Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A 2001. évi XVI. törvény 2001. július 1-jei hatállyal módosította és kiegészítette a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) rendelkezéseit, többek között a munkaerő-kölcsönzés új szabályaival (193/B–193/O. §-ok), amelyek érintik mind a munkavédelmi, mind a társadalombiztosítási jog területét.
Fogalmak
Az Mt. 193/C. §-a alkalmazási szempontjában:
a) munkaerő-kölcsönzés az olyan tevékenység, amelynek keretében a kölcsönbe adó a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót ellenérték fejében munkavégzésre a kölcsönvevőnek átengedi (a továbbiakban: kölcsönzés);
b) kölcsönadó az a munkáltató, aki a vele kölcsönzés céljából munkaviszonyban álló munkavállalót munkavégzésre, kölcsönzés keretében a kölcsönvevőnek átengedi és munkáltatói jogait, illetve kötelezettségeit a kölcsönvevővel megosztva gyakorolja (a továbbiakban: kölcsönadó);
c) kölcsönvevő az a munkáltató, aki a kölcsönzés keretében átengedett munkavállalót foglalkoztatja és munkáltatói jogait, illetve kötelezettségeit a kölcsönadóval megosztva gyakorolja.
A feladatok teljesítése
Az Mt. 193/F. § (2) bekezdése alapján a kölcsönadót terheli a munkaviszonnyal összefüggő valamennyi
– bevallási,
– adatszolgáltatási,
– levonási,
– befizetési kötelezettség teljesítése,
amelyektől érvényesen eltérni nem lehet.
A munkavédelemre vonatkozó rendelkezések
Az Mt. 193/G. §-a szabályozza a kölcsönbe adó és a kölcsönvevő közötti jogviszonyt, s kimondja, hogy az erre vonatkozó megállapodást írásba kell foglalni. Az (5) bekezdés alapján a munkavégzés időtartama alatt a kölcsönvevő minősül munkáltatónak
a) a munkavállaló munkavédelmére,
b) a nők, a fiatal munkavállalók, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására,
c) a hátrányos megkülönböztetés tilalmára,
d) a munkavégzésre,
e) a munkakör átadás-átvételére,
f) a munkaidőre és pihenőidőre, illetve ezek nyilvántartására vonatkozó szabályok betartása tekintetében.
Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés körülményeinek megvalósulását a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mv.T.) és a végrehajtására kiadott 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet biztosítja a következők szerint: az Mv. T. 54. §-a az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles a munkabiztonsági szaktevékenység ellátására megfelelő képesítéssel rendelkező személyt biztosítani, valamint
a) a szükséges utasításokat kellő időben a munkavállalónak megadni;
b) rendszeresen meggyőződni arról, hogy a munkakörülmények megfelelnek a követelményeknek, a munkavállalók ismerik, illetve megtartják a rájuk vonatkozó rendelkezéseket;
c) a munkavégzés körülményeihez igazodó, illetve az azzal összefüggő veszélyek figyelembevételével megfelelő munkaeszközöket biztosítani a munkavállaló részére;
d) új technológia bevezetése előtt kellő időben megtárgyalni a munkavállalókkal, illetve munkavédelmi képviselőikkel a technológia bevezetésének egészségre és biztonságra kiható következményeit;
e) a tudomására jutott rendellenességet, illetve a munka egészséget nem veszélyeztető és biztonságos végzésével kapcsolatos bejelentést haladéktalanul kivizsgálni, a szükséges intézkedéseket megtenni, az érintetteket értesíteni, és közvetlen veszély esetén a munkavégzést leállítani;
f) a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések esetén az V. fejezet rendelkezéseinek megfelelően eljárni;
g) biztosítani a védőeszközök rendeltetésszerű használhatóságát, védőképességét, kielégítő higiénés állapotát, szükséges tisztítását, karbantartását (javítását), pótlását.
Az Mv. T. 55. § (1) bekezdése alapján a munkáltatónak oktatás keretében gondoskodnia kell arról, hogy a munkavállaló
a) munkába álláskor,
b) a munkahely vagy munkakör megváltozásakor, valamint az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek változásakor,
c) munkaeszköz átalakításakor vagy új munkaeszköz üzembe helyezésekor,
d) új technológia bevezetésekor
elsajátítsa és a foglalkoztatás teljes időtartama alatt rendelkezzen az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés elméleti és gyakorlati ismereteivel, megismerje a szükséges szabályokat, utasításokat és információkat.
