Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Arra keressük a választ, hogy Szlovákia és Magyarország vállalkozói a leggyakrabban használt szerződésfajta, az adásvételi szerződések esetén milyen módon állapodhatnak meg az alkalmazandó jogról. Mit kell tudniuk arról, hogy a szlovák és a magyar vállalkozók között létrejött adásvételi szerződésekre melyik állam (a szlovák vagy a magyar) joga vonatkozik.
A szerződésre alkalmazandó jog megválasztása
Az egyes államok szuverenitásából és az általuk kibocsátott jogi normák területi és személyi hatályából adódik, hogy olyan esetekben, amikor valamely jogviszony alanyának a lakóhelye vagy székhelye idegen államban van, az esetek többségében az adott jogviszonyra több állam jogát kellene alkalmazni. Akkor, ha a jogviszony alanya a lakóhelye vagy székhelye szerint belföldinek minősül, ez gyakorlatilag nem fordulhat elő. A fejlett gazdasággal és jogrenddel rendelkező államok azokat a jogviszonyokat, amelyek résztvevői a lakóhelyük vagy székhelyük szerint külföldiek, a csak belföldi résztvevőjű jogviszonyoktól eltérő módon szabályozzák.
Szinte minden ország törvényhozó szerve adott már ki olyan jogszabályt, amely a nemzetközi magánjogi viszonyokat rendezi. Ezen jogi normák elsődleges célja az, hogy lehetőség szerint kizárja (de legalábbis a minimálisra korlátozza) ugyanarra a jogviszonyra többféle jogrend alkalmazását és így adjon útmutatást a saját jogalkalmazóinak. Ugyanakkor – egyebek mellett – rendezik a magánjogi jogviszonyokban a külföldiek jogállását, meghatározzák a belföldi igazságszolgáltatási szervek által idegen államok hasonló szerveinek nyújtandó jogsegély módját, rögzítik az idegen államok hatóságai által hozott határozatok belföldön történő elismerését és végrehajtását.
A Szlovák Köztársaságban e körben az általános és hatályos szabályozást a 97/1963 Tt. számú, a nemzetközi magánjogról és eljárásjogról szóló törvény tartalmazza.
Az egyes államok a nemzetközi magánjogban alkalmazandó jog meghatározásánál többnyire a következő tényekből indulnak ki:
– állampolgárság (lex patriae)
– lakóhely, székhely (lex domicili)
– a jogi személy megalapításának joga (lex incorporationis)
– a jogcselekmény helye (lex loci actus)
– a szerződés megkötésének helye (lex loci contractus)
– az elkövetés helye (lex loci delicti)
– a teljesítés helye (lex loci solutionis)
– a dolog fekvésének helye (lex rei sitae)
– a dolog feladásának helye (lex loci expeditionis)
– a dolog rendeltetési helye (lex loci destinationis)
– a pénzbeli teljesítés neme (lex mometae)
– az iparjogvédelem helye (lex loci protectionis)
– az alapjogviszonyra alkalmazandó jog (lex causae)
– a jogvitában eljáró bíróság székhelye (lex fori).
A felsorolásból is következik, hogy az alkalmazandó jog meghatározása még akkor sem egyszerű, ha az illető ország jogszabálya a kiválasztás ismérveit a különböző jogviszonyoknál úgy szűkíti, hogy azok közül mást és mást vesz döntőnek (például: a szerződéseknél valamelyik szerződő fél lakóhelyét vagy székhelyét, ingatlanokkal kapcsolatos jogviszonyoknál az ingatlan fekvését). A nemzetközi magánjog szabályait taglaló jogszabályokra az is jellemző, hogy rengeteg, a főszabálytól eltérő rendelkezést tartalmaznak. Tovább bonyolítja a helyzetet az a körülmény is, hogy a jogviszonyok alanyainak országai ugyanazon jogviszony esetében más és más alapelvet tartalmaznak az alkalmazandó jog meghatározására.
Meg kell jegyezni, hogy az egyes államok belső jogszabályai által meghatározott „kolíziós normák” közvetlenül nem tartalmaznak a szerződő felek jogaira és kötelezettségeire nézve semmit. Csupán annak meghatározására szolgálnak, hogy a külföldi és a belföldi felek között megkötött szerződés tartalmát és az abból eredő jogokat és kötelezettségeket melyik állam joga szerint kell elbírálni.
Általánosnak mondható, hogy az egyes országoknak a nemzetközi magánjog szabályait tartalmazó belső jogi normái – az ingatlanok átruházásával kacsolatos szerződések kivételével – a szerződéses szabadság alapelvét tiszteletben tartva megengedik, hogy különböző országokban lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező (egyszerűbben mondva: különböző országokban honos) szerződő felek közös akaratelhatározással megválasszák az alkalmazandó jogot és belföldi kolíziós normák csak akkor kerülnek alkalmazásra, ha a felek a választási jogukkal nem éltek, vagy az arra vonatkozó megállapodásuk valamilyen oknál fogva érvénytelen, esetleg a megállapodásuk valamely kérdésre nem terjedt ki.
