Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Legfelsőbb Bíróságnak mint felülvizsgálati bíróságnak a metróperben hozott felülvizsgálati határozata alkotmánysértő!?
A felperesek felülvizsgálati kérelmük első részében – mint ez a 2001. december 5-én a Legfelsőbb Bíróságon tartott nyilvános felülvizsgálati tárgyalás során az iratismertetésből kiderül – több helyütt hivatkoznak a Magyar Köztársaság Alkotmánya számos rendelkezésére [így pld. a 2. § (1) bekezdésére, a 9. § (1) bekezdésére, a 70/A §-ának (1) illetve (3) bekezdésére] mint olyan jogalapokra, melyek alapján kimondható, hogy a felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet alkotmánysértő. Ezzel kapcsolatban érdemes rámutatni arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint (bár erre nézve jogegységi határozat még mindig nem született) a Legfelsőbb Bíróságnak általában nincs hatásköre sem az Alkotmány közvetlen értelmezésére, sem pedig rendes bírósági ítélet törvénysértő jellegének megállapítására pusztán arra alapítva, hogy az az Alkotmány bármely konkrét rendelkezését sérti. Mindkét esetben ugyanis az ügy érdemi tárgyalására (elbírálására) – az LB következetes gyakorlata szerint – csak és kizárólag az Alkotmánybíróságnak (AB) van hatásköre, tekintettel arra, hogy az AB-nek egyfelől monopóliuma van az Alkotmány mindenkire kötelező érvényű értelmezésére, másfelől pedig az ún. alkotmányjogi panasz elbírálására is csak az AB-nek van hatásköre (1989. évi XXXII. törvény 48. §-a). Ezt az állandó LB-i gyakorlatot legutóbb az ún. Mol Rt. versus Gazdasági Minisztérium perben erősítette meg a Legfelsőbb Bíróság (lásd: Pf. V. 26.769/2000 jogerős ítéletet, p.4/2. bek.). Az elmúlt időszak (2000 II. félévétől) azonban változást hozott ebben az állandó ítélkezési gyakorlatban, nevezetesen egy magánszemély és a Belügyminisztérium közötti közigazgatási felülvizsgálati perben a Legfelsőbb Bíróság ugyanis a 2001. augusztus 30-án kihirdetett felülvizsgálati határozatában (Kf.IV.29.110/1999/6 sz. ítélet) az Alkotmány 59. § (1) bekezdése, valamint 57. § (2) bekezdése tekintetében kimondta ezen §-ok közvetlen alkalmazhatóságát a konkrét ügy rendes bíróság általi elbírálását tekintve. (Lásd az ítélet 3. o. utolsó bekezdése, illetve 4. o. alulról a 9. et seq.pp.). Mindez kellő alapot teremthetett volna arra, hogy a Legfelsőbb Bíróság a metróperben is a Magyar Köztársaság Alkotmányának a felülvizsgálati kérelemben megjelent rendelkezéseit – amennyiben indokoltnak véli – közvetlenül alkalmazza, különösen ami a jogállamiság és a jogbiztonság – a metróper szempontjából releváns – alkotmányossági követelményeit (és ezek érvényesítését) illeti, a tulajdoni formák egyenrangúságának az elve (és az ezzel kapcsolatos jogegyenlőségi elv, beleértve az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését is) tekintetében. A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság azonban a felperesek által a felülvizsgálati kérelem részévé tett alkotmányossági kérdésekkel egyáltalán nem foglalkozott, ezekre érdemben nem reagált. Ez sajnálatos, no nem a „kérelemhez kötöttség és az indokolási kötelezettség” teljesítése – vagy nem teljesítése – miatt, hanem azért, mert az állam polgári jogi jogalanyiságának a konkrét ügyben történő helyes megítélésekor nézetem szerint nem hagyható figyelmen kívül az a közel egy tucat – egyébként mindenkire, így véleményem szerint a rendes bíróságokra is, kötelező – AB határozat, melyek elvi éllel bontották ki azt, hogy a piacgazdaságban az állam közhatalmi funkcióit miért és hogyan kell élesen és alkotmányos garanciák útján elválasztani az állam magánjogi funkcióitól. Csak az remélhető, hogy egy hasonló jövőbeli ügyben vagy egy jogegységi eljárásban az LB illetékes tanácsa már tekintettel lesz az AB által az állam közjogi-alkotmányjogi „Janus-arcúságával” kapcsolatban lefektetett állandó alkotmányos „jogértelmezési” gyakorlatra.
