Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A munkatörvénykönyv jelenlegi megoldásai szerint különbséget kell tenni a kisvállalkozók, valamint a többi munkáltató között. Az előbbiek ugyanis sokkal kedvezőbb feltételek mellett mondhatnak fel a dolgozóiknak. Éppen ezért szeretnék elérni, hogy a kisvállalkozó kategóriába tartozók minél több munkavállalót foglalkoztassanak. Az érvényben lévő törvény szerint a munkaviszonyt rendes, illetve rendkívüli felmondással lehet megszüntetni. A rendes felmondást a munkáltató akkor alkalmazhatja, ha már nincs szükség a munka végzésére (ez esetben hat hónapig nem foglalkoztathat ebben a munkakörben másik dolgozót), ha a munkavállaló nem tudja teljesíteni a kötelességeit, vagy ha megsérti a munkaviszonyból származó kötelességeit. Ha a munkáltató öt vagy kevesebb munkavállalót foglalkoztat (a 2001-ben hatályba lépett módosítások szerint 10 dolgozót), vagy ha hat hónapnál rövidebb ideig tartott munkaviszonyt mond fel, köteles betartani a törvényes, illetve szerződésben rögzített felmondási időt, ha csak nem rendkívüli felmondással szünteti meg a munkaviszonyt. A kisvállalkozó helyzete azért is kedvezőbb, mert nem kell bizonygatnia, hogy más munkahelyen nem tudja foglalkoztatni a dolgozóját, illetve nem köteles olyan program kidolgozására, amelyben igyekezne megoldani az elbocsátott munkavállalók helyzetét. A 20 főnél többet foglalkoztató munkáltató, aki 6 hónapos határidőn belül jogos okok miatt a munkavállalók 10 százalékának (de legalább öt főnek) felmondani készül, köteles foglalkoztatási tervet kidolgozni a fölöslegessé vált dolgozói számára. Ugyanezt kell megtennie annak a munkáltatónak, aki egy hónapon belül 20 főnél több dolgozójának mond fel, sőt erről köteles tanácskozni a üzemi tanáccsal.
A rendkívüli felmondást csak akkor alkalmazhatja a munkáltató, ha a munkavállaló súlyos munkaszerződési sérelmet követ el, így a vele való további együttműködés lehetetlen. A felmondást csak írásbeli formában lehet benyújtani az illető személynek, és annak indokolást kell tartalmaznia. A kézbesítés időpontjától kezdődik a felmondási határidő, amely nyugszik a terhesség, gyes, átmeneti munkaképtelenség stb. esetén.
Gazdasági okok miatt csak magántulajdonú cég munkáltatója mondhat fel, amíg az állami vállalatoknál ezt nem teszi lehetővé a törvény. Az állami vállalatok a fölöslegessé vált munkaerőtől csődbe jutással, valamint hasonló „ötletes” megoldásokkal szabadulnak meg. A törvény nem sorolta föl taxatíve a felmondás okait, hanem „némely fontos tényező” kategóriába helyezte.
A rendes felmondásnál a felmondási határidő legalább két hét, ha a munkáltatónál a dolgozó folyamatosan egy évnél rövidebb ideig dolgozott, illetve egy hónap, ha legalább egy évet dolgozott folyamatosan a munkáltatónál. Ha ez az idő folyamatosan két év volt, akkor a felmondási idő két hónap, ha öt év, akkor három hónap, 10 évnél 4 hónap, 15 évnél 5 hónap, 20 évnél pedig 6 hónap.
A munkáltató arról, hogy felmondani készül valamelyik beosztottjának, köteles értesíteni a üzemi tanácsot, és ezt megtárgyalni vele. Ha határozatlan időre kötött szerződést mond fel a munkáltató olyan dolgozóval szemben, aki legalább két évig folyamatosan dolgozott nála – kivéve, ha a dolgozó viselkedése miatt történik a felmondás – akkor a dolgozó jogosult a végkielégítésre, amely a munkáltatónál betöltött össz-idő alapján kerül elszámolásra, de nem lehet kisebb az átlagfizetés felénél. A törvénymódosítás szerint a menedzseri szerződés alapján kifizetendő bérek nem lehetnek a végkielégítés alapjai.
