Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Utazunk. Egyre többen és egyre többet, a világ különböző tájaira, élvezve a globalizáció előnyeit. Utazunk, hogy más vidékeket, szokásokat, embereket, kultúrákat ismerjünk meg, és azért is, hogy végezzük a munkánkat: üzleteket, beruházásokat valósítsunk meg. Valamennyi út tele van élménnyel, izgalommal, kalanddal, és sajnos sokszor csalódással, keserűséggel, elégedetlenséggel – természetesen nem a látnivalók, hanem a szervezés hiányossága, a szervezők hibája, felkészületlensége, hozzá nem értése miatt.
Jóformán naponta olvasunk, hallunk csődbe ment utazási irodáról, elrontott, balul sikerült utazásról, és utasról is, aki fondorlatos módon akarja pénzének egy részét kicsikarni az irodától. Az esetek jelentős része kimerül a családi, baráti körön belüli bosszankodásban, ámde egyre nő azok száma, amelyek a bíróságon dőlnek el.
Ha ezt a szót halljuk: utazás, akkor szinte mindig ismeretlen, vagy nagyon is jól ismert, számunkra kedves tájak, emberek, nevezetességek jelennek meg előttünk, noha azok a jogszabályok, melyek itthon és külföldön az utazást szabályozzák, ide értik a hivatalos, üzleti és tanulmányutakat is.
Vannak nagyon olcsó és nagyon drága utazások, de végül is mindegy, hogy mennyibe kerül az út; a lényeg és a legfontosabb tényező, hogy az utas elégedett legyen, biztonságban érezze magát. Biztonság alatt a fizikain kívül azt is értem, hogy az irodának kifizetett pénzéért a megfelelő szolgáltatást kapja. Az utas biztonságérzete és elégedettsége elsősorban azon alapul, hogy az utazási iroda nem csupán szakmailag, hanem jogilag is felkészült-e, ismeri-e saját és az utas jogait, kötelességeit, tisztában van-e azzal, hogy mikor mit tehet vagy éppen mit kell tennie. Az utazási vállalkozó jogi biztonsága az utas biztonságának és elégedettségének egyik alappillére.
Ahogy egy amerikai vicc példázza: a strandon az egyik nyaraló vendég fejére csuklik a napernyő. A mellette lévő megkérdezi: az orvost vagy az ügyvédet hívjam?
Álmok kereskedelme
Az utazás, de mindenekelőtt a turistaút álmok kereskedelme. Az irodák álmokat árulnak, s az utasok álmokat keresnek, melyek ha találkoznak, akkor mindenki boldog és elégedett, ha viszont kettéválnak, akkor végső soron a bíró mondja ki, hogy miért lett valakinek az álmából rémálom. A jog oldaláról – mindkét fél, az utas és az iroda érdekeire való tekintettel – értelmezve és elemezve az utazást, utazási szerződést, utazási vállalkozást, nemcsak a Polgári Törvénykönyvet, a 213/1996. (XII. 23.) Korm. rendeletet, a 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendeletet, hanem a fogyasztóvédelmi törvényt (1997. évi CLV. törvény) is figyelembe kell venni.
Az utas fogyasztó, és a fogyasztás abban a pillanatban megkezdődik, amikor befizeti az előleget – de a teljes díj befizetésekor sem tudja pontosan, hogy mit is fog kapni.
Már itt hangsúlyoznom kell, hogy a jog számára azért bonyolult az utazási ügy, mert az egyik fél előre ad pénzt a másiknak, ezzel szemben csak az ügylet befejeztével állapítható meg a jogsértés, amikor az eredeti állapot már nem állítható vissza. Elkerülhetetlen, hogy az egyik fél – és ez majdnem mindig az utas – jogos igényeit már nem lehet teljeskörűen helyreállítani.
Az utazási szerződés jogi alapjai
Az utazási szerződést a Ptk. 416. §-ában biztosított felhatalmazás alapján a 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet szabályozza, amely a 90/314/EEC irányelvre épül.
Az utazási szerződést, annak előkészítését, megkötését, teljesítését, valamint a nem vagy nem megfelelő teljesítéséből adódó problémák kezelését, megoldását komplexen, a Ptk., a 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet, a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény és a 90/314/EEC irányelv együttes alkalmazásával kell vizsgálnunk.