A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati határozatának európai integrációs vonatkozásai
A metrópernek nézetem szerint van egy, a konkrét ügyön túlnyúló szempontja is, melyet úgy vélem, az LB felülvizsgálati tanácsa előtt nemrég lezárult jogvitát érintően indokolt elemezni: az ügy gyakorlatilag arról szólt, hogy az állam, mint a magánjogi (és azon belül is a vagyonjogi) jogviszonyok alanya, vajon az általa érvényes szerződésben vállalt kötelezettségének köteles-e egy, a magántulajdon dominanciájára épülő működő piacgazdaságban (mely demokratikus jogállam) eleget tenni, vagy – pld. a bekövetkezett kormányzati politikai változás miatt – nem, mert utóbb – pld. egyoldalúan közigazgatási lépésekkel – a fennálló szerződéses kötelezettség alól „kimenekül” azon jogi okfejtés alapján, hogy: (1) az állam képviselője a szerződés megkötésének időpontjában úgy vállalt kötelezettséget, hogy arra nem volt törvényi felhatalmazása, vagy (2) olyan kötelezettséget vállalt, melynek teljesítése a kormány kompetenciáján kívül esik (pld. azért, mert a teljesítés az Országgyűlés hatáskörébe tartozó jogalkotással valósulhat csak meg, ez azonban nem történt meg), vagy (3) az állam, mint a polgári jogviszonyok alanya nem tehető polgári jogi alapon felelőssé az államnak mint közhatalomnak azokért a közigazgatási, közjogi intézkedéseiért, illetve ezen intézkedések megtételének elmulasztásáért, mely cselekményekre kizárólag a közhatalmi államnak van jogköre.
A most megfogalmazott kérdések rendkívül fontosak, méghozzá nemcsak az ügyben történt felmerülésük miatt, hanem azért is – és ez egy általánosabb dimenziója a metrópernek –, mert a Magyar Köztársaság ez idő szerint az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó ún. „tagjelölt ország”. Ez az állapot (mármint az EU-tagjelöltség) pedig egy sajátos jogállást jelent a Köztársaság szempontjából, mely jogállás (status iuris) jogokat eredményez, illetve kötelezettségeket ró Magyarországra. A tagjelöltség nemzetközi szerződéses jogalapja a Magyar Köztársaság által 1991. december 16-án Brüsszelben aláirt Társulási Megállapodás, melyet az Országgyűlés az 1994. évi I. törvénnyel (továbbiakban: Tv.) hirdetett ki. E törvény 1994. február 1-jén lépett hatályba Magyarországon (Tv. 6. §-a). A Társulási Megállapodás hatálybalépése után nem sokkal, 1994. április 1-jén a Magyar Köztársaság – hivatkozással a Maastricht-i Európai Unióról szóló Szerződés akkori O. cikkére (ma 49. cikk) – hivatalosan kérte felvételét az EU-ba [lásd 16/1994. (III. 31.) OGY határozat]. Az EU Tanácsához címzett tagfelvételi kérelmében a Magyar Köztársaság – mint nemzetközi jogi kötelezettségvállalást – vállalta, hogy a Koppenhágában 1993. június 21–22-én az Európai Tanács által megfogalmazott ún. felvételi kritériumokat (membership criteria) tudomásul veszi és annak teljesítését illetően a maga részéről mindent megtesz. Ezen kötelezettség vállalását hazánk azóta számtalanszor újból és újból megerősítette, így legutóbb éppen a csatlakozási kormányközi konferenciára benyújtott ún. „magyar tárgyalási álláspontok” kidolgozása során is. Az ún. koppenhágai kritériumok előírják mind a jogállamiságot garantáló intézmények működésének biztosítását, mind pedig a működő piacgazdaság meglétét, melynek egyik garanciája – mint ezt az Európai Bizottság 1998-as ún. „Composite Paper”-je kifejtette – a magántulajdon dominanciája és a tulajdoni formák egyenrangúsága, az ezzel kapcsolatos mindenfajta hátrányos megkülönböztetés tilalma (22. et seq.pp.). Sőt maga az előbb említett Maastricht-i EU-s Szerződésnek – az 1997-es Amszterdami Szerződéssel módosított – új 49. cikke rögzíti, hogy „Any European State which respects the principles set out in Article 6 (1) may apply to become a member of the Union”. (Bármely európai állam, mely tiszteletben tartja e Szerződés 6. