Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A reklámtilalmak és reklámkorlátozások második csoportjába azok a szabályok tartoznak, amelyek nem a reklámozandó áruk, szolgáltatások szerint korlátoznak, hanem valamilyen típusú, valamilyen formában elkészített reklámmal szemben helyezkednek a tilalom álláspontjára, vagy valamilyen, a reklám által különösen érintett csoport érdekeit védik. A médiatörvény és a reklámtörvény hatálybalépése előtt – korábban már részletezett okokból – alapvetően a büntető törvénykönyv rendelkezéseit kellett segítségül hívni ahhoz, milyen, a rádióban és televízióban közzétett reklámok minősülnek olyan készítésűeknek, amelyek adott esetben bűncselekményeket valósítanak meg. Tehát elvileg külön jogszabály nem adott meg olyan reklámtípust vagy a reklám elkészítésének egy olyan módját, amely tilos volt, adott esetben azonban a büntetőjogi felelősséget megalapozhatta.
A büntető törvénykönyv általános részének értelmező rendelkezései között szerepelt mindig is, hogy nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek a sajtó, egyéb tömegtájékoztatási eszköz útján történő elkövetését is érteni kell. Így azok a bűncselekmények, amelyeket rádió és televízió útján követnek el, megvalósítják a „nagy nyilvánosság előtt” feltételét. Minősítő körülmény a rágalmazás esetében a „nagy nyilvánosság” előtt történő elkövetés. A törvény értelmében aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, követi el a rágalmazást. Hasonló bűncselekmény a becsületsértés, ahol a „nagy nyilvánosság” már a bűncselekményi formához szükséges alaptényállási elem (aki a rágalmazás esetén kívül mással szemben.... nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ vagy egyéb ilyen cselekményt követ el). E két bűncselekmény tipikusan jelentkezhet reklámokban. Már a versenytörvény megjelenése előtt is megvalósítható volt a reklámokban olyan cselekmény, amely a versenytársakkal szemben megvalósította a rágalmazás vagy becsületsértés tényállását. A másik, reklámokban megvalósítható bűncselekményi forma a csalás lehet, feltételezve, hogy a reklám készítője haszonszerzés céljából tudatosan olyan információkat közölt, amelyekkel valakit vagy valakiket tévedésbe ejtett és ezzel kárt okozott. Mindezek a cselekmények azonban csak szűk körben biztosítottak lehetőséget egyes tilalmazott reklámfajták visszaszorítására.
A médiatörvény hatálybalépésével azonnal megjelent jogunkban – minden külön előzmény nélkül – a burkolt reklám fogalma. A törvény szűkszavúan fogalmaz: meghatározza a burkolt reklám definícióját, amely szerint burkolt reklám az a műsorszám vagy műsorszámon belüli tájékoztatás, amely semleges információ látszatát keltve ösztönöz áru vásárlására, szolgáltatás igénybevételére vagy bármely más üzleti magatartásra. A burkolt reklám fogalmával leegyszerűsítve találkozhatunk a reklámtörvényben is, ott semleges információ látszatát keltő tájékoztatás formájában közzétett reklámról van szó. A két fogalom között természetes különbség az alkalmazás területe, hiszen a médiatörvény csak a műsorszámokon belüli tájékoztatást teszi fogalmi elemmé. Ugyanakkor a médiatörvény definíciója feltételez valamilyen célzatosságot, hiszen az áru vásárlására, szolgáltatás igénybevételére történő ösztönzést nevezi meg feltételként, míg a reklámtörvény ilyenről nem szól. Feltételezhetően azért történt ez így, mert a reklámtörvény a korábbi, a médiatörvényben meghatározott fogalmat tartotta szem előtt. A burkolt reklámmal kapcsolatban eddig a gyakorlatban még nem jelent meg probléma. Érdekes megjegyezni a Versenytanács 123/1998 sz. határozatát, amelynek értelmében a burkolt reklám nem jelent feltétlen jogellenességet a versenyjogban.
