Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az írás a végrehajtási eljárás egyik, a gazdasági szervezeteket érintő fontos részkérdéséről (illetve a szabályozás anomáliáiról) szól, az üzletrész foglalásával kapcsolatos legfontosabb szabályokat tekintem át. Ennek eljárási szabályait az „Egyes dolgok lefoglalásának eltérő szabályai” illetve a „Végrehajtás üzletrészre” címek alatt találhatjuk meg a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényben (a továbbiakban: Vht.). Az 1997. évi CXLV. törvény (a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról) egyes szabályait is figyelembe kell venni a foglalással összefüggésben, és nem nélkülözhető a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény egyes rendelkezéseinek ismerete sem akkor, amikor erről a végrehajtási cselekményről szót ejtünk.
A végrehajtási (foglalási) eljárás
Honnan szerezhet tudomást a végrehajtó az üzletrészről?
Az üzletrész foglalásának főbb szabályai megegyeznek a foglalásra vonatkozó általános törvényi előírásokkal. A végrehajtási törvény szerint az eljárás során a végrehajtó jogosult megtekinteni és átvizsgálni az adós lakását és egyéb helyiségeit, vagyontárgyát, a gazdasági tevékenységgel kapcsolatos iratait is. Ez utóbbinak jelentősége van többek között témánk szempontjából is, hiszen nem egy esetben így szerezhet tudomást arról, hogy van-e az adós cégnek, vállalkozónak valamilyen érdekeltsége másik gazdasági szervezetben.
Új szabályként 2001. szeptember 1-jétől a végrehajtó a törvényi feltételek fennállása esetében ún. előzetes eljárást is lefolytathat az adós vagyonának „felderítése” érdekében. A Vht. 47. §-a szerint a végrehajtási eljárás eredményes lefolytatása érdekében a végrehajtó szükség esetén beszerezheti az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyaira (ingó, ingatlan vagyon, bankszámla, betét, értékpapír, érdekeltség gazdasági társaságban stb.) vonatkozó adatokat is. Eljárása során megkeresheti az adósra és vagyonára vonatkozó adatokat kezelő hatóságokat, szervezeteket, így különösen pl. a cégbíróságot, pénzügyi intézményeket, befektetési szolgáltatókat, a kamarát az adós gazdálkodó szervezetekről vezetett nyilvántartásba történő betekintés céljából.
A végrehajtást kérő a kérelmében, amennyiben tudomása van róla, maga is bejelentheti azt, hogy a gazdasági társaság (magánszemély) birtokában egy másik gazdasági társaságban lévő vagyonrész, üzletrész is van.
Mikor és hogyan történhet az üzletrész lefoglalása?
A foglalás fő szabálya itt is megegyezik azzal az általános eljárási szabállyal, hogy a foglalást vasárnap és munkaszüneti nap kivételével bármely napon, reggel 6 és este 10 óra között lehet foganatosítani (kivételesen ettől el lehet térni, külön engedéllyel). Nyilvánvaló, hogy a gazdasági szervezetnél erre elsősorban annak „nyitvatartási ideje” alatt kerül sor.
További fő szabály, hogy a foglalást lehetőleg az adósnak, képviselőjének, vagy az adóssal együtt lakó nagykorú családtagnak a jelenlétében kell elvégezni. Arra való tekintettel azonban, hogy a foglalásra előzetesen nem kell értesítést vagy idézést kiküldeni, ez nem minden esetben sikerülhet. A felsoroltak távolléte azonban nem akadálya a foglalásnak. Ha „hiányoznak”, akkor tanú alkalmazása a végrehajtó belátására van bízva, mivel ennél az eljárásnál sincs előírva a tanú kötelező igénybevétele.
Gazdálkodó vagy más szervezetnél képviselőnek az adott szervezetre vonatkozó jogszabályban meghatározott képviseleti jogosultsággal rendelkező vezető vagy az általuk meghatalmazott személy tekinthető. Az adós alkalmazottja a foglaláson való részvételre szóló külön meghatalmazás nélkül, csak mint tanú, vagy mint „egyéb érdekelt” lehet jelen (ennek többek között a jegyzőkönyv kézbesítésénél is jelentősége van).