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveket, kérheti tagfelvételét az EU-ba). Az Uniós Szerződés 6. §-ának (1) bekezdése pedig a következőket mondja: „The Union is founded on the principles of liberty, democracy, respect for human rights and fundamental freedoms, and the rule of law, principles which are common to the Member States” , azaz „Az Unió a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok és az alapvető szabadságok tisztelete, valamint a jogállamiság elvein alapul”. Mindez azt jelenti, a tagjelölti státus szükségképpen jelenti, hogy csak az az európai ország lehet EU-tagjelölt, melyben jogállam van. A jogállamiság pedig Európában azt jelenti, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségeket a szerződő feleknek – legyen az akár az állam – teljesíteniük kell, azok nem függhetnek működő piacgazdaságban semmilyen kormányváltástól, az állam, mint a magánjog alanya, nem bújhat ugyanis a gestio iure civile aktusok esetén (ilyen pld. a szerződéskötés) az államot mint közhatalmat (gestio iure publico) megillető immunitás (a „nem felelősség” elve) mögé. A forgalom biztonsága (összhangban a jogbiztonság, ha tetszik a jogállamiság elvárásával) megköveteli, hogy az állam kiszámítható szerződéses partner legyen. Magyarországot a fentebb említett Társulási Megállapodás 67. §-a értelmében ma már a tagjelölti státusból adódóan az ún. teljes (vagy totális) jogrendszer-közelítési kötelezettség terheli, azaz a jogrendszer-közelítési folyamatnak (beleértve a bíróságok jogalkalmazási gyakorlatát is) fokozatosan kell igazodnia nemcsak az EU másodlagos jogához, hanem annak ún. elsődleges jogához is. A jelen konkrét esetben ez tehát azt jelenti, hogy az Uniós Szerződés 6. §-ának (1) bekezdéséhez is igazodni kell (lásd a Tv. 3. §-át). A jogállamiság követelménye tehát ma Magyarországon már nemcsak az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdéséből vezethető le, hanem az ország EU-tagjelölti jogállásából adódóan vállalt nemzetközi kötelezettségeiből is, mely ténnyel összefüggésben álláspontom szerint az LB 2001. december 12-én kihirdetett felülvizsgálati ítélete több, egyelőre elvi jellegű kérdést is felvet integrációpolitikai szempontból. Ezek: Magyarország valóban működő piacgazdaság-e, valóban olyan jogállam-e, ahol az állam a magánjogi jogviszonyokban egyenrangú minden más tulajdoni formával, és így pld. a szerződésben vállalt kötelezettségeit is köteles jóhiszeműen és a tisztességes joggyakorlás követelményeinek megfelelően teljesíteni, ahol az állam nem menekülhet a közhatalmi immunitás (felelőtlenség) védőernyője mögé stb? A befejeződött metróper után hogyan, milyen bizalommal lép bármely EU-tagállamban bejegyzett cég, vállalkozás szerződéses jogviszonyba a magyar állammal, például olyan szolgáltatás tekintetében, melynek közpénzügyi vonatkozása is van? Hagyjuk egyelőre nyitva ezeket a kérdéseket.
Következtetések
1. Álláspontom szerint a felperesek részéről nem volt szerencsés, hogy alperesi pozícióban nem vonták perbe sem a Magyar Államkincstárt (mely önálló jogi személy az Áhtv. szerint), sem a kormányt (pld. a MEH-en keresztül, melynek perelhetősége vitán felül áll). A Megállapodásban vállalt kötelezettségek bírói úton történő kikényszerítése szempontjából ezen három alperessel szembeni perlés több pertaktikai lehetőséget biztosíthatott volna meglátásom szerint. A metróper egyúttal felszínre hozta újra azt a már régóta meglevő – és nézetem szerint alkotmányossági aggályokat is felvető – visszás jogi helyzetet, miszerint törvényi szinten kell rendezni a kormány magánjogi jogalanyisága kérdését.
