Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Sajnálatos módon ma Romániában mind az elméleti, mind pedig a gyakorlati szakemberek küszködnek azokkal a nehézségekkel, amelyek abból adódnak, hogy a régi Ceauºescu-féle kommunista jog szabályai továbbra is hatályban vannak az új jogszabályok mellett, amelyek már részben vagy egészben harmonizálnak az Európai Unió szabályrendszerével.
Tényként állapítható meg, hogy Romániában 1990-ig a munkajog kidolgozása egyoldalú volt, hiszen az állami szervektől származott. Ezt a román munkajogot törvényes és nemzeti munkajogként jellemezhetjük, melynek szabályait a "Parlament" hagyta jóvá, az államigazgatási szervek alkalmazták és a bíróság értelmezte, feltétlen elsőbbséget tulajdonítva neki. Így hát megállapíthatjuk, hogy a munkajogi normák belföldiek voltak és a totalitárius állam szakosodott szerveitől származtak.
Az utóbbi években egy pozitív, érdekes jelenségre figyelhettünk fel: egyre több olyan jogforrás jutott - s reméljük, fog is jutni - szerephez, melynek következtében a mai Romániában a munkajogról, mint erős konvencionális vonásokat magán viselő és egyre határozottabban nemzetközi jellegű jogágazatról beszélhetünk. Magától értetődő, hogy a munkajog egyoldalú jogforrásai (az állami szervek normatív aktusai) együtt kell, hogy érvényesüljenek a kétoldalúakkal (pld.: a kollektív szerződésekkel) helyt adván egy szabályozó politikának, amely háromoldalú egyezményekből ered, feltételezvén a három szociális partner, az állam, a munkavállalói oldal (a szakszervezetek) és a munkaadói oldal együttműködését.
A jelen korszak azonban azt az érdekes és vitathatatlan jelenséget is elismeri, hogy a munkajog megszűnt csak és kizárólag belföldi, nemzeti hatások nyomására fejlődni, felismervén a nemzetközi együttműködés egyre növekvő szükségességét. Ezen jelenség annak köszönhető, hogy nemzetközi egyezmények és szerződések egyre gyakoribb munkajogi jogforrást jelentenek, melynek következtében szemtanúi lehetünk a nemzetközi jelleget is magukon viselő munkaviszonyok megsokszorozódásának. A munkajogi jogszabályalkotás egységesítésének óhaja nem új keletű jelenség, de napjainkban egyre inkább felerősödik, hiszen sok elméleti szakember tekinti e jogterületet az új európai civilizáció gazdasági és etikai meghatározó elemének. A munkajog nemzetközivé válása a szigorú nemzeti kertek túllépését és egyes nemzetközi szabályozások átvételét jelenti. Ez a tény mai viszonyainkban kitüntetett figyelmet érdemel, amikor is megfelelő hatáskörrel rendelkező nemzetközi szervezetek erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy kiküszöböljék a nemzeti jogrendszerek hiányosságait és egyben közelítsék is őket egymáshoz.
Románia, mint a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet egyik alapítója, három szakaszban vett részt e szervezet tevékenységében (a két világháború között, 1956-1975 között és 1989 után) ratifikálván 51-et a szervezet több mint 180 egyezményéből. Összhangban az Európa Tanács által 1994 decemberében Essenben elfogadott csatlakozási stratégiával, Romániában erőfeszítéseket tesznek a munkajogi joganyag EU-követelményekkel való összhangba hozatalára, mivel ezek a normák tekinthetők egy modern munkajog "esszenciájaként". Az európai uniós normák, a nemzetközi munkajog által kodifikált jogok körülhatárolják az ember alapvető jogainak az összességét. Románia Alkotmánya a 20. szakasz (2) bekezdésében kimondja, hogy "Amennyiben összeütközés van az ember alapvető jogairól szóló nemzetközi egyezmények és szerződések - amelyeknek Románia is részes állama - valamint a belső jog között, a nemzetközi jognak van elsőbbsége.". Románia kifejezett kötelezettséget vállalt arra, hogy a folyamatot gyakran nehezítő lassú parlamenti eljárás, vagy a sokszor általános érdekeket figyelembe nem vevő politikai ambíciók, vagy az aktuális gazdasági állapot, illetve legtöbbször elégtelen anyagi erőforrások ellenére, a jogalkotás terén mind a már meglévő, mind pedig a jövőben meghozatalra kerülő belső jogi normákat közelíti az európai uniós joghoz. Az előbbiekben felsorolt problémák következtében késlekedik Románia csatlakozása egyes európai szociális egyezményekhez.