A dolgozó jogosult a végkielégítésre, ha
– a munkáltató a felmondást személyes vagy ügyleti okokból teszi,
– határozatlan időre kötött munkaszerződés kerül felmondásra
– a dolgozó folyamatosan legalább két évig dolgozott a munkáltatónál.
A dolgozó jogosult a végkielégítésre akkor is, ha a felmondást a vállalat csődje miatt mondta ki a munkáltató.
A végkielégítés legkisebb összege az átlagfizetés fele, amelyet három hónappal a felmondás előtt kapott, méghozzá minden betöltött évre, amely alatt a munkáltatónál dolgozott. Ha a munkavállaló mond fel, akkor nincs joga a végkielégítésre, valamint ha határozott időre kötött munkaszerződést mondott fel a munkáltató, illetve ha a munkavállaló nem dolgozott folyamatosan legalább két évig.
ÉRDEKKÉPVISELET
A húsz munkavállalónál többet foglalkoztató munkáltató dolgozói – kivéve az állami hivatalnokokat – jogosultak részt venni azokban a döntésekben, amelyek a gazdasági és szociális érdekeikre vonatkoznak. A munkavállalók szabad, közvetlen, titkos szavazáson megválasztják az üzemi tanácsot, amely őket képviseli a munkáltatóval szemben.
A munkáltató köteles legalább háromhavonta értesíteni az üzemi tanácsot a vállalat eredményeiről, a fejlődési tervekről, ezeknek a dolgozók gazdasági és szociális helyzetére gyakorolt befolyásáról, a fizetések változtatásáról, a munkavédelemről, illetve más, a munkavállalókat érintő kérdésekről. Az értesítés kötelessége mellett a munkáltató köteles minden fontos – dolgozókat érintő – kérdésben konzultálni az üzemi tanáccsal. A dolgozói tanács köteles nyolc napon belül – rendkívüli felmondásnál három napon belül – jelezni a munkáltatónak az álláspontját. Ha ezt nem teszi meg, a munkáltató úgy tekintheti, hogy a tanácsnak nincs ellenvetése. A munkáltató csakis az üzemi tanács hozzájárulásával hozhat határozatot a következő esetekben: üzemi tanács tagjának felmondása, csökkent munkaképességű, illetve rokkantsági veszély előtt álló dolgozó felmondása, 60 éves férfinak illetve 55 éves nőnek a felmondása, továbbá munkavállalóról szóló adatok harmadik személynek való kiszolgáltatása, stb. Ha a tanács nyolc napon belül nem reagál, a munkáltató ezt beleegyezésnek tekintheti. Ellenkező esetben a bírósági ítélet helyettesítheti a hozzájárulást. Ha a munkáltatónál nem alakult meg az üzemi tanács, akkor a szakszervezeti megbízott jogosult ellátni a felsorolt feladatokat.
A munkáltató nem hozhatja előnyös helyzetbe a dolgozói tanács tagjait, de ugyanakkor hátrányos helyzetbe sem a többi dolgozóval szemben.
A dolgozóknak jogukban áll szakszervezetet létrehozni, és szabad akaratukkal annak tagjai lehetnek; a munkáltatók szintén létrehozhatják az egyesületüket. Ezekhez nem kell külön engedélyt kérni. A szakszervezeti tagság miatt senki sem hozható hátrányos helyzetbe. A szakszervezetet tíz felnőtt munkavállaló hozhatja létre, a munkáltatói egyesületet pedig tíz jogi személy vagy felnőtt természetes személy.
A legalább 25 százalékban állami tulajdonú cégekben a dolgozók bekerültek a vállalatok ellenőrző bizottságába is.