2. A metróper második felvonásának LB előtti végkifejlete rámutatott arra a hiányosságra, miszerint elengedhetetlen, hogy a kormány az Áhtv. végrehajtási rendeleteként mihamarabb rendeletben szabályozza a központi költségvetésből finanszírozott „egyéb” állami költségvetési támogatással megvalósuló önkormányzati beruházások esetében az állami szerepvállalás (vagyoni kihatású kötelezettségvállalás) feltételeit, fontosabb eljárási részletkérdéseit.
3. Szintén a most befejeződött metróper tanulsága, hogy a közeli jövőben indokolt és szükséges, hogy a Legfelsőbb Bíróság jogegységi tanácsa – az ilyen eljárás kezdeményezésére jogosult indítványára – általános elvi éllel (az ítélkezési gyakorlat egységességének a biztosítása érdekében) értelmezze az állam polgári jogi jogalanyisága tartalmi kérdéseit, és ezen belül az állam „Janus-arcúságából” fakadó, a forgalom biztonságát, illetve a szerződéses viszonyok stabilitását, kiszámíthatóságát veszélyeztető ellentmondásos jogértelmezések (esetleges más visszaélésszerű jogi helyzetek) feloldására, megelőzésére irányuló alapvető jogkérdéseket. Ezen jogegységi eljárás keretében elengedhetetlen, hogy a Ptk.-nak az állam polgári jogi jogalanyiságára vonatkozóan a LB jogegységi tanácsa ne csak az Áhtv. vonatkozó rendelkezéseit vegye figyelembe, hanem a gazdasági alkotmányosság alkotmányi tételes jogi rendelkezéseit is, ennek kapcsán az ezen alkotmányi rendelkezések kibontására ez ideig meghozott – és egyébként mindenkire kötelező érvényű – közel egy tucat AB-határozatot is vonja vizsgálódási körébe.
4. Végül tanulsága a metrópernek az is, hogy a magyar judikatúrában ez idő szerint egy az ország EU-csatlakozásával igazságszolgáltatási és integrációs politikai szempontból nemigen összeegyeztethető állandó ítélkezési gyakorlat van kialakulóban az állam polgári jogi (kár-)felelősségének megítélhetőségét illetően. Ez a tendencia az állam mint közhatalom (jogalkotó) „nem felelős” elv kimondásával már jól érzékelhető volt a fentebb már említett Mol-ügyben kimondott alábbi jogfelfogásban: „A hatályos törvényeken alapuló ítélkezési gyakorlat következetesen érvényesíti azt az álláspontot, hogy a jogalkotó kártérítési felelősségét önmagában a megalkotott és hatályba lépett jogszabályért bírósági eljárásban nem lehet érvényesíteni.” Álláspontom szerint hasonló szemléletmód jelent meg – bár kétségkívül más tényállás mellett – a metróperben, ahol szintén végső soron (itt éppen a közigazgatási-közjogi intézkedések elmaradásával összefüggésben) az állam mint magánjogi jogalany kártérítési felelőssége megállapítása iránti keresetet utasította el az LB, kimondva, hogy az állam „közhatalmi ornátusát magára öltve” nem tehető felelőssé. Ehhez képest az EU-jog legfontosabb doktrinális tételei között tartják számon a tagállamnak a közösségi jogi kötelezettség (tipikusan jogharmonizációs kötelezettség) megszegésével okozott károk megtérítésével kapcsolatos jogelveket. Az EU-n belül igenis az állam adott esetben kártérítésre kötelezhető – bírósági úton – akár a jogalkotással, akár a közjogi-közigazgatási aktusok/intézkedések meghozatalának elmulasztásával harmadik személyeknek okozott károk reparálása céljából. Úgy gondolom tehát, hogy eljött az idő arra nézve, hogy a magyar bírói igazságszolgáltatás is barátkozzék a gondolattal: az állami immunitás elve nem abszolutizálható egy, a működő piacgazdaság elvére épülő demokratikus jogállamban. Ehhez persze minden bizonnyal hathatós segítséget tudna adni egy kiszámíthatóbb és alkotmányosabb szabályozás is, de lege ferenda az állam polgári jogi jogalanyisága igen komplex és komplikált kérdéskörét illetően.