A román jogelmélet megállapította a belső jog azon pontjait, amelyek teljes mértékben megfelelnek az Európai Szociális Charta előírásainak, ezek közül a következőket említjük meg:
· a munkához való jog
· a méltányos munkakörülményekhez való jog
· a védelemhez való jog
· a szabad pályaválasztáshoz való jog
· az egészség védelméhez való jog
· a társadalombiztosítás által nyújtott ellátásokhoz való jog
· a csökkent munkaképességűek (testi vagy szellemi) joga a munkára való felkészítésre, illetve a társadalmi, munkaügyi rehabilitációra.
Azonban a román munkajognak, annak érdekében, hogy megfeleljen a Charta előírásainak más jogok tekintetében, bizonyos változtatásokon kell keresztülmennie a következő területeken:
· szakszervezeti jog
· egészségbiztosítási és társadalombiztosítási jog
· a migráns munkások egészségbiztosítási és társadalombiztosítási joga
· a "lock-out" joga.
Tekintve, hogy itt és most képtelenség foglalkozni a román munkajog 1989 utáni minden változásával, csupán azokat fogom kiemelni, amelyek véleményem szerint különös jelentőséggel bírnak.
A SZAKSZERVEZETEK PROBLEMATIKÁJA
A szakszervezet létrehozásának szabadsága az ember alapvető jogaként értelmezhető, amely az egyesülési jog tágabb értelemben vett fogalmaként is meghatározható. Ezen szabadságjog gyakorlása azon jogi kategóriák sorába tartozik, amelyek szerves részét képezik a munkajognak, különös tekintettel a szakszervezetek munkavállalók szakmai, gazdasági, szociális érdekeinek védelmében kifejtett tevékenységére.
Annak ellenére, hogy a kommunista Románia tisztán formális szempontból megfelelt bizonyos nemzetközi elvárásoknak, a valóságban a szakszervezetek a kommunista pártnak, mint az állam egyetlen vezető hatalmának voltak alárendelve. Első lépésként, 1989 decembere után, az akkor létező szakszervezetek felbomlására került sor, majd pedig új, szabad szakszervezetek alakultak, azonban új szakszervezeti törvény nélkül. Kevesebb mint másfél év alatt több mint 23 ezer szakszervezet alakult (műhelyi szakszervezet, vállalati, ágazati, központi szakszervezetek). Ezt követően kezdődött el és tart a mai napig is a szakszervezetek átszervezése, a szövetségek átvizsgálása, sajnálatos módon azonban kisebb-nagyobb mértékben igyekeznek őket fokozottabban átpolitizálni.
A Romániában lezajlott politikai és társadalmi változások szükségessé tették egy, a szakszervezetekkel foglalkozó törvény kidolgozását és elfogadását (54/1991.). Egy olyan törvényét, amelyre teljes mértékben szükség volt, mivel 1993 közepén volt Romániában a szakszervezeti mozgás csúcspontja. Ekkoriban mintegy 6 millió munkavállaló volt szakszervezeti tag (ezek közül több mint 5 millióan fizettek szakszervezeti hozzájárulást) a körülbelül 10 milliónyi foglalkoztatottból. A szakszervezetekben való részvétel aránya tehát mintegy 70 százalékos volt. Megjegyezzük, hogy napjainkban a szakszervezeti össztaglétszám mintegy a felére csökkent, köszönhetően többek között a szakszervezetek sikertelenségének és a munkavállalók száma jelentékeny mértékű csökkenésének. Vitathatatlan, hogy ez az első szakszervezetekre vonatkozó törvény, amely már nem a kommunista jogalkotás terméke, haladást jelentett, bár az elmúlt tíz esztendő alatt a gazdasági, társadalmi életben végbement változások, illetőleg a társadalom fejlődése maga rányomta bélyegét a szakszervezetek világára is, kikényszerítvén a szakszervezeti tevékenység új szabályozását. A szakszervezetek országos szervezeteinek - a terület újraszabályozásának követelésekor - egyik igen jelentős érvük az volt, hogy a belföldi jogot harmonizálni kell a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet jogával, illetve az Európai Szociális Charta előírásaival is, melyet Románia a 74/1999. számú törvénnyel ratifikált.