A burkolt reklámmal egyidejűleg jelent meg a tudatosan nem észlelhető reklám tilalma. Ugyancsak tartalmazza a definíciót mind a médiatörvény, mind a reklámtörvény. Az előző definíciója: „olyan reklám, amelynek közzétételekor – az időtartam rövidsége vagy más ok következtében – a műsorszám nézőjére, hallgatójára a lélektani értelemben tudatos észleléshez szükséges ingerküszöbnél kisebb erősségű hanghatás, fényhatás keltette inger hat”. A reklámtörvény, amely számára a médiatörvény definíciója már rendelkezésre állt, lényegében ugyanezt a fogalmat adta meg, a különbség abban rejlik, hogy a passzív alany személyét a jogszabály itt a fogyasztóban adta meg, így a hang- és fényhatás helyett látvány, hang- és egyéb hatás keltette ingerről beszél. A két fogalom így csak a szabályozandó anyagban tér el egymástól. A tudatosan nem észlelhető bejátszások által keltett hatást felhasználták szélsőséges, diktatórikus rendszerek vagy akár választási küzdelmek, propagandák, így a mozifilmek közé beépített politikai tartalmú üzenet akaratlanul is jelentkezett az emberek gondolatában. Ez leginkább erkölcsileg kifogásolható, hiszen a fogyasztóban a tudatos mérlegelést, az egyértelmű választási lehetőséget akarja kiiktatni. Mégis több jogrendszer nem állít fel tilalmakat e reklám vonatkozásában. Az Amerikai Egyesült Államok nagy részén ma sem tiltott a reklámkészítés ezen módja. A magyar jog a tilalom álláspontjára helyezkedett, bár ezzel kapcsolatban eddig jogi probléma még nem merült föl.
A 2001. évi I. törvény egy új fogalmat vezetett be, a megtévesztő reklám fogalmát. Korábban a törvény általánosságban hivatkozott arra, hogy tilos közzétenni olyan összehasonlító, illetve egyéb reklámot, amely a versenytörvény alapján a tisztességtelen verseny tilalmába, illetve fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütközhet. A jogszabály azonban ezzel szemben általános tilalomként mondja ki, hogy tilos közzétenni megtévesztő reklámot, valamint részletezi annak legfontosabb eseteit. Még részletesebben foglalkozik az összehasonlító reklám kérdésével. A korábbi szabályozás – az előbbiekben előadottaknak megfelelően – csak a versenytörvény rendelkezéseibe ütköző összehasonlító reklám tilalmáról rendelkezett, a hatályos szöveg azonban részletezi, milyen esetekben lehet összehasonlító reklámot közzétenni. A legfontosabb rendelkezések:
- csak azonos rendeltetésű, azonos szükségleteket kielégítő árukat lehet összehasonlítani,
- az áruk árait csak tárgyilagos módon lehet összehasonlítani,
- az összehasonlító reklám nem lehet megtévesztő, nem sértheti más vállalkozás jó hírnevét, nem vezethet tisztességtelen előnyszerzésre,
- a harmadik személy által készített vizsgálat összehasonlító eredményeit csak a harmadik személy előzetes engedélyével lehet közzétenni vagy erre hivatkozni.
A módosítás szigorításokat hozott a pornográf és szexuális jellegű reklámok vonatkozásában is. A régebbi szabályozás annyiban jelentett korlátozást, amennyiben a reklám a közerkölcs megsértésének szabálysértését merítette ki – az követte el e szabálysértést, aki közerkölcsbe, közízlésbe ütköző reklámot tett közzé. A szabálysértési törvény értelmében a közerkölcs vagy közízlés sérelmét különösen a pornográf megjelenítés, továbbá a szexualitás vagy az erőszak öncélú bemutatása. jelentette. Amikor a reklámtörvény módosítása a pornográf reklám tilalmát írta elő, lényegében e szabálysértés tényét pontosította és alkalmazta szabályozási körében. Ugyanakkor tovább is ment, amennyiben a szexuális szolgáltatások, illetve a szexuális ingerkeltésre irányuló reklámok – beleértve a továbbiakban az ilyen jellegű emelt díjas telefonszolgáltatás reklámjait is – vonatkozásában a teljes tilalom álláspontjára helyezkedett a jogalkotó.