Elöljáróban néhány, az utazási szerződést alapvetően meghatározó és jellemző tényt, alapelvet kell rögzíteni:
1) a hazai szabályozásokból egyértelműen megállapítható, hogy az utas védelme a meghatározó, az elsődleges,
2) a jogi megítélés szempontjából nincs különbség az üzleti és a turistautazás között,
3) az utas kötelezettsége mindössze a díj megfizetése és minimális együttműködés az utazási vállalkozóval,
4) a tájékoztatási kötelezettség elégszer nem hangsúlyozható szerepe a vállalkozó részéről.
Az utazási ügyleteknél különös fontossággal bír a tájékoztatási kötelezettség. Ezt alátámasztja az is, hogy a 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 3., 4., 5. és 6. §-ai kifejezetten az utazási vállalkozó tájékoztatási kötelezettségéről szólnak. A 90/314/EEC irányelv 3. és 4. cikkelyei szintén az utazási vállalkozó tájékoztatási kötelezettségét hangsúlyozzák. Mindkét jogszabály részletesen felsorolja, hogy a vállalkozónak mi mindenről kell tájékoztatnia az utast. Ezek elmulasztása igen súlyos jogi és anyagi felelősséget róhat rá.
Az utast viszont csak minimális értesítési, tájékoztatási kötelezettség terheli. A jogszabályok mindössze egy esetben szólnak arról, hogy az utasnak (fogyasztónak) tájékoztatási kötelezettsége van: a 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 11. § (1), 21. § (5) bekezdés, 90/314/EEC 4. cikkely (5) bekezdés.
Ezek azonban nem igazi kötelezettségek, mivel be nem tartásuk esetén az utas nem szankcionálható – ellentétben az utazási vállalkozóval. Itt legfeljebb az utas esik el az őt adott esetben jogosan megillető díjcsökkentéstől vagy kártérítéstől.
Mint az előzőekben már olvasható volt, mind a Ptk., mind pedig a 214/1996. (XII. 32.) Korm. rendelet az utasra csak egyetlenegy kötelezettséget ró: a részvételi díj megfizetését.
Kalkuláció és üzleti titok
A Ptk. 4. §-a az együttműködési kötelezettség alapelvét általában a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése kapcsán fogalmazza meg. A 205. § (3) bekezdése már a szerződés megkötésekor megkívánja a felektől az együttműködési kötelezettséget, külön kiemelve, hogy tájékoztassák egymást a megkötni szándékozott szerződés minden lényeges körülményéről.
Különösen az utazási szerződések esetében lényeges és figyelemreméltó a (3) bekezdés második mondata, mely szerint a feleknek tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződés valamennyi lényeges körülményéről. Nem alaptalan az a kérdésfelvetés, hogy az utas kérhet-e a vállalkozótól felvilágosítást arról, milyen alapon kalkulálta a szolgáltatás, azaz az utazási csomag díját. Vajon ez beletartozik a szerződést érintő minden lényeges körülményről való tájékoztatási kötelezettségbe?
A törvény nem fogalmaz meg olyan kötelezettséget, hogy a vállalkozó az utas kérése nélkül, önként mutassa be a díj kialakításával kapcsolatos adatokat. Ez mindenképpen irreális elvárás lenne. Ha nem is tipikus, azért előfordul, hogy az utas kéri a díjszámítás részleteit, amit a vállalkozó általában üzleti titokra, az alkalmazott pedig az üzleti titok megsértésére való hivatkozással utasít el.
Az üzleti titok fogalmát a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény határozta meg. Sem a törvényben, sem az utazási szerződésről szóló rendeletben nem találunk olyan rendelkezést, amely követelményként fogalmazná meg, hogy a vállalkozó külön kérés nélkül mutassa be a díj alapját képező kalkulációt. Egy ilyen kötelezettség kimondása méltánytalan, indokolatlan és túlzó lenne.
Nem feltétlenül tartozik az utasra, hogy mekkora a nyereséghányad, milyen sikerrel tárgyalt a vállalkozó a közreműködőkkel az egyes szolgáltatások árának csökkentéséről, vagy mekkora kedvezményt kap az egyes szolgáltatóktól. Ha az utas kéri a kalkuláció bemutatását, a vállalkozó elutasíthatja azzal, hogy ehhez semmi köze, polgári jogi szankciója nincs. Amennyiben mégis megadja a kért tájékoztatást, de nem valós adatokkal, úgy a megtévesztés jogkövetkezményei alkalmazhatók.