Az új szakszervezeti törvényjavaslat a törvényalkotási eljárás végső stádiumában van és számos fontos újdonságot tartalmaz, mint például:
a) a képzésben részt vevők, a nyugdíjasok, a munkanélküliek és a szövetkezeti tagok szakszervezeti szabadságának elismerése. A személyi kör szélesítésének kettős indoka van. Elsőként a román gazdaság és intézményrendszer átalakítása következtében egyre inkább érzékelhető bizonyos személycsoportok jelenléte - foglalkozásnélküliek, magánzók, kis- és mikrovállalkozások alkalmazottai, vagy olyanok, akik a tevékenységüket nem munkaszerződés, hanem egyéb szerződés alapján végzik - amelyek a hatályos jogszabályok értelmében nem védhetik és mozdíthatják előre érdekeiket a szakszervezetek segítségével. Másodszor pedig összhangba kell hozni a román jogot a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 87/1948. számú egyezményével.
b) a köztisztviselők szakszervezeti jogának elismerése. Az előírásokat összhangba hozták a köztisztviselők jogállásáról szóló, hamarosan elfogadásra kerülő új törvénnyel, és az Európai Szociális Charta II. rész 5. cikkének rendelkezéseivel.
c) elismeri minden szakszervezeti tag azon jogát, hogy a szakszervezet vezető szerveibe választhassák, és egyúttal a munkavégzés alól felmentést nyerjenek,
d) elismeri a munkavállalók szervezkedési jogát olyan esetekben is, amikor a munkavállalók különböző szervezetekben dolgoznak, megadván ezzel a munkavállalóknak azt a választási szabadságot, hogy lelkiismeretüknek, illetve egyéni érdekeinek megfelelően eldöntsék, melyik szakszervezethez kívánnak csatlakozni. Manapság egyre gyakrabban lép fel egy probléma kisebb jogi szervezeteknél (gazdasági, költségvetési, szövetkezeti stb.), amelyek munkavállalói létszáma annyira alacsony, hogy saját szakszervezettel nem rendelkeznek, vagy egyszerűen a munkavállalók nem akarnak a már meglevő szakszervezet tagjaivá válni.
e) a szakszervezeti vezetők védelemhez való jogának deklarálása a vezetői mandátum időtartamára. A törvénytervezet, figyelembe véve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 135/1971. számú egyezményét és egyéb nemzetközi előírásokat is, rendelkezéseket tartalmaz a szakszervezet vezető szervébe választott képviselők védelme érdekében egyes kényszerítési, feltételtűzési, korlátozási formák ellen, amelyek a képviselők funkciójának gyakorlását veszélyeztetnék. Mandátumuk időtartama alatt, illetve az ezt követő két évben nem lehet - fel nem róható indokkal - munkaszerződésüket felbontani, csakis a szakszervezet kollektív vezetőségének a beleegyezésével.
Elemezvén a törvénytervezetet megállapítható, megalkotói törekedtek arra, hogy előírásait a közösségi jog elveihez igazítsák, azonban a javaslat nem egy közösségi norma szószerinti fordítása, de figyelembe veszi a közösségi jog meghatározott elveit, és indirekt módon átvesz belőlük néhányat. Mind a javaslat, mind pedig az új román Munkatörvénykönyv ez év végén megjelenő tervezete tartalmazza a 91/533. számú EGK (C.E.E.) Irányelvnek a munkaadó tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseit, mely szerint tájékoztatnia kell a munkavállalót a munkaszerződés tartalmáról. Hasonló elgondolásból a javaslat a 89/391. és a 91/383. számú EGK (C.E.E) Irányelveknek a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségének javítását célzó rendelkezéseit is tartalmazza.
A javaslat a szociális partnerek kapcsolatának egy többlettapasztalatát is megjeleníti, és hacsak részben is, de tartalmazza a román gazdaság és társadalom elmúlt évtizedes változásait.
A POLGÁRI SZOLGÁLAT PROBLEMATIKÁJA
A kommunista Romániában minden, orvosi szempontból alkalmas férfi köteles volt katonai szolgálatot teljesíteni. A katonai szolgálat megtagadása rendkívül súlyos büntetőjogi következményeket vont maga után és semmilyen alternatív megoldás nem létezett. Románia új alkotmánya szentesíti a lelkiismereti szabadságot, beleértve a vallási szabadságot is. Ez a tény tette lehetővé egy olyan jogszabály megalkotását, amely összhangba hozza a társadalmi érdekeket, figyelembe véve a katonai szolgálatot teljesítő egyéni érdekeit is, illetve tiszteletben tartja annak a felekezetnek a vallási tételeit is, amelyhez a katona tartozik. A jogszabály értelmében a polgári szolgálat a honvédelmi kötelezettség teljesítésének egyik formája, és olyan, a katonai szolgálatra alkalmas polgár teljesítheti, aki vallási okokra hivatkozva megtagadja e kötelezettség fegyveres erőknél való teljesítését.