Az eljárásról jegyzőkönyvet kell felvenni (az új szabályok szerint kivételesen van arra is lehetőség, hogy az ne a helyszínen készüljön el, ha a törvényi egyéb feltételek fennállnak), amelynek minimálisan tartalmaznia kell:
– a végrehajtó, a felek és a jelen levő más érdekeltek (a felek képviselői, ügygondnok, zárgondnok, tanú, az adóssal együtt lakó nagykorú családtag stb.) nevét és lakóhelyét, illetve a végrehajtó és a jogi képviselő nevét valamint irodájának címét,
– az eljárás helyét és idejét,
– a végrehajtandó követelés jogcímét és összegét (tárgyát),
– a végrehajtást elrendelő hatóság megnevezését, továbbá a végrehajtható okirat megnevezését és ügyszámát,
– a végrehajtási cselekmény (a foglalás) leírását, vagyis azt, hogy pontosan mit (beazonosításra alkalmas adatokkal), milyen mennyiségben foglaltak le. A jegyzőkönyvből tehát pontosan ki kell derülnie, hogy az adós cégnek milyen másik gazdasági szervezetben meglévő vagyonrészét, üzletrészét foglalták le, az ott milyen részt képvisel, milyen szavazati aránnyal vesz részt abban a másik gazdasági szervezetben.
– a felek és más érdekeltek kérelmét és észrevételét,
– a jelenlevő felek és egyéb érdekeltek (végrehajtók, adós, képviselők, tanúk stb.) aláírását,
– ha az aláírást, vagy a jegyzőkönyv átvételét megtagadják, annak tényét, okát a jegyzőkönyvben fel kell tüntetni.
Fontos kiemelni azt a szabályt is, amit többek között egy közzétett legfelsőbb bírósági eseti döntés is (BH 2000. 311) aláhúzott: az üzletrész lefoglalása után azzal az adós már nem rendelkezhet, az üzletrész tehát változatlan jogi helyzetben marad addig is, amíg értékesítésre nem kerül. Ez a szabály abból következik, amit a Vht. 104. § (3) bekezdésében mond ki: „ A lefoglalt ingóságon elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn. (...) A lefoglalt ingóság elhasználása, elzálogosítása, elidegenítése, megsemmisítése vagy a végrehajtás alól más módon való elvonása a Büntető Törvénykönyv szerint bűncselekmény.” (Az más kérdés, hogy találkozhatunk az ún. „felülfoglalással”, vagyis az újabb terheléssel.)
Meg kell jegyezni azt is, hogy ha az üzletrészről értékpapírt állítottak ki, azt éppen úgy kell lefoglalni, mint bármely más értékpapírt. (Az ezzel kapcsolatos legfontosabb szabályokat szintén a Vht. VI. fejezete tartalmazza.)
Mi történik a foglalási jegyzőkönyvvel?
Ha a foglalásnál az adós jelen volt, akkor részére a felvett jegyzőkönyv másolatát át kell adni. Ha azt nem veszi át, akkor ennek tényét rögzíteni kell a jegyzőkönyvben és azt a hivatalos iratok kézbesítésének szabályai szerint kell a részére megküldeni.
Ha a foglalás az adós távollétében történt, a foglalási jegyzőkönyv másolatát az adósnak postán – tértivevénnyel – még akkor is meg kell küldeni, ha a foglalásnál képviselője, vagy nagykorú hozzátartozója jelen volt és részükre az előírásoknak megfelelően a jegyzőkönyv másolatát a végrehajtó átadta. (A foglalási jegyzőkönyv eredeti példánya minden esetben a végrehajtónál marad!)
Abból a szabályból, amit a Vht. tartalmaz [101. § (2) bekezdés: „Az üzletrész lefoglalását a gazdálkodó szervezet bejegyzi a nyilvántartásába, a cégbíróság pedig a cégjegyzékbe”], az következik, hogy a végrehajtónak a foglalásról az érintett gazdasági szervezetet is tájékoztatnia kell, hiszen a foglalás tényét nyilvántartásaiba be kell vezetnie. Mindebből az is következik, hogy majd az értékesítésnél is fontos szabályokra kell figyelnie (pl. elővásárlási jog) a végrehajtónak, de magának a gazdasági szervezetnek, illetve tagjainak is.