Csakhogy a rendelet 11. § (3) bekezdése azt sugallja, hogy az utasnak lehet méltányolható indoka a díjmegállapítás részleteinek megismerésére. A (3) bekezdés többek között kimondja: ha az utas bizonyos határidőn túl eláll a szerződéstől, akkor a vállalkozó igényelheti addig felmerült költségei megtérítését. Az utas szerződéskötési akaratában szerepe lehet annak, hogy megtudja, egy esetleges visszamondáskor mennyit kell költségtérítésként fizetnie a vállalkozónak. Ha úgy lép vissza a szerződéstől, hogy a vállalkozó a költségei megtérítését kérheti, akkor viszont jogos az utas követelése, hogy a vállalkozó tételesen igazolja az addig felmerült költségeit.
Ha az utas eláll a szerződéstől: csak költségtérítés!
Itt el is érkezünk az utazási irodák prospektusaiban közzétett utazási szerződések legkirívóbb jogellenességéhez: az utas elállása esetén az utazási vállalkozó által követelhető költségtérítés problémájához. Az utas bármikor elállhat a szerződéstől. Miután az utazási szerződést csak írásban lehet kötni, ezért az elállást is csak írásban lehet érvényesen bejelenteni. Ha az utas előleget fizetett, akkor azt hiánytalanul vissza kell kapnia. Ez kiszolgáltatott és anyagilag lehetetlen helyzetbe hozná a vállalkozót, ha a jogszabály nem adna rá megoldást.
A rendelet 11. § (3) bekezdése kimondja: „Ha az utas nem a (2) bekezdésben meghatározott okból áll el, az utazási vállalkozó a szerződésből eredő, addig felmerült költségei megtérítését igényelheti, ez azonban a befizetett díj összegét nem haladhatja meg. Az utazási vállalkozó nem igényelhet költségtérítést, ha az utas elállási jogát legkésőbb az utazás megkezdése előtt 35 nappal vagy az utazási szerződésben az elállásra meghatározott időtartam alatt gyakorolja. Az utazási szerződésben 35 napnál korábbi határidő csak akkor határozható meg, ha a külföldi közreműködő az elállásra 30 napnál korábbi határidőt kötött ki.”
Mit is mond a jogszabály? A vállalkozó csak a szerződésből eredő, addig felmerült költségei megtérítését igényelheti, és 35 napnál korábbi határidő csupán akkor állapítható meg, ha a vállalkozó külföldi közreműködője 30 napnál korábbi határidőt szabott meg.
Ezzel szemben milyen szerződéseket olvashatunk az utazási irodák prospektusaiban?
Panorama Tours Utazási Kft.: „40–21 nap közötti lemondás esetén a teljes részvételi díj 40 százalékát ...”
Personal Tours, Budapest: „60–36 nap 10 százalék ...”
Rep-Tours dr. Gabor Kft.: „A szerződés megkötésétől az utazás megkezdése előtti: 30-ik (sic!) napig a teljes részvételi díj 10 százaléka ...”
Tour de Maitre Kft.: „Az utazás megkezdése előtti 35. napig a részvételi díj 10 százaléka ...”
Ezek a legkirívóbb példák, de gyakorlatilag valamennyi utazási iroda (pld. IBUSZ, OTP Travel, Malév Air Tours, Hunguest Travel, Best Reisen, West Travel) a részvételi díj százalékában állapítja meg az utas által történő lemondás díját, mégpedig úgy, hogy minél közelebb van a szerződéstől való elállás dátuma az indulás időpontjához, annál jobban növekednek a százalékos mértékek.
Egyértelmű, hogy az utazási irodáknak ez az eljárása a saját szempontjukból a legegyszerűbb megoldás, ám az is világos, hogy törvényellenes. Nem életszerű, hogy az utazási vállalkozó ugyanolyan tartalmú és feltételű szerződést köt mondjuk a szlovákiai közreműködőjével, mint a dél-afrikai vagy japán partnerével. Ez a módszer sérti az utas érdekeit, és a rendelet 2. § (3) bekezdése értelmében semmis: „Ezektől a szabályoktól az utas hátrányára eltérő szerződési kikötés semmis, helyébe e rendelet rendelkezései lépnek.”