Az elemzés foglalkozott már azzal a kérdéskörrel, hogy a rádióban elhangzott, televízióban bemutatott reklám az átlagosnál jobban tudja befolyásolni a gyermek- és fiatalkorúakat. A gyermekekben tudatosan nem válik el a reklám és az egyéb műsorszám, azaz nem tudják, hogy reklámról van szó, könnyebben befolyásolhatóak, a reklámok lendületessége, gyorsasága, dömpingszerű áradata inkább a fiatalok gondolkozásának megfelelő, illetőleg az, hogy a tényleges vásárló itt nem az, aki a reklám befogadója – ezek mind-mind igénylik a különleges szabályozást. A reklám egyrészt az erőszakos, sokkoló képsorozatokkal, hanghatásokkal a gyermek- és fiatalkorúak egészséges szellemi fejlődésére is káros hatással lehet, ugyanakkor a könnyebb befolyásolhatóság miatt gyakran az üzleti tisztesség és egyéb etikai elvek követelményével is ütközik.
A médiatörvény máshol tárgyalt esetekben is védi a kiskorúak érdekeit. Így nem tehető közre alkoholtartalmú ital reklámja közvetlenül a kiskorúak számára készült műsorszámot megelőzően vagy azt követően. (Természetesen – és ezt nem a médiatörvény, hanem a reklámtörvény mondja ki – tilos közzétenni alkoholtartalmú ital olyan reklámját, amely kiskorúaknak szól vagy kiskorúakat mutat be.) További tilalom, hogy tizennégy év alatti kiskorúaknak szóló és harminc percet meg nem haladó műsorszám nem szakítható meg. Általános tilalomként írja elő a törvény a következőket: a reklám nem szólíthat fel közvetlen formában kiskorúakat, hogy szüleiket vagy más felnőtteket játékok, illetve más áru vagy szolgáltatás vásárlására vagy igénybevételére ösztönözzék. Ugyanezt a reklámtörvény is megfogalmazza: tilos közzétenni olyan reklámot, amely kiskorúaknak szól és tapasztalatlanságuk vagy hiszékenységük kihasználásával közvetlen felszólítást tartalmaz arra, hogy a felnőttkorúakat áru vásárlására ösztönözzék. A reklám a játék tényleges természetét és lehetőségeit illetően nem lehet félrevezető. A reklám nem mutathat gyermekeket erőszakos helyzetben és nem buzdíthat erőszakra. A kiskorúaknak szóló reklám nem építhet a szülők vagy tanárok iránti bizalomra.
A kiskorúak egészséges fejlődését védő egyes rendelkezések mellett azonban létezik egy generálklauzula-szerű szabály is, amelyet a reklámtörvény határoz meg, és amelynek értelmében tilos közzétenni olyan reklámot, amely a kiskorúaknak szól, és fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésüket károsíthatja, illetőleg tilos közzétenni olyan reklámot, amely még ha nem is a kiskorúaknak szól, de – mivel ők is potenciális nézők, hallgatók – a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődését károsíthatja, így különösen ha a kiskorúakat veszélyes, erőszakos, továbbá a szexualitást hangsúlyozó helyzetben mutatja be.
A rádióban és televízióban előadott reklámok bemutatásának módjával, a reklámok időtartamával, a reklámok közötti időtartammal a médiatörvény hatálybalépése előtt nem foglalkozott jogszabály. A Magyar Rádióról és a Magyar Televízióról rendelkező 1047/1974 (IX. 18.) MT határozat ugyanis széles körű szabályozási lehetőséget biztosított az intézmények szervezeti és működési szabályzatainak, így a reklám idejének, módjának kérdéseiről is ez rendelkezett. 1996 február 1-je előtt jogszabályi szinten a helyi jellegű rádió- és televízióműsorokról szóló 2/1986. (IX. 1.) MTH rendelet írta elő, hogy ezen műsorszolgáltatóknál a közölt reklám (hirdetés) időtartama a műsoridő 10 százalékát nem haladhatja meg.
A cikksorozat összefoglalásaképpen annyi mondható el, hogy mivel a médiatörvény és a reklámtörvény csak néhány évvel ezelőtt lépett hatályba, viszonylag kevés a jogalkalmazás során fejtörést okozó esetek száma, nincs kellő tapasztalat. A rádióban és a televízióban bemutatott reklámok területe egy komplex rendszer részét képezi, hiszen a versenyjog, a reklámjog és a médiajog – és érintőlegesen egyéb jogi szabályozás alá vont terület – rendelkezéseit kell figyelembe venni. Feltehetően több év múlva fognak letisztulni azok a kérdések, amelyek a témában felmerülnek, és tanulságul szolgálnak a jogalkotó számára.
Dr. Pribula László