A jegyzőkönyvet a Vht. szerint meg kell küldeni a cégbíróságnak is. (Ennek szabályozási problémáiról még lesz szó.)
Hogyan szerezhetnek a gazdasági élet résztvevői tudomást a foglalásról?
Az elmúlt években a cégeljárásra vonatkozó szabályok különbözőképpen oldották meg ezt a kérdést, annak ellenére, hogy a végrehajtásra vonatkozó 1994. szeptember előtt hatályos törvényerejű rendelet is és a Vht. is egyértelműen szabályozta a végrehajtó kötelezettségét: az üzletrész foglalása esetén a végrehajtó a foglalási jegyzőkönyv másolatának megküldésével köteles volt értesíteni a cégbíróságot. A korábbi cégeljárási szabályoknál nem okozott gondot az, hogy a jegyzőkönyv alapján a cégbíróság a lefoglalást bejegyezte a cégjegyzékbe.
A cégnyilvántartásról szóló 13/1989. (XII.16.) IM rendelet nem csak azt mondta ki, hogy változásként kell bejegyezni a végelszámolás, a csődeljárás és a felszámolás kezdetének valamint befejezésének időpontját, hanem azt is rendezte, hogy a cégbíróság a cégjegyzéken a cégforma utolsó rovataként – külön rovatszám alatt – közokirat vagy teljes bizonyító erejű magánokirat alapján feltüntethetett olyan, a cégre vonatkozó adatot, jogot vagy tényt (pl. a jogerős bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti perindítás, a társasági szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti perindítás, végrehajtás elrendelése, hagyatéki eljárás), amelynek a közhiteles nyilvántartás szempontjából jelentősége van. Bár e rovat adatait a Cégközlönyben nem kellett közzétenni, mégis ez felelt meg a cégnyilvántartás alapelveinek (nyilvánosság és a közhitelesség), mivel a cégbíróságon az iratokba bárki betekinthet.
Az 1998. június 16-án hatályba lépett 1997. évi CXLV. törvény (a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról) taxatíve sorolta fel a 12. §-ban azokat az adatokat, amelyeket a cégnyilvántartásba be kell jegyezni. A (3) bekezdés tartalmazta a hitelezők védelme szempontjából jelentős adatokat, így pl. a csőd-, felszámolási-, végelszámolási adatokat, a perek befejezését stb., de nem sorolta fel az üzletrész lefoglalását.
Ebből az következett, hogy a gyakorlatban a cégbíróságnak nem volt lehetősége a foglalást bejegyezni, ami véleményem szerint jelentősen sértette a hitelezői érdekeket, sőt sérthette a gazdálkodó szervezetek egymás közötti szerződéskötésének jogi garanciális kérdéseit is. Az volt az álláspontom, hogy vagy a Vht. 101. § (2) bekezdését kellene módosítani (ez lett volna a rosszabb megoldás), vagy a cégnyilvántartásról szóló törvény módosítására lenne szükség, mivel a hatályos szabályozás miatt éppen a cégnyilvántartásról szóló törvény alapelvei sérültek, nevezetesen a nyilvánosság és a közhitelesség, mivel az új cégnyilvántartási szabályok szerint a cégjegyzék „megjegyzés” rovata 1998. június 16. napjával megszűnt. A korábbi bejegyzéseket törölték, mivel az 1997. évi CXLV. tv. 62. § (2) bekezdése arról rendelkezett, hogy azok a korábban bejegyzett adatok, amelyeket a Ctv. hatálybalépését követően a cégjegyzék már nem tart nyilván, a törvény hatálybalépésének napjával az országos számítógépes rendszerben hivatalból törlik.