Az utazási irodák ezen gyakorlatából kétféle következtetés vonható le:
a) Az iroda nemcsak a költségeit – az adott szerződéssel kapcsolatban felmerült kiadásait – számolja fel az utasnak, hanem a nyereséget is.
b) Az utazási iroda önköltségi alapon működik, profitot nem termel. Ebben az esetben viszont nincs megfelelő anyagi háttere a biztonságos működéshez.
Mielőtt az utas megköti az utazási szerződést, követelheti, hogy a vállalkozó részletes felvilágosítást adjon arról, elállás esetén a dátumtól függően pontosan mennyi költségtérítést köteles fizetni.
Ha erre a szerződés megkötésekor vagy előtte nem is kerül sor, akkor, amikor az utas bejelenti az elállását, a vállalkozó köteles pontosan megmondani, és akár részletesen megindokolni, hogy milyen nagyságrendű költségtérítésre tart igényt. Ez ugyanis a felek közötti elszámolás kérdése.
Mert miről is van szó? A rendelet lehetővé teszi, hogy az utas bármikor elálljon a szerződéstől. Ha a jogszabály ezt megengedi, akkor logikailag és fogalmilag is kizárt a szerződésszegés. A jobb érthetőség kedvéért vissza kell lapoznunk a Ptk. XXXV. fejezetéhez, a vállalkozáshoz. A 395. § (1) bekezdése: „A megrendelő a szerződéstől bármikor elállhat, köteles azonban a vállalkozó kárát megtéríteni.”
A Legfelsőbb Bíróság Gazdasági Kollégiuma GK 16. számú állásfoglalásának c) pontja kimondja: „A megrendelő az általános – valamint a késedelem miatt bekövetkezett érdekmúlásra alapított – elállási jogát mindaddig gyakorolhatja, amíg a szolgáltatás átadása és átvétele nem történt meg.”
Természetesen a megrendelő köteles megtéríteni az elállás miatt a vállalkozónál keletkezett kárt. Ez azonban nem azonos a szerződésszegéssel okozott kár megtérítésével (Ptk. XXV. fejezet), mivel itt nincs szerződésszegés.
Egyértelmű, hogy a kár megtérítése alatt ebben az esetben a vállalkozó felmerült költségeinek megtérítését kell érteni, és az utas csak ezeket köteles megfizetni.
A Legfelsőbb Bíróság LB Gf. I. 31 492/1985. számú ítélete értelmében a kár mértékének megállapításánál nem a tervezett nyereség, hanem a tényleges vagyoncsökkenés az irányadó. Tehát a vállalkozó nem követelheti a szerződéstől elálló utastól az elmaradt nyereség, haszon megtérítését.
Nemcsak indokolja, hanem szükségelteti is a felek közötti elszámolást, hogy a vállalkozót mint károsultat a kárenyhítési kötelezettség is terheli (Ptk. 340. § [1] bekezdés). Az utazási vállalkozó az utas elállása miatt felszabaduló kapacitását, foglalását stb. újból tudja értékesíteni, más módon hasznosítani. Amennyiben ezt teszi, úgy a kárát enyhíti. Emiatt az utas kármegtérítési kötelezettsége összegszerűségének is csökkennie kell, különben a vállalkozó jogalap nélkül gazdagodik. Ha nem törekszik a kárenyhítésre, akkor az utasnak „nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a károsult e kötelezettségének nem tett eleget” (Ptk. 340. § [1] bekezdés).
Tudomásom szerint elállási díjjal kapcsolatos elszámolási ügyben nem indult peres eljárás.