Megállapíthatjuk, hogy egyes jogviszonyok ily módon történő speciális szabályozása beleillik jogrendszerünk demokratizálásába és európaibbá tételébe. Ami számunkra mégiscsak furcsa, az az a mód, ahogy a román jogalkotó erőlteti e jogviszony speciális individuális munkaviszonyként történő kodifikálását.
A katonák szolgálati idejük tartama alatt speciális tevékenységet fejtenek ki, ami egy törvény értelemében (Románia esetében a Nép védelemre való felkészítéséről szóló 46/1996. számú törvény) munkavégzésnek minősül. A polgári szolgálatot teljesítők munkatevékenységüket munkaszerződés alapján fogják végezni, és ennek következtében a munkajog összes szabálya alkalmazható lesz, beleértve a kollektív szerződés rendelkezéseit is, sőt munkaügyi vita lehetősége is fennállhat. Ebben az esetben jogi szempontból kettős mércét alkalmaznánk a honvédelmi kötelezettségüket teljesítőkkel szemben, aszerint, hogy katonai vagy polgári szolgálatot látnak el.
A hatályban lévő jogszabályoknak megfelelően a munkaközvetítő által kiállított okirat általános szabályként nem kötelező, de megengedett, hogy ez alapján kössenek munkaszerződést, s így ezen okirat lehet a munkajogviszony forrása is. A polgári szolgálat esetében eltérés mutatkozik az általános szabályokhoz képest, hiszen az említett munkaközvetítő által kiállított okirat mindkét fél számára kötelező.
A polgári szolgálat szabályozásáról szóló 618/1997. számú kormányhatározat azon szabályok sorába illeszkedik, amelyek az egyén lelkiismereti szabadságának tiszteletben tartásával foglalkoznak. Az is megállapítható, hogy e jogintézmény ritka a román jogi környezetben, azonban szükséges, hogy a fennálló joghézagokat kitöltse, bár a gyakorlati életben megoldandó problémák elé állíthatják a szakembereket.
A KOLLEKTÍV MUNKAÜGYI VITÁK
Majd 50 évig a háború utáni Romániában, a kollektív munkaügyi viták és a sztrájkok tabunak számítottak. A kommunista rezsim úgy vélte, ha a sztrájkot jogi értelemben nem szabályozza - teljes törvényhozási hallgatást valósít meg - úgy ennek eredményként a jelenség gyakorlati értelemben is el fog tűnni. Ennek megfelelően 1990-ig a kollektív munkaügyi viták területe jogi vákuumot képezett, és a sztrájkjogot még az elméleti szakemberek sem tudták tanulmányozni, habár tiltva nem voltak "expressis verbis", csak egyszerűen mellőzték azokat.
A 15/1991. számú törvény, újdonságként a posztkommunista Romániában, elsőként szabályozta a kollektív munkaügyi viták rendezését, és minden tökéletlensége ellenére egy rendkívül fontos pillanatot jelentett a romániai munkaviszonyok tényleges demokratizálásának útján. 1991-1999 között a jogalkotó az első kollektív munkaügyi vitákról szóló törvény gyakorlati tapasztalataira támaszkodva, felhasználva a szakirodalom elemzéseit, észrevételeit és javaslatait, felismerte egy új törvény kidolgozásának szükségességét.
Ez az új törvény (168/1999. számú törvény) figyelembe veszi a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet ide vonatkozó egyezményeit, nevezetesen a 87/1948. számú NMSZ Egyezményt a szakszervezkedés szabadságáról és a szakszervezeti jogok védelméről, valamint a 98/1949. számú NMSZ Egyezményt a szervezkedési jog és a kollektív tárgyalási jog elveinek alkalmazásáról. A törvény összhangban van az Európai Szociális Charta 6. cikkével is, amelyet Románia a 74/1999. számú törvénnyel vizsgált felül és hirdetett ki. A kollektív munkaügyi viták rendezésének újraszabályozása során érvényesül néhány - hacsak részlegesen is - a következő követelményekből:
· korlátozza a munkavállalók azon körét, akik törvényesen nem sztrájkolhatnak;
· elismeri a szolidaritási sztrájk tartásának jogát, ami megfelel a nemzetközi gyakorlatnak;
· felosztja a munkaügyi konfliktusokat munkaügyi vitára és munkaügyi jogvitára. A munkaügyi viták csak kollektív jellegűek, a munkaügyi jogviták mind kollektív, mind pedig individuális természetűek lehetnek;
· kodifikálták a mediáció és a döntőbíróság eljárásait, mint előzetes konfliktusmegoldó eljárásokat.