Tehát volt egy törvényi szabály – a Vht. 101. § (2) bekezdése – amellyel nem lehetett sokra menni. A végrehajtót kötötte a törvényi előírás, vagyis meg kellett küldeni a foglalási jegyzőkönyvet a cégbíróságnak, a cégbíróság meg nem tudott a küldeménnyel „mit kezdeni”, hiszen nem volt előírása a „kezelésre”. Ez az állapot (sajnos) több, mint két évig állt fenn. A Sárközy Tamás szerkesztésében a HVG-ORAC kiadónál 2000-ben megjelent „Társasági törvény, cégtörvény” 2. átdolgozott, bővített kiadása erről az alábbiakat írja: „A forgalom biztonsága, a hitelezői érdekek védelme szempontjából fontos információt jelenthet az is, ha a céggel szemben végrehajtási eljárás indul, vagy a tag (részvényes) vagyoni hozzájárulása tekintetében foglalás, biztosítási intézkedés történt. Jelenleg az erre vonatkozó adatokat a cégjegyzék nem tartja nyilván. A jövőben, a bírósági végrehajtásról szóló törvény módosításával összhangban várhatóan ezek az adatok is megjelennek majd az érintett cég cégjegyzékében” (604. oldal).
A változásra 2001. szeptember 1-jéig kellett várni, azonban a szabályozás nem teljesen egyértelmű. A 2000. évi CXXXVI. tv., a bírósági végrehajtásról szóló tv. módosításáról hozta „vissza” a korábbi rendelkezést („erősebb” formában, hiszen kógens szabályt alkotott). Ennek megfelelően a hatálybalépést követően a cég elleni végrehajtás – ideértve a biztosítási intézkedést is – elrendelését, és a cég tagja (részvényese) vagyoni részesedésének lefoglalását is be kell jegyezni a cégjegyzékbe. [A cégbíróság a végrehajtást (biztosítási intézkedést) elrendelő bíróság értesítése, illetve a bírósági végrehajtó által megküldött foglalási jegyzőkönyv alapján hivatalból jegyzi be és teszi közzé ezeket az adatokat.] A törvény végrehajtásról szól, nem tesz különbséget annak bírósági vagy közigazgatási formája között. Erre nincs is szükség, hiszen a bírósági végrehajtásról szóló törvény, illetve az Art., valamint az Áe. rendezi, hogy mikor kell alkalmazni a Vht. eljárási vagy egyéb szabályait. Az adózás rendjéről szóló törvény például úgy, hogy kimondja: az eljárás során – ha maga az Art. másképpen nem rendelkezik – a Vht. III–VII. fejezetében foglaltak kell alkalmazni. Az üzletrész foglalásával kapcsolatos szabályok pedig a VI. fejezetben találhatók – vagyis, egyértelműen alkalmazandók az adóvégrehajtásban is.
A törvény végrehajtását elősegítendő született meg a 10/2001. (VII.27.) IM rendelet, amely a Magyar Közlöny 84. számában jelent meg, és a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 8/1998. (V.23.) IM rendeletet módosította. A rendelettel is nyilvánvalóan szerették volna megoldani azt a korábbi anomáliát, amelyet a Ctv. 2001. szeptember 1. utáni hatályos szövege már rendezett: minden megkülönböztetés nélkül be kell jegyezni a végrehajtás, illetve a biztosítási intézkedés elrendelését. [A Ctv. 12. § (3) bekezdés j) pontja így szól: „A cégjegyzékben fel kell tüntetni a következő, a közhiteles nyilvántartás, illetve a hitelezők védelme szempontjából jelentős adatokat is: a cég elleni végrehajtás – ideértve a biztosítási intézkedést is – elrendelését”.]
Álláspontom szerint a „siker” csak részleges, mégpedig a következők miatt:
1. A miniszteri rendelet a törvény szövegétől eltérően fogalmaz akkor, amikor bizonyos mértékig leszűkíti a végrehajtást, mivel „következetesen” bíróságról beszél. (A Vht., illetve az Art. – mint korábban arról már volt szó – valamennyi végrehajtó kötelezettségeit írja elő.) Ez a későbbi gyakorlatban értelmezési problémákat vethet fel a közigazgatási (adó) végrehajtás és a cégbíróság között. Nevezetesen
– az még nem olyan nagy probléma, hogy a 10/A. § (1) bekezdés szerint a végrehajtást elrendelő bíróság jelzőszámát kell feltüntetni a nyilvántartásban,
– az viszont már gondot okozhat, hogy a biztosítási intézkedéseknél konkrétan nevesíti a Vht. 193/A. §-át, ugyanakkor viszont a közigazgatási végrehajtásban az Áe. szabályai szerint folyik a biztosítási intézkedés,
– hasonlóan problémás a 10/B. § (1) és (2) bekezdéseiben is a bíróságra való utalás. Az Art.-ból 1994. november 12-től kiiktatták azt a sokunk által helyesnek tartott szabályt, amely azt mondta ki, hogy „ahol a bírósági végrehajtásról szóló jogszabály bírósági végrehajtót említ, ott az adóhatóság alkalmazottját, ahol bíróságot, ott az adóhatóságot, ahol bíróság elnökét, ott az adóhatóság vezetőjét kell érteni”. Ennek az a következménye, hogy adott esetben nehéz „kapaszkodót” találni arra vonatkozóan, hogy az ehhez hasonló szabályokat, mint a 10/B. § szabályait, alkalmazhassa az adóvégrehajtás.