Dr. Czuczai Jenő
1 Idézi és részletesen kifejti a gondolatot Kecskés László: Perelhető-e az állam, Budapest, KJK. 1988, 63 et seq.pp.
2 A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság jogerős ítéletét teljes terjedelmében közölte a BH/2000. 7. szám 332. számú jogesetként, 519–526.pp.
3 Lásd LB. Gfv. X.31.639/2001/12. számú ítélet 21–24.pp.
4 Lásd pl. a szakirodalomban: Dr. Kovács László: Milyen jogi személy is az állam?, MJ. 2001./szeptember 401–406.pp., vagy Dr. Gárdos István: A metróper és az állam jogi személyisége, JK. 2001./novemberi 460–468.pp., vagy a zsurnalisztikában: Gárdos István: A metróper kérdőjelei, Magyar Hírlap, 2001. december 20-ai szám 7.p. stb.
5 Lásd Napi Jogász 2001. szeptemberi számában, a Hanák Andrással készült interjút: „Az 'egyéb' költségvetési támogatás esete a bíróságokon” 3–5.pp., illetve ugyane számban Sajó András írása: „A jogállamiság feltétlen eleme a jogbiztonság” 5–7.pp.
6 Lásd LB. Gf. I. 32.777/2000/8 sz.-ú jogerős ítélet (továbbiakban: jogerős ítélet) indokolása 3. o. 1. bek., 14. o. 7. bek., illetve a LB. Gfv. X. 31.639/2001/12. sz.-ú felülvizsgálati határozat (továbbiakban: felülvizsgálati ítélet) indokolás 23.o. 3.bek. 6.sor.
7 Idézet „Felülvizsgálati ítélet” 23.o. 3–4. bekezdése.
8 Idézet „Jogerős ítélet” 6.o. 27–29. sorok.
9 Idézet „Felülvizsgálati ítélet” 22. o. utolsó bekezdése.
10 Idézet „Jogerős ítélet” 15–16.pp.
11 Idézet „Felülvizsgálati ítélet” 23. o. 3. bek. utolsóelőtti mondat
12 Idézet „Felülvizsgálati ítélet” 24. o. 1. bek.
13 Itt jegyzem meg, hogy véleményem szerint a felülvizsgálati ítélet önellentmondásos is, hiszen míg kimondja azt, hogy „A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság álláspontja szerint is – szemben a felperesi érveléssel – a felek közötti jogvitát nem lehet kiragadottan a megállapodás egyik elemére, kizárólag a polgári jogi vonatkozások figyelembevételével elbírálni, hanem értékelni kell a közjogi vonatkozásokat is” (22. o. 4. bek.), addig érdemi döntését gyakorlatilag csak és kizárólag a szerződés közigazgatási, közjogi részének a lehetetlenülése következtében történő részleges szerződésmegszűnésre alapítja, nem értékelve etekintetben pld. az államra mint a polgári jog alanyára, szerződő félre általában vonatkozó polgári jogi alaprendelkezések hatályosulását (így pld. a joggal való visszaélés tilalmát vagy a tisztességes és jóhiszemű joggyakorlás követelményét stb.)!? Nem gondolom, hogy egy alkotmányos jogállamban egy szerződő felet a magánjog körébe tartozó vagyoni jogviszonyokban (legyen az akár az állam) így ketté lehetne jogilag (ha tetszik mesterségesen) „vágni”. Míg ugyanis egy szerződés valóban lehet részlegesen érvénytelen, vagy egy meghatározott részében meg is szűnhet pld. lehetetlenülés következtében, a szerződő fél – álláspontom szerint – ugyanaz marad, akivel a harmadik kívülállók (magánjogi jogalanyok) eredetileg szerződtek, és léptek ily módon polgári jogi szerződéses jogviszonyba. Ha ez a szerződő fél ex lege „Janus-arcú” is, a polgári jog(állam) nem engedheti meg, hogy álarcát kénye-kedve szerint váltogathassa, éppen ahogy érdeke diktálja. Ha ezt lehetővé teszi ugyanis, akkor olyan esély (pozícióbeli)-egyenlőtlenséget idéz elő, konzervál magánjogi felek között (pld. állami és önkormányzati tulajdonos között), mely már sérti az Alkotmány 9. § (1) és 70/A § (1) bekezdéseit.
