Sok lelkes mobiltechnológia-szakértő azt jósolta nem is olyan régen, hogy a WiMax technológia óriási jelentőségű lesz a vezeték nélküli internetezésben. A WiMax a néhányszor tíz méter hatótávolságú Wi-Fi nagy testvére. Míg az utóbbi segítségével meghatározott, limitált körzetekben, egyetemi campusokon, repülőtereken, pályaudvarokon, kávézókban lehet nagy sebességű átvitelt lehetővé tevő vezeték nélküli hozzáférési pontokat létesíteni, amelyeken át leginkább internetezhetnek a laptoptulajdonosok, a nagyobb hatósugarú változattal több tíz kilométeres távolságra létesíthetők ilyen kapcsolatok. Az elmúlt időszakban, látva a harmadik generációs mobiltávközlési rendszerek (3G) születési nehézségeit, nem kevesen gondolták azt, hogy a WiMax beelőzheti a 3G-t, és akár ötmilliárd emberhez juttathatja el az újfajta mobilátvitel áldásait. Ezzel szemben a helyzet az, hogy nagyon úgy tűnik, eltúlzottak voltak a technológiával szembeni várakozások: egyelőre csak fix telepítésű vezeték nélküli WiMax-berendezések léteznek, és azok is csak kezdetleges állapotban – elemzi az új fejleményeket, pontosabban azok hiányát a The Economist.
Miközben számos vállalkozás állítja, hogy képes WiMax-berendezések előállítására, a piacon gyakorlatilag semmit sem találni ezekből. Ennek az az oka, hogy a WiMax Forum nevű szervezet, amelynek az a dolga, hogy meghatározza a technológia standardjait – ezek garantálják, hogy különböző gyártók eszközei együttműködjenek egymással –, egyelőre adós a szabványokkal. Legutóbbi bejelentése szerint ez év közepén kezdődnek meg az első tesztek, minek következtében az első kész WiMax-berendezések csak az év végére jelenhetnek meg a piacon, ami féléves csúszást jelent a korábban várt időponthoz képest. Ennek megfelelően a gyártók pillanatnyilag úgynevezett pre-WiMax vagy WiMax-kész eszközöket tudnak ajánlani, amelyek ígéretük szerint annak idején kompatibilisek lesznek a WiMax-hálózatokkal. E körülmények hatására Jagdish Rebello, az iSuppli piackutató cég szakértője úgy véli, hogy e technológia nem áll meg önállóan a lábán, inkább csak arra lesz jó, hogy a távközlési cégek betömjék vele a nagy sebességű átviteli hálózatukon itt-ott, elsősorban az elhagyott vidéki helyeken lévő lyukakat, azaz olyan területeket, amelyek lefedése sem vezetékekkel, sem 3G-s bázisállomásokkal nem gazdaságos.
A városi környezetben elsősorban a vezetékes DSL-lel összehasonlítva bukik el a WiMax – érvel Kenneth Furer, az International Data Corp. (IDC) it-piackutató elemzője. A fejlett országok operátorai ezzel összehasonlítva fogják drágának találni a telepítését, míg a fejlődő világban „élből” túl költséges ahhoz, legalábbis egyelőre, hogy bevezessék. (Egy WiMax-bázisállomás, amelyet egy magas épület külső falára kell telepíteni, jelenleg körülbelül ötszáz dollárba kerül.)
Ugyanakkor néhány jelentős informatikai gyártó, közülük is elsősorban az Intel, továbbra is nagy reményeket fűz a WiMaxhoz. (A chipgyártó néhány hete mutatta be első wimaxos chipjét – a szerk.). Elsősorban a technológia befejezés előtt álló második standardjától várnak sokat, amellyel megoldható lesz, hogy mobileszközökbe, elsősorban laptopokba szereljenek WiMax-csatlakozást lehetővé tevő csatolókat. Ezekben olcsó (Intel-)chipek lesznek, amelyek alig fogyasztanak majd többet, mint jelenleg egy Wi-Fi-csatlakozó. Ez azt jelenti, hogy ha 2006 második felében valóban megjelenik a mobil-WiMax, akkor bizonyos helyeken mégiscsak a 3G és a Wi-Fi helyére léphet – feltéve persze, hogy az eszközök ára jelentősen esik a jelenlegihez képest.