E szakasz (2) bekezdése kimondja, hogy az (1) bekezdésben előírt ismeretek megszerzéséig a munkavállaló önállóan nem foglalkoztatható.
A munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések bejelentése,
kivizsgálása és nyilvántartása
Az Mv. T. 64. § (1) bekezdése kimondja, hogy a munkabalesetet és a foglalkozási megbetegedést – ideértve a fokozott expozíciós eseteket – be kell jelenteni, ki kell vizsgálni, és nyilvántartásba kell venni. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben foglaltakat a munkabaleset esetén – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – a munkáltató, foglalkozási megbetegedés esetén a népjóléti miniszter rendeletében meghatározott szerv (személy) teljesíti. A (3) bekezdés így szól: a munkáltató a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések bejelentése, kivizsgálása és nyilvántartása során a sérült (megbetegedett) következő személyes adatait rögzíti: név, születési hely és időpont, anyja neve. A (4) bekezdés szerint a bejelentéssel, kivizsgálással és nyilvántartással kapcsolatos részletes előírásokat a munkabalesetek tekintetében e törvény és a munkaügyi miniszter (jogutódja) rendelete, a foglalkozási megbetegedések tekintetében a népjóléti miniszter által kiadott rendelet határozza meg.
Az Mv. T. 65. § (1) bekezdése így szól: a munkabaleset és a foglalkozási megbetegedés kivizsgálása során fel kell tárni a kiváltó és közreható tárgyi, szervezési és személyi okokat, és ennek alapján intézkedéseket kell tenni a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzésére. A (2) bekezdés szerint munkabiztonsági szaktevékenységnek minősül a súlyos munkabaleset, valamint az olyan – munkaeszköz, illetve technológia által okozott – munkabaleset kivizsgálása, amely kettőnél több személy egyszerre (egy időben), azonos helyen történő sérülését vagy más egészségkárosodását okozta.
Az Mv. T. 66. § (1) bekezdése határozza meg azt, hogy a sérült, illetőleg a balesetet észlelő személy köteles a balesetet a munkát közvetlenül irányító személynek haladéktalanul jelenteni. A (2) bekezdés szerint a munkáltatónak minden bejelentett, illetve tudomására jutott balesetről meg kell állapítania, hogy munkabalesetnek tekinti-e. Ha nem tekinti munkabalesetnek, akkor erről és a jogorvoslat lehetőségéről (68. §) a sérültet, halálos baleset esetén a hozzátartozót értesíteni kell. Végül a (3) bekezdés szerint a munkáltatónak lehetővé kell tennie a munkavédelmi képviselő részvételét a munkabaleset kivizsgálásában.
A munkabaleset bekövetkezésétől számított 3 év után a munkáltató a törvényben foglaltak alapján nem köteles a munkabalesetet bejelenteni, kivizsgálni és nyilvántartásba venni (Mv. T. 67. §). Ha a sérült vagy halála esetén hozzátartozója a munkáltatónak a munkabaleset bejelentésével, kivizsgálásával kapcsolatos intézkedését vagy mulasztását sérelmezi, úgy a területileg illetékes munkabiztonsági és munkaügyi felügyelőséghez, bányászati munkabaleset esetén az illetékes bányakapitánysághoz fordulhat. (Mv. T. 68. §) Ha a magyarországi székhelyű munkáltató magyar állampolgárságú munkavállalóját külföldi kiküldetés (külszolgálat) során éri munkabaleset, a munkáltató köteles a munkaügyi miniszter rendeletében meghatározott rendben a bejelentési és nyilvántartási kötelezettséget teljesíteni. (Mv. T. 69. §)
Az 5/1993. (XII. 26.) MüM rendelet melléklete tartalmazza a munkabaleseti jegyzőkönyv formáját.
A társadalombiztosításra vonatkozó rendelkezések
Munkaerő-kölcsönzés esetén ki a foglalkoztató? A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. tv. (a továbbiakban: Tbj.) kiegészült a foglalkoztatói kör meghatározással. A kiegészítésnek megfelelően a Tbj. 4. § a) pontjában az 1–6. alpontok mellett – 7. pontként – mint foglalkoztató került meghatározásra munkaerő-kölcsönzés esetére nézve a kölcsönbe adó. A szabályozás lehetővé teszi az ezen előírástól eltérő rendelkezést.