14 V.ö. „Jogerős ítélet” 13. o. 2. bekezdésével, illetve a 19. oldalon kifejtettekkel.
15 Idézet „Jogerős ítélet” 3. o. 2. bek.
16 Idézet „Jogerős ítélet” 4. o. 11–17. sorok
17 Idézet „Jogerős ítélet” 14. o. alulról a 2. bek.
18 Lásd bővebben Czuczai J.: A magyar privatizáció alulnézetből, Budapest Agrocent Kft., 1994, 29 et seq.pp. illetve 105–122.pp., valamint az „Alkotmánybíráskodás” c. kötetet (Szerk.: Kilényi Géza), 1993, Budapest Unió Kft., 251 et seq.pp. Főbb döntései az AB-nak: 21/1990. (X. 4.) AB. hat., 35/1991. (VI. 20) AB. hat., 59/1991. (XI. 29) AB. hat. III–IV.pontok, 11/1992. (III. 5) AB. hat., 2099/E/1991. AB. hat., 33/1993. (V. 28.) AB. hat. II. 2. pont, vagy 64/1993. (XII. 12.) AB. hat.-hoz fűzött párhuzamos véleményét Vörös Imrének, továbbá a 38/1993. (VI. 11.) AB. hat. IV. 2. pont 5. bek. utolsó mondata, miszerint „A jogrendszer egysége is megköveteli, hogy minden jogszabályt ne csupán önmagában és funkcióját tekintve, hanem mindenekelőtt az Alkotmánnyal való összhangjára figyelemmel értelmezzenek, függetlenül attól is, hogy a jogszabály az Alkotmány előtt vagy után keletkezett”.
19 Lásd bővebben Európa A-tól Z-ig, avagy az Európai Integráció kézikönyve (Szerk.: Czuczai Jenő–Ficzere Lajos), Budapest 1999, ELTE ÁJK–Európai Bizottság, pp. 102 et seq. pp., illetve Czuczai Jenő: Gondolatok Magyarországnak az EU-hoz történő csatlakozási folyamatáról, Magyar Jog, 1999/7. szám, 390–397.pp.
20 Lásd bővebben: Czuczai Jenő: A „társult ország” jogállásától a tagjelölt állam státuszáig az ún. „jogközelítési folyamat” keresztmetszetében, Magyar Jog, 2000/9. szám, pp. 514–523.
21 Ezzel kapcsolatban nézetem szerint a felperesek helyesen tették volna, ha az LB jogerős ítéletének meghozatala után (2001. április 6-a után) alkotmányjogi panaszt terjesztettek volna elő az AB-nál – párhuzamosan a LB előtti felülvizsgálati eljárással –, hiszen így esetleg több esély lett volna arra, hogy az ügy végleges elbírálása tekintetében az alkotmányossági vonatkozások jobban figyelembe vétetnek (pld. az LB mint felülvizsgálati bíróság eljárását az AB-nek az alkotmányjogi panasz tárgyában történő döntéséig fel is lehetett volna függeszteni, vagy legalább ezt kérni lehetett volna).
22 Lásd Pf.V.26.769/2000 ügyben hozott – még a BH-ban nem közölt – jogerős ítélet 7. oldal utolsó bekezdése.
23 Lásd bővebben Kecskés L.: A post-franchovic jelenség kialakulása, Európai Jog 2001/2. szám, HVG ORAC, 3–11.pp. és 28–30.pp.
24 Lásd pld. a Kincstári Jogügyi Igazgatóság felállításával vagy a kormány jogalanyiságával, vagy az Áhtv. agyonmódosított, néha illogikus szabályozásával kapcsolatos problémákat ??????in?????? Kecskés László: Polgári Jog Általános Rész, A személyek joga, azon belül is az „állam mint jogi személy” c. fejezetet, Pécs 1999.