2. „Természetesen” az sem problémamentes, ha az adóvégrehajtás szabályai szerinti eljárásokat jelentenek be a cégbíróságnak. Miért? Elsősorban azért, mert az adóvégrehajtásban nemcsak az ingó- és ingatlanfoglalást nevezi végrehajtási cselekménynek a törvény, hanem az azonnali beszedési megbízást is. (Az Art. 88. §-a szerint a bankszámlával rendelkező adófizetésre kötelezett személy esetében a tartozást – elsősorban – azonnali beszedési megbízással kell végrehajtani.) Ismerjük az inkasszálás menetét, illetve azt is, hogy nem egy esetben az inkasszó még „útban van” a pénzintézet felé, amikor az adós részben vagy egészben rendezi tartozását. Még megbecsülni is nehéz lenne azt a munkát, amely az azonnali beszedési megbízásnak a cégbírósághoz való bejelentésével és a teljesüléskori visszavonásával járna. Másodsorban: az adóvégrehajtás szabályainak szóhasználata nem minden esetben ad egyértelmű választ a miniszteri rendelet egyes szabályaira, mivel az adóvégrehajtásban a végrehajtási eljárást nem előzi meg a bírósági végrehajtáshoz hasonló procedúra. [Például a 87. § (1) bekezdése azt mondja ki, hogy az adótartozás behajtása érdekében a tartozást megállapító vagy nyilvántartó adóhatóság a végrehajtható okirat alapján a végrehajtás iránt haladéktalanul intézkedik. A (4) bekezdés pedig arról szól, hogy a végrehajtási eljárás a végrehajtási cselekmény foganatosításával indul. Azt is lehet tehát mondani, hogy ezekben az eljárásokban az „elrendelés” maga az eljárási cselekmény, vagyis az inkasszó benyújtása, a helyszíni eljárás lebonyolítása (az ingóság és más dolgok foglalása).]
A lefoglalt üzletrész értékesítésének egyes kérdései
Az erre vonatkozó szabályok fölött a szeptemberi változást megelőzően az „Üzletrész értékesítése” cím állt. Most a „Végrehajtás üzletrészre” címet viselik a szabályok, amelyek az alábbiak:
1. Itt is érvényesül az az értékesítési szabály, hogy a gazdálkodó szervezet vagyonából az adóst megillető üzletrészt a végrehajtó árverésen értékesíti. Az árverés általános szabályait (árverési hirdetmény, árverés menete, fizetés módja stb.) a Vht. a 119–129. §-aiban szabályozza. Ezek a szabályok az ingóságok árverésének előírásai, de, mint egy legfelsőbb bírósági döntés is rámutatott egy olyan ügyben, amikor a végrehajtás tárgya az adós üzletrésze volt, hogy arra a Vht. ingóvégrehajtásra vonatkozó VI. fejezetének (Vht. 132. §) rendelkezései az irányadóak. (BH 1998. 551. Az üzletrész lefoglalására az ingóvégrehajtásra irányadó rendelkezéseket kell alkalmazni.) Szintén a Legfelsőbb Bíróság mutatott rá, hogy az árverés szabálytalansága bizonyos esetekben akadálya az üzletrészen való tulajdonszerzésnek. (BH 2000. 114. Szabálytalan az árverés, és ezért az árverési vevő nem szerez tulajdonjogot az elárverezett dolgon, ha olyan üzletrész az árverés tárgya, amelynek tulajdonosa a gazdasági társaságból való kizárása miatt pert indított, a per még nem fejeződött be jogerősen, s erről mind az árverés kitűzője, mind az árverési vevő tudott.)
