Az e-gazdaságban rejlő lehetőségek, előnyök kihasználásához elengedhetetlen a régi üzleti, gazdasági beidegződésektől való eltávolodás. Ha az új technológiát az eddigi tevékenységi láncba igyekeznek beiktatni, tehát ötvözik a régivel, akkor az legtöbbször leértékelődik. Az online-szolgáltatások nyújtásának vagy igénybevételének hatékonyságához, sőt egyáltalán a túléléshez a cégeknek újra kell fogalmazni a fogyasztókra, a termékekre, a szállítókra eddig érvényes meghatározásokat. A Hewlett-Packard (HP), amely eddig elsősorban IT-termékei alapján volt ismert, ezt felismerve hozta létre az Invent Center nevű új szolgáltatási központját. A genfi intézmény alapvető célja, hogy segítse az érdekelteket a célszerű e-üzleti stratégia kialakításában.
Bár Európa informatikai ipara elmarad az Egyesült Államokétól, felmérések szerint kontinensünknek jó esélye van arra, hogy az e-gazdaság terén átvegye a vezető szerepet. Becslések szerint az európai online-szolgáltatások felhasználóinak száma 2002-re meghaladja az amerikaiakét. Az Invent Centert ennek figyelembevételével hozták létre. A központ két műhelyből áll: a kreatív részlegben a megrendelő cégek döntéshozói és IT-szakemberek működnek együtt, a másik szekcióban pedig a HP tanácsadói csapata szabja testre az internetszolgáltatások újdonságait az ügyfeleknek.
Az Invent Center szolgáltatásai hat fő csoportba tagozódnak. A „feltáró műhely”, az Exploratory Workshop azt a célt szolgálja, hogy megvizsgálják az érintett cég e-gazdaság tekintetében meglévő elvi lehetőségeit, potenciálját. A rövid, fél- vagy egynapos felmérést egy alaposabb, 3-5 hetes kiértékelés, átvilágítás (Joint Discovery Engagement) követi azoknál a cégeknél, amelyek új e-üzlettel kapcsolatos stratégiát kívánnak kialakítani, vagy azoknál, amelyek még bizonytalanok az abban rejlő lehetőségeket illetően. Ezt a tevékenységet is együtt végzik a megrendelő döntéshozói és a szolgáltató (HP) szakemberei.
A harmadik csoport szolgáltatása egy adott feladatra kidolgozott megoldási javaslat gyors modellezése; a prototípus elkészítése és kipróbálása a kétkedők aggályainak elosztása céljából. A Rapid Concept Prototyping elnevezésű szolgáltatás igénybevételének már feltétele, hogy a felhasználó némi jártassággal rendelkezzék az internet technológiájában és ismerje annak jövőbeni lehetőségeit.
A Roadmap Definition szolgáltatással azokat cégeket célozzák meg, amelyek már kellően eltökéltek az e-üzletbe való beszállást illetően, s a megvalósítás pontos és részletes ütemtervére, térképére van szükségük. Az Invent Center oktatási csomagja az e-üzletek széles körét - b2b, b2c, p2p, e-banking - öleli fel. Elsősorban kezdő, tájékozódni kívánó vállalatok részéről remélnek érdeklődést.
A hatodik szolgáltatási csoport, a Scenario Analysis elsősorban az e-gazdaság jövőbeni fejlődésének lehetséges forgatókönyveivel és azok következményeivel foglakozik.
Az Invent Center azért került Genfbe, mert a városban van a székhelye 150 nemzetközi szervezetnek, 190 multinacionális cégnek, a világ legbefolyásosabb 85 bankjának és található ott 160 diplomáciai képviselet is. Ezek hatalmas kommunikációs igénye kitűnő mintaterepként szolgálhat a olyan kutatási központnak.
Potori Lilla
A Hewlett-Packard kiemelt ügyfelei közé tartozik a svájci állam, közös elképzelésük az „e-voting” megvalósítása, amelynek lényege, hogy az állampolgár számítógépes kapcsolatán keresztül adhatja le szavazatát. Ez a Magyarországon ugyancsak utópisztikusnak hangzó ötlet 2002-ben a svájci kantonokban már minden bizonnyal valóság lesz. A nyilvánosság előtt még ismeretlen projekt befejezéséhez már csak néhány biztonsági teszt elvégzésére van szükség.