Az a tény, hogy a nemzetközi magánjog alanyaiként szerződő felek az alkalmazandó jogról nem állapodtak meg, nem jelenti azt, hogy nem jött létre szerződés közöttük. A szerződésüket ugyan érvényesen és joghatályosan megkötötték, kötelesek azt maradéktalanul teljesíteni, de a kolíziós mormák értelmében alkalmazandó jogszabályok valamelyiküket (rosszabb esetben mindannyiukat) olyan magatartásra kényszerítik, amellyel nem is számoltak.
Az alkalmazandó jogról történt megállapodás sem nyújt teljes biztonságot, mert az valamilyen okból érvénytelen is lehet. Előfordulhat például, hogy az egyik szerződő fél országának joga megengedi a jogválasztást, a másiké nem; az egyik fél állama külön alakiságokhoz köti az alkalmazandó jog megválasztását és ezek az alaki kellékek nem voltak betartva.
A szerződésre alkalmazandó jogról történő megállapodásnál figyelemmel kell lenni a szerződő felek országai jogának olyan kötelező erejű magánjogi és közjogi szabályaira is, amelyeket az adott országokban mindenképpen be kell tartani. Ez azt jelenti, hogy idegen jog megválasztásával nem lehet az adott államban érvényes és eltérést meg nem engedő jogi norma alkalmazását módosítani vagy kizárni. A szerződéses jog megválasztásával nem lehet befolyásolni például a valuta- és pénzgazdálkodás védelmére, az áruk behozatalára és kivitelére, a gazdasági versenyre és a fogyasztók védelmére szogáló nemzeti jogszabályok alkalmazását. Amennyiben a felek megállapodtak valamely állam jogának alkalmazásáról, tudomásul kell venniük azt is, hogy a kiválasztott jog kerül alkalmazásra minden a szerződéssel kapcsolatos kérdésben.
A szlovák jog – az ingatlanokkal kapcsolatos szerződések kivételével – teljes mértékben elismeri az alkalmazandó jog megválasztásának jogát. A szlovák jogrend alapján az alkalmazandó jogról nem csak a szerződés megkötésekor, hanem – legkésőbb a keletkezett jogvita elbírálásáig – bármikor meg lehet állapodni. Sőt, az alkalmazandó jog megválasztását meg is lehet változtatni. Nem kizárt az sem, hogy egy adott szerződésre több állam jogát válasszák ki a szerződő felek. Természetesen ebben az esetben a megállapodásnak határozottnak és egyértelműnek kell lennie. Nem lehet ugyanannak a kérdésnek az elbírálására több állam jogát meghatározni.
Az alkalmazandó jogról nem csak kifejezetten, hanem ráutaló magatartással is meg lehet állapodni. Például úgy, hogy a szerződés hivatkozást tartalmaz valamely állam konkrét jogszabályára, vagy olyan jogintézmény használatát írja elő, amely csak meghatározott jogrendre nézve tipikus.
A Szlovák és a Magyar Köztársaság közötti egyezményt Magyarországon az 1991. évi LXI. törvénnyel, Szlovákiában pedig a 63/1990 Tt. számú közleménnyel hirdették ki.
Ez az egyezmény szabályozza a két ország igazságügyi és más, az állampolgárok jogi ügyeiben, jogaik és érdekeik védelmében tevékenykedő szervei közötti jogi kapcsolatokat. A szabályozás felöleli mindkét állam állampolgárainak személyi és vagyoni ügyeit. Kiterjed a polgári jogi (beleértve a munkajogi és szövetkezeti tagsági viszonyból keletkezett ügyeket is), családjogi és a büntető ügyekre és alkalmazni kell nem csak a természetes, de a jogi személyekre is.
A teljesség igénye nélkül a következőkben ismertetjük ennek a szerződésnek a szlovák és a magyar vállalkozókat is érintő fontosabb rendelkezéseit.
Az egyik szerződő fél illetékes hatósága által kiállított vagy hitelesített és hivatalos pecséttel, valamint a jogosult hivatalos személy aláírásával ellátott okiratok a másik szerződő fél területén minden további hitelesítés nélkül felhasználhatók. Ugyanez érvényes az okiratoknak – az illetékes hatóság által hitelesített – másolataira és fordításaira is. Az egyik szerződő fél területén közokiratnak tekintendő iratok a másik szerződő fél területén is a közokiratok bizonyító erejével bírnak.
A természetes személy jog- és cselekvőképességére annak az országnak a joga az irányadó, amelynek ez a személy állampolgára. A jogi személy jog- és cselekvőképességét annak az államnak a joga szerint kell megítélni, amely szerint megalakult.
A jogcselekmények alakiságaira annak a szerződő félnek a jogát kell alkalmazni, amely magára a jogcselekményre irányadó, de elegendő a jogcselekmény helyén érvényes jog alkalmazása is.
Az ingatlanokkal kapcsolatos jogcselekmények alakiságánál, valamint a velük kapcsolatos jogviszonyoknál mindig az ingatlan fekvése a döntő (tehát olyan szerződés esetében, amely ingatlannal kapcsolatos, kizárt az alkalmazandó jog megválasztása). Egyébként az ingatlanokkal kapcsolatos ügyekben az eljárásra mindig azon állam hatóságainak van kizárólagos joghatóságuk, amelynek területén az ingatlan van.
A szerződéses kötelezettségekből származó jogviszonyokra (kivéve az ingatlanra vonatkozó kötelmeket) a szerződést megkötő vállalkozók vagy a magyar, vagy a szlovák jog alkalmazