivatali okmányok a postán is beszerezhetők

2003. október 12. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Néhány hónapon belül várhatóan az egész országban elérhető lesz az az új szolgáltatás, amelynek keretében a Magyar Posta Rt. közreműködésével is beszerezhetők a földhivatali okmányok - jelentették be a napokban egy kaposvári sajtótájékoztatón. Berkes György, a Posta pécsi régiójának értékesítési igazgatója elmondta, hogy a társaság a kedvező baranyai tapasztalatok alapján döntött úgy, hogy az ország valamennyi kerületi, illetve megyei földhivatalával tárgyalásokat kezd a szolgáltatás bevezetéséről. Október elsejével Somogy 245 települését, illetve hat körzeti földhivatalát kapcsolták be a rendszerbe, s hamarosan Zala, Tolna, Győr-Sopron-Moson, Borsod és Pest megyében is elérhető lesz az új „termék”. Berkes elmondta, a társaság a földhivatalok közreműködésével arra vállalkozik, hogy egy formanyomtatvány segítségével a tulajdoni lapok hiteles és nem hiteles másolatát, illetve a földhasználati lapot, valamint a hiteles térképmásolatokat térítés ellenében kikéri és eljuttatja ügyfeléhez. Berkes hozzátette, Baranyában elsősorban az ügyvédi irodák és az ingatlanközvetítéssel foglalkozó cégek fogadták kedvezően az okmánybeszerzés e módját. Az értékesítési igazgató kifejtette: az új szolgáltatás - amely a mobil postákon is elérhető lesz - várhatóan valamelyest ellensúlyozza majd a folyamatosan csökkenő levél- és csomagforgalomból adódó árbevétel-kiesést.

Körtési Zsolt
Körtési Zsolt

Ez is érdekelhet