2. Az árverésen az érintett gazdálkodó szervezet tagját, a gazdálkodó szervezetet, illetőleg az általa kijelölt személyt – ebben a sorrendben – az üzletrészre elővásárlási jog illeti meg. Ezzel összefüggésben az egyik eseti döntésében a Legfelsőbb Bíróság kimondta (BH 1999. 513.): mivel az üzletrész eladása esetén az elővásárlási jog gyakorlására jogosultak körét a törvény taxatív módon határozza meg, ezért a jog kiterjesztően nem értelmezhető, és emiatt harmadik személy érdekében, annak javára nem gyakorolható.
3. A végrehajtó köteles az árverési jegyzőkönyv másolatát az üzletrész tulajdonosában bekövetkezett változás bejegyzése végett megküldeni a gazdálkodó szervezetnek és a cégbíróságnak is.
A jogi személyiség nélküli társaságokban lévő vagyonrész végrehajtása
A Vht. 2001. szeptember 1-jével mivel a jogalkotó azt állapította meg, hogy a Vht. 1994-től hatályos szabályai az üzletrész értékesítésében alapvetően csak a korlátolt felelősségű társaság, illetve a részvénytársaság esetében adtak eligazítást és megoldást a követendő eljárásra és a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságok (közkereseti társaság, betéti társaság) esetében nem, ezért az új 132/A. § beiktatásával rendezte ezt a hiányt.
Azokban az esetekben, amikor az adósnak a jogi személyiség nélküli gazdasági társaságban van vagyonrésze, a végrehajtó tájékoztatja a végrehajtást kérőt arról, hogy az adós tag helyett a rendes felmondás jogát gyakorolhatja. A végrehajtást kérőnek írásban kell nyilatkoznia arról, hogy él a felmondási jogával. Ezt a nyilatkozatot a végrehajtó küldi meg a gazdasági társaságnak és egyúttal az adósnak a társasággal szemben a tagsági jogviszony megszűnése miatt fennálló követelését a Vht. 110–113. §-ok szabályai szerint lefoglalja. A törvényhez (2000. évi CXXXVI. tv. 65. §) fűzött indoklás is kiemeli, hogy ezzel a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény 91. §-ában foglalt rendelkezést veszi alapul a törvény.
Igen lényeges az a szabály, hogy az elszámolás megtörténte nem érinti a tagnak (adósnak) a társaság tartozásaiért fennálló jogszabályban megállapított felelősségét, azonban a végrehajtást kérő nem felel a társaság tartozásaiért.
Dr. Vasvári Csaba
Összefoglaló
Az üzletrész foglalásával kapcsolatos legfontosabb szabályokat a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvényben (Vht.) találjuk, melynek szabályai 2001. szeptember 1-jével jelentősen megváltoztak. Az 1997. évi CXLV. törvény (a cégnyilvántartásról, a cégnyilvánosságról és a bírósági cégeljárásról) egyes szabályait, valamint a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvényt is figyelembe kell venni a foglalással összefüggésben. Új szabályként 2001. szeptember 1-től a végrehajtó a törvényi feltételek fennállása esetén úgynevezett előzetes eljárást is lefolytathat az adós vagyonának „felderítése” érdekében. Az üzletrész lefoglalása után azzal az adós már nem rendelkezhet, az üzletrész tehát változatlan jogi helyzetben marad addig, amíg értékesítésre nem kerül. A lefoglalt üzletrész értékesítésének szabályai most a „Végrehajtás üzletrészre” cím alatt találhatók. Ha az üzletrészről értékpapírt állítottak ki, azt éppen úgy kell lefoglalni, mint bármely más értékpapírt. Újdonság a 132/A. § beiktatása, amellyel a jogi személyiség nélküli társaságokban lévő vagyonrész végrehajtását szabályozza a törvény, mivel a Vht. 1994-től hatályos szabályai az üzletrész értékesítésében alapvetően csak a korlátolt felelősségű társaság, illetve a részvénytársaság esetében adtak eligazítást.