A munkajogi bíráskodás - a legutóbbi változtatásoknak megfelelően - a munkaügyi jogvitákat első fokon egy hivatásos bíróból és két ülnökből álló tanács bírálja el. Az egyik ülnököt a munkaadói, míg a másikat a munkavállalói oldal, vagyis a szakszervezet delegálja. A bíróság az ítéleteket a tanács tagjainak többségi szavazatával hozza. Elfogadott az a vélemény, hogy a tanács ilyen jellegű összetétele valójában a jogvitában résztvevők, illetve a társadalmi párbeszéd jelképeként értelmezhető, és egyben szavatolja a felek érdekeinek képviseletét, melyet az ülnökök látnak el a törvény helyes értelmezése és alkalmazása során, anélkül, hogy a döntés szubjektív lenne.
Sajnálatos módon a jogalkotó sem az 1991-es, sem pedig az 1999-es törvényalkotáskor nem látta szükségét a "lock-out"-nak a román jogban történő szabályozásának. Ezen indokolatlan jogalkotói hallgatás a román elméleti szakemberek körében számos vitát szít a lock-out román jogban történő megengedhetőségéről vagy tilalmáról. A mi álláspontunk szerint, mivel expressis verbis a lock-out sem az Alkotmányban, sem pedig egyéb törvényben nincs szabályozva, nem lehet arra következtetni, hogy a jogalkotó szándéka a munkaadói "visszavágás" megtiltására irányult volna. A jogrendszerünknek megfelelően a lock-outot elkövető még büntetőjogi vétséget sem valósít meg, ellentétben más országok gyakorlatával, ahol találni ilyen jellegű büntetőjogi fenyegetettséget.
Még ha nem is fogadjuk el a lock-out "partizánjainak" összes érveit, kategorikusan kifejezzük azon álláspontunkat, hogy a lock-outot elismerni és szabályozni kell a munkáltatók érdekében, akik néha rákényszerülnek biztonsági okokból egységeik bezárására. Kiállunk a munkaadók jogi és morális keretek között történő visszavágási lehetőségének jogi szabályozása mellett, a munkavállalók egyes nem lojális cselekedetei ellen.
Figyelemre méltó az a tény, hogy minden román elméleti szakember - a lock-outról vallott nézeteire való tekintet nélkül - kiáll a jogintézmény kodifikálása mellett, sajnos azonban a jogszabálytervezet kezdeményezői sem alakították ki álláspontjaikat. Tény és való, hogy még Nyugat-Európában sincs egységes szabályozás e tekintetben. Mégis várakozással tekintünk az új Munkatörvénykönyv elé, hogy a jövőben a lock-out megtalálhassa a természetes és szükséges helyét a jogszabályban.
AZ ÚJ ROMÁN MUNKATÖRVÉNYKÖNYV TERVEZETÉRŐL
Jelen pillanatban a munkaviszonyok tekintetében abban az irigylésre nem méltó helyzetben vagyunk, hogy az 1989 utáni munkaviszonyokra továbbra is az 1973. március 1-jén hatályba lépett Mt. előírásai az irányadóak. A román munkajog olyan helyzetben van napjainkban, hogy szabályanyagát részben az 1990. előtti, részben pedig az 1990. utáni normák képezik. A munkajogi normák a munkavállalókat megillető jogosultságok minimális szintjéből és az őket terhelő kötelezettségek maximális felsorolásából állnak, ami azonban a kollektív szerződés segítségével kiegyenlíthető. Ezek a kollektív szerződések sosem tartalmazhatnak a munkavállalókra nézve a törvény által előírtnál szigorúbb kötelezettségeket.
A régi és új szabályok együttélése, egy-egy elavult törvény hatályban tartása (az összes hatályon kívül helyezett rész nélkül is) komoly nehézségeket generál a munkajog egészének ésszerű alkalmazása terén. A romániai társadalmi változások, a piacgazdaságra történt átállás és általában a román társadalom demokratizálódási folyamata kell, hogy tükröződjön egy új Mt. bevezetésében is. A román jogirodalomban a munkajog elméleti szakemberei kifejtették kívánságaikat és elvárásaikat az új munkajogi Kódexszel kapcsolatban, melyek közül csupán néhányat fogunk említeni a következő felosztás szerint.