A jogellenes kikötésről szóló ítélet
Arról viszont van bírói ítélet, hogy az utazási iroda utazási szerződésének az utas elállására vonatkozó része törvényellenes. A Cooptourist Rt. és a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség közötti közigazgatási perben a Fővárosi Bíróság 5.K.32.157/1999/2 számú ítéletében megállapította: „Az utazási és utazást közvetítő szerződésről szóló 214/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 11. § (1) bek. szerint az utas az utazás megkezdése előtt az utazási szerződéstől írásban tett nyilatkozattal bármikor elállhat. A (3) bekezdés szerint ha az utas a (2) bekezdésben meghatározott okból áll el, az utazási vállalkozó a szerződésből eredő, addig felmerült költségei megtérítését igényelheti, ez azonban a befizetett díj összegét nem haladhatja meg. A rendelkezésre álló iratokból és a felperes elismerése alapján a bíróság megállapította, hogy a felperes által használt utazási szerződésben az útlemondási díj megállapítása nem a jogszabály által előírt módon történt, annak összegét nem az addig felmerült költségek alapján állapították meg, hanem a részvételi díj bizonyos százalékában. Az tény, hogy az utóbbi az ügyfél utas részére egyszerűen kiszámítható, s ezáltal praktikusabb megoldás, mert az utazások költségei az utazóközönség számára nem publikusak, nem ismeretesek, s ezáltal nem követhetők. A jogszabály rendelkezései azonban mindenkire egyformán vonatkoznak, azokat mindenkinek, még a felperesnek is, be kell tartani, még akkor is, ha annak komoly anyagi vonzata van.”
Tanulságos a felperes védekezésének gondolatmenete: „Valamennyi utazási iroda a kifogásolt megoldást választotta, mert így nem keletkezhet az utassal szemben méltánytalanul magas megtérítési igény. A hivatkozott kormányrendelet értelmében csak az utasok hátrányára történő eltérő szerződési kitétel semmis, ezért az előnyére történt eltérés alkalmazása jogszerű. A részvételi díj és a költségek százalékában meghatározott útlemondási díjak között lényeges különbségek vannak, különösen komoly anyagi terhet jelentene a felperesnek a több százezer példányban kinyomtatott színvonalas prospektusok újranyomtatása.”
A jogszabály értelmezésénél logikusan a jogszabály megalkotásának elveit kell alkalmazni. A még mindig hatályos 1987. évi XI. törvény 18. § (2) bekezdése kimondja: „A jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.” A rendelet egyértelműen fogalmaz. A már idézett 2. § (3) bekezdése csak annyit mond ki, hogy a rendelet szabályaitól nem lehet az utas hátrányára eltérni, tehát például az utazási vállalkozó nem kérhet foglalót az előleg helyett. Úgyszintén félreérthetetlenül kimondja a 11. §, hogy a vállalkozó csak a szerződésből addig felmerült költségei megtérítését igényelheti.
A felperes, feltehetően nem ismerve a rendeletet, saját költségvetését és a magyar nyelv szabályait, a következőképpen változtatta meg a kifogásolt szerződési feltételt: „Ha a lemondás az utazás megkezdése előtti 35–15 napon történik, a befizetett díjat, illetve – feltéve, hogy az az utasra kedvezőbb – a részvételi díj 30 százalékát ...” Ha az utazási irodák ilyen pontatlan és jogszabályellenes szerződéseket kötnek az utasokkal, akkor vajon mennyire alapos és körültekintő szerződéseket írhatnak alá a külföldi közreműködőikkel? Meggyőződésem, hogy ezeket az utazási szerződéseket nem jogvégzett emberek készítették.
A média érthető módon előszeretettel foglalkozik azokkal a botrányos esetekkel, amikor az utasok külföldön rekednek, nem kapják meg lefoglalt szállásaikat stb. Pedig ez csak a jéghegy csúcsa. A leghosszabb utazás is a legelső lépéssel kezdődik – esetünkben átvitt értelemben az utazási szerződéssel. Ha a kezdet bizonytalan, milyen lehet a folytatás?
Dr. Salamon András
Dr. Salamon András ügyvéd, 1979-ben kapta meg diplomáját a JATE JTK-n. Az IFTTA (International Forum of Travel and Tourism Advocates) tagja. A Veszprémi Egyetem Turizmus Tanszékén idegenforgalmi jogot, a George Washington University/Veszprémi Egyetem Nemzetközi Rendezvényszervezői Kurzusán kockázatkezelést oktat. Az 1990-es években a Zambia National Tourism Board tanácsadója. Két útikönyv társszerzője, Az utazási szerződés című, ősszel megjelenő szakkönyv szerzője.
