Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Amilyen egyértelmű mindez, olyan bonyolult és hosszan tartó volt az az út, amelyen a részvényesek eljutottak odáig, hogy mindvégig töretlen álláspontjukat ma már jogerős legfelsőbb bírósági ítélet erősíti meg.
A per több más, még be nem fejeződött perrel együtt 1999-ben indult. A jogerős ítélet 2001. november 9-én született meg. A perben öt részvényes kérte: a bíróság kötelezze az államot arra, hogy kössön szerződést 10 621,50 Ft/részvény forgalmi értéken, és fizesse meg a vételár kamatát, az utóbbit azért, mert az állam nem járt el jogszerűen, a részvény-adásvételi szerződések nem jöhettek létre, és 1998. októberig nem kerülhetett sor a vételár kifizetésére. A kereset jogcíme az állam többségi részesedésszerzése miatti konszernfelelősség volt, amelynek értelmében a többségi részesedésszerzés napját követő 30 napon belül annak tényét és mértékét be kell jelenteni a cégbíróságnak és a vonatkozó cégbírósági végzés közzétételét követő 60 napon belül a részvényesek kérhetik azt, hogy a többségi részvényes, adott esetben a magyar állam tegyen vételi ajánlatot a forgalmi értéknek megfelelő áron.
Ma már jogerős ítélet is kimondja és nem csak a részvényesek állítják, hogy az állam a törvényes határidőt jóval túllépve, 1998. november 27-i időponttal jelentette be azt, hogy a Postabank és Takarékpénztár Rt.-ben többségi részesedést szerzett. A november 27-i időpontra peren kívül az volt a magyarázat, hogy arról az 1998. július 23-án hatályba lépett törvényről, amely a Postabankban 19 százalékos tulajdoni részesedéssel bíró tb-önkormányzatok vagyonát visszaállamosította, az Alkotmánybíróság 1998. november 27-én mondta ki, hogy nem alkotmánysértő. A perben ezt az érvet az államot képviselő Pénzügyminisztérium nem említette, de azt továbbra is állította, hogy a többségi részesedést 1998. november 27-én szerezte meg. A perben a PM azzal védekezett, hogy nem terhelte ajánlattételi kötelezettség, mert a Postabankra nézve az 1998. június 16-án hatályba lépett törvény – a gazdasági társaságokról – csak 1998. augusztus 7-étől kezdve volt hatályos, ugyanis a bank a törvény hatálybalépését követően első ízben ekkor módosította az alapszabályát. Védekezett azzal is, hogy a részvények valójában már 1998 első félévében és júliusban sem értek többet 5 forintnál, csupán jogellenes értékpapír-piaci műveletek vezethettek oda, hogy a piac a bank részvényeit 140 százalék körüli árfolyamon értékelte. Az, hogy egy 1998. májusi zártkörű tőkeemelés során maga az állam is 140 százalékon jegyzett új kibocsátású részvényeket, nem a részvény valós értékével, hanem a bank tőkeszegénységével függött össze. Ha a bíróság az államot a részvény-átruházási szerződések létrehozására 5 forint fölötti árfolyamon kötelezné, feltűnően értékaránytalan, azaz eleve érvénytelen szerződéseket hozna létre. Hivatkozott arra is, hogy a bank helyzetét azok a részvényesek mint tulajdonosok okozták, vagy az okozásban legalábbis közreműködtek, akik most saját felróható magatartásukra előnyök szerzése végett hivatkoznak, és ez a magatartás a jó erkölcsbe is ütközik. Hivatkozott továbbá arra, hogy az állam nem hagyományos értékpapír-piaci résztvevőként szerzett többségi részesedést, hanem jogszabály által előírt kötelező intervenciót hajtott végre a bank és ezáltal a bankrendszer megmentése érdekében. A másodfokú eljárásban ez a védekezés kiegészült azzal, hogy az állam 1998 júliusában nem jutott többségi részesedéshez, mert közvetlenül csak 19 százalékos részesedést szerzett, a közvetett részesedésnek pedig nincs konszernfelelősséget keletkeztető hatása. Elhangzott az is, hogy az ügyet a hitelintézeti törvény és nem a gazdasági társaságokról szóló jogszabályok alapján kell megítélni, és hogy a tulajdoni többség megszerzése önmagában még nem okoz konszernfelelősséget. Az csak akkor áll be, ha a részvényes a tulajdonosi jogait ennek az aránynak megfelelően ténylegesen gyakorolja. A Pénzügyminisztérium a felperesekkel egyezően maga is azt állította, hogy a forgalmi értéket a többségi részesedés megszerzésének napján aktuális árfolyamon kell vizsgálni és nem akkor, amikor az ajánlattételre ténylegesen sor kerül.
A kisebbségi részvényesek álláspontja az volt, hogy az állam nem a bank megmentésének okán, hanem a tb-önkormányzatok államosítása miatt jutott többségbe és egyébként a törvény nem differenciál a konszernfelelősség körében aszerint, hogy a többségi tulajdonos miért került ebbe a pozícióba. Állították, hogy a forgalmi értéket nem a bank valós értékének (gazdasági helyzetének) vizsgálatával, hanem az értékpapírpiac többségi részesedés megszerzésekor aktuális értékítéletének megfelelően kell megállapítani. Érveltek azzal is, hogy a többségi részesedés megszerzésének napja nem az az önkényesen megválasztott és a közzététel érdekében bejelentett időpont, amelyre az állam hivatkozik, hanem az a nap, amikor a részvények többsége fölött az állam tényleges rendelkezési jogot szerzett (1998. július 23.).
A perben a Tőzsdetanács titkársága igazolta, hogy 1998. július 23-án, illetve azt megelőzően a postabanki részvények árfolyama a tőzsdén kívüli piacon átlagosan 106,215 százalék volt. Az állam ennek ellenkezőjét vagy ettől eltérő adatot nem bizonyított.
A bíróság a felperesi állásponttal azonosult. Megállapította az állam szerződéskötési kötelezettségét és kötelezte arra, hogy kösse meg a részvény-átruházási szerződéseket. Minthogy a szerződésnek az állam jogszerű eljárása esetén legkésőbb 1998. október 1-jén létre kellett volna jönnie, ettől az időponttól írta elő az állam kamatfizetési kötelezettségét, mégpedig abban a mértékben, amely 1998-ban a Ptk. szerinti ügyleti kamat volt (20 százalék). Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság GKT. 26/1973. sz. állásfoglalása szerint úgy kell tekinteni, mint amelynek révén az átruházási szerződések létrejöttek. Most már csak a teljesítés van hátra. A részvényesek erre várnak és bíznak abban, hogy nem lesz szükség bírósági végrehajtásra.