A Tbj.-ben a foglalkoztatókra nézve meghatározott valamennyi előírást a Tbj. 4. § a) pontjának új 7. alpontja alapján már 2001. július 1-jétől – eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában – munkaerő-kölcsönzés esetén a kölcsönbe adót terheli.
Nyilvántartási, adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése
A Tbj. 46. § (2) bekezdése a foglalkoztatóra nézve előírja, hogy az köteles a biztosítottakról olyan nyilvántartást vezetni – a külön törvényben: a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. tv. 96–97. §-aiban (a továbbiakban: Tny.) előírtak szerint – amely tartalmazza:
– a biztosított nevét és egyéb személyi adatait,
– TAJ-számát,
– a magánnyugdíj-pénztári tagságára vonatkozó adatokat,
– a foglalkoztató adatait,
– a biztosítási időre és szolgálati időre vonatkozó adatokat,
– a biztosítottól levont járulékok alapját és összegét, és
– az utána fizetett tételes egészségügyi hozzájárulás összegét.
A 2001. július 1-jei új előírás alapján – a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatott munkavállalók esetén – ez a nyilvántartásba vételi, nyilvántartás-vezetési kötelezettség is a munkaerő-kölcsönbeadót terheli. A munkaerő-kölcsönbeadónak kell tehát a nyilvántartásba vétellel kapcsolatos igazolást kiadnia a biztosított részére.
A munkaerő-kölcsönbeadónak kell a tárgyév utolsó napjával lezárt nyilvántartás alapján a munkaerő-kölcsönzés céljából foglalkoztatottakról a nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartólapokat a területileg illetékes nyugdíjbiztosítási szerv felé leadni a tárgyévet követő március 31-éig. A kölcsönadót terheli a soron kívüli (pl. nyugellátás megállapításához kapcsolódó) nyugdíjbiztosítási tárgyú adatszolgáltatási kötelezettség is.
Munkajogi kártérítés
Az Mt. 193/O. § (2) bekezdése alapján a munkavégzés során a munkavállalónak okozott kárért a kölcsönvevő és a kölcsönbeadó egyetemlegesen felel a 174–187. §-oknak megfelelően.
Megtérítési kötelezettség
Az Ebt. 67. §-a előírja, hogy a foglalkoztató köteles megtéríteni az üzemi baleset vagy foglalkozási betegség miatt felmerült egészségbiztosítási ellátást, ha a baleset vagy megbetegedés annak következménye, hogy ő (mármint a foglalkoztató) vagy megbízottja a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályokban foglalt kötelezettségének nem tett eleget, illetőleg, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő.
A Tny. 87. §-a úgy rendelkezik hogy a foglalkoztató köteles megtéríteni a baleseti rokkantsági nyugdíjat, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, ha a baleset annak a következménye, hogy ő – vagy megbízottja – a reá nézve kötelező munkavédelmi szabályzatnak a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mv. T.) előírásainak nem tett eleget. Ugyanilyen megtérítési kötelezettség terheli a foglalkoztatót, ha ő vagy alkalmazottja (tagja) a balesetet szándékosan idézte elő.
Az előzőekben már szóba került, hogy az Mt. 193/G. §-a (5) bekezdésének a) alpontja alapján a kölcsönvevő minősül munkáltatónak a munkavédelmi rendelkezések alkalmazása tekintetében; a társadalombiztosítási törvény előírásainak megfelelően okszerű a következtetés, hogy a baleseti ellátások megtérítése mindkét esetben a foglalkoztatót, vagyis a kölcsönvevőt terheli. (Ebt. 67.§, Tny. 87.§)
Dr. Rosner Vilmos
Dr. Rosner Vilmos, az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság vezető jogtanácsosaként vonult nyugállományba. A mindennapi gyakorlati munkája mellett tudományos kutatást is folytatott, s ennek eredményeképpen 1982-ben kapta meg az állam- és jogtudományok kandidátusa tudományos fokozatot, A társadalombiztosítási szerv megtérítése című értekezés elfogadása alapján. Mint az IM Jogi és Szakvizsga Bizottságának tagja, a munka- és társadalombiztosítási jog területén lát el elnöki, cenzori feladatokat. Oktatói tevékenységet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Munkajogi Tanszékén folytat egyetemi docensi minőségben.