ZÁRSZÓ
Összegezve az elmondottakat, nem szabad elfelejteni, hogy Horvátország függetlenné válása kemény háború során történt, és ilyen körülmények között épült föl az állami rendszer is, ráadásul éveken át az ország egyharmadán nem volt hatálya a horvát törvénykezésnek, alkotmánynak. A privatizáció itt is egy újgazdag réteget hozott létre, méghozzá a hazai lakosság soraiból, hiszen a külföldi tőke a háborús viszonyok miatt nem érdeklődött a térség iránt. A privatizáció előtt az állami és magántulajdon mellett a legfőbb tulajdonjogi forma a társadalmi tulajdon volt: az önigazgatási szocializmusban a dolgozók nem csak „igazgatták” a vállalataikat, hanem annak a résztulajdonosai is voltak. Pontosabban a vagyon „közös” volt. A privatizáció során ez a társadalmi tulajdon vagy állami, vagy magántulajdon lett. Ugyanakkor megmaradtak a szocialista nagyvállalatok sok rejtett munkanélkülivel. Az ilyen cégekre nincs vevő, hiszen ezektől több száz, vagy akár ezer embert kellene elbocsátani a versenyképes termeléshez. Az 1995. évi törvény hatálybalépésének idejében közel 950 ezer volt a munkavállalók száma; a tényleges szolgáltatásban vagy termelésben dolgozók ennek a felét tették ki, a másik részt pedig az állami adminisztráció, hivatalnokok, katonák stb. alkották. Közel 700 ezer volt a nyugdíjasok és legalább 250 ezer a munkanélküliek száma. Jelenleg 415 ezer munkanélküli van (a lakosság 9, a munkaképes lakosság 24 százaléka) és közel egymillió nyugdíjas. A munkanélküliek között 223 ezer körüli a nők száma, 107 ezer fős azok „serege”, akik először keresnek munkát, a honvéd státussal rendelkezők közül pedig 42 ezer személy munkanélküli. A korosztályt illetően, a „veszélyes” 40-50 év körüliek közül 75 ezren munkanélküliek. Csak az állástalanok 21,86 százaléka részesül valamilyen anyagi támogatásban.
Hozzá kell tenni, hogy az állami tisztviselőkre és hivatalnokokra külön törvény vonatkozik, így ők sokkal védettebbek, leginkább nyugdíjazás útján kerülnek ki a munkahelyükről. Más eset, ha valamelyik hivatalnok kétszer egymás után negatív minősítést kap, ekkor fel lehet mondani neki. Ha megszűnik az igény valamelyik hivatal munkájára, a törvény szerint a dolgozókat nem utalják a munkaügyi hivatalhoz, hanem „rendelkezésre állnak”, akár több évig is. Az új törvény szerint vélhetően ezt az állapotot módosítják és a „rendelkezésre állást” sokkal rövidebb időre korlátozzák.
Az újabb munkahelyek teremtésére irányuló törekvések eddig nem hoztak eredményt. Márciusban 16 ezer dolgozónak mondtak fel, ugyanakkor csak 2312 kérvény érkezett a kormányhoz az általa ajánlott valamelyik foglalkoztatási kedvezményre vonatkozólag. Elsősorban a kisvállalkozók igénylik a kormány által felajánlott hiteleket.
A munkatörvény mellett más megoldásokkal is igyekeznek könnyíteni a lakosság helyzetén. Most készítik elő az adózásra vonatkozó törvények módosítását. Az értelmiségiek sorában nagy vihart kavart az, hogy július 1-től a kormány a honoráriumok után is mindennemű járulékot kivet – viszont ezzel nyugdíjat és tb-biztosítást is kaphatnának az újságírók, tudósok, írók. A hivatalos adatok szerint évente 270 ezer állampolgár megbízási szerződés alapján teljesít munkát. Ezek közül a többséget a nyugdíjasok képezik, akik szintén járulékot fizetnek majd, és ezzel magasabb nyugdíjra tehetnek szert.
Jelenleg a gazdaság kétharmada áll a magánszféra tulajdonában, és a továbbiakban privátizálásra kerülnek a vasutak és a hajóipar. 2001-ben a horvát távközlési vállalat újabb 16 százalékát vásárolta meg a Deutsche Telekom (DT), 500 millió euróért, így 51 százalékkal a vállalat többségi tulajdonosa lett. Privatizálták a tengerparti szállodákat is, de mégsem sikerült megszerezni az 1,15 milliárd eurót, amennyi kellett volna az állami költségvetés deficitjének a fedezésére. A privatizációból származó összeg 740 millió euró volt, döntő részben a DT-ügyletből.
A Világbank segítségével Horvátországban egy ambiciózus nyugdíjreformot vezetnek be, amely során az felosztó-kirovóból tőkefedezeti rendszerűvé alakul át.
Dr. Heka László