I. Általános követelmények
a) elvárás az új Mt.-vel szemben, hogy csak a munkaviszonyra vonatkozó szabályokat rögzítse és ne tartalmazzon társadalombiztosítási normákat, kivéve ha ezek adott esetben egymástól elválaszthatatlanok. Ez azt jelenti, hogy a jövőben Romániában két törvényre lenne szükség: munkatörvényre és társadalombiztosítási törvényre;
b) meg kell hogy szűnjön az az állapot, amely szerint a munkajogviszonyokat számos különböző törvény szabályozza. Kívánatos, hogy ezeket a jogviszonyokat egyetlen törvény, a Munkajogi Kódex szabályozza;
c) az új kódex általános szabályai ki kell terjedjenek az egyéb megállapodás alapján kifejtett munkatevékenységekre is, ami különbözik a munkaszerződés alapján végzett tevékenységtől. Példaként említhető a köztisztviselő, a hivatásos katona, kisipari szövetkezeti tagok, és egyéb kategóriák.
II. Konkrét megállapítások
Mivel ezek rendkívül nagy számban léteznek, csupán néhányat emelünk ki:
a) az új kódexbe határozottan be kell vezetni azt a rendelkezést, amely megtiltja politikai tevékenység gyakorlását a gazdasági, szociális egységekben;
b) a munkaadó, illetve vezető tisztségviselő vezetői munkakörének hatásköri, illetékességi szabályainak pontos meghatározása, amelyekre nem lehetnek kihatással a kollektív szerződés rendelkezései;
c) a jelenleg hatályos törvény joghézagait ki kell kitölteni a munkaszerződés tartalmát illetőleg, különös tekintettel például a szerződés érvénytelenségnek szabályozására;
d) az egyes erkölcsi károkért járó anyagi kártérítés feltétlen elismerése, mivel az elméleti szakemberek között is nézetbeli különbségek vannak e tekintetben;
e) a rendes munkahét időtartamát 40 óráról 44 munkaórára emelni, minthogy hisszük, egy ilyen szabály szükséges, ismervén Románia jelenlegi gazdasági állapotát;
f) az áthelyezés intézményének megszüntetése, ami véleményünk szerint már nem képvisel gyakorlati hasznot;
g) a munkáltató saját elhatározásán alapuló felmondás indokainak pontos meghatározása és egyben csökkentése;
h) a fegyelmi és anyagi felelősség intézményeinek megreformálása;
i) az új Kódex tartalmazza a kollektív munkajogot és a sztrájkjogot is.
DR. ROMULUS GIDRO
EGYETEMI DOCENS
BABES-BOLYAI EGYETEM, KOLOZSVÁR
A CIKKET FORDÍTOTTA: MENYHÁRT SZABOLCS
Irodalomjegyzék
1. Dumitru V. Firoiu, Munkajog és a társadalombiztosítás joga, Ed. Argonaut, Cluj Napoca, 1999.
2. Sanda Ghimpu, I.T. ªtefãnescu, S. Beligrãdeanu, Gh. Mohanu, Munkajog, Szerződések, kötet: I-III, Ed. ªtiinþificã ºi Enciclopedicã, Bucureºti, 1978-1982.
3. Ion Traian Stefãnescu, A munkajog alapvető szerződése, Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 1999.
4. Ion Traian Stefãnescu, Munkajog, egyetemi jegyzet, Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 2000.
5. Ion Traian Stefãnescu, Munkaügyi konfliktusok, Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 2000.
6. Sanda Ghimpu, AL. Ticlea, Munkajog, egyetemi jegyzet, editia a II a, All beck, 2000.
7. Alexandru Ticlea, Munkajogi Kódex, Alkotmánybírósági határozatok, A Legfelsőbb Bíróság határozatai, Ed. Rosetti, 2000.
8. Ovidiu Þinca, Munkajog, Editura didacticã ºi pedagogicã Bucureºti, 1999.
9. Ovidiu Þinca, Általános közösségi jog, Editura didacticã ºi pedagogicã, R.A., Bucureºti, 1999.
10. Ovidiu Þinca, Valentin Miriºan, Munkaviszonnyal kapcsolatos bűncselekmények, Ed. Lumina Lex, Bucureºti, 2001.
11. Ovidiu Þinca, Összehasonlító szociális jog, Ed. Lumina Lex, Bucureºti 2002.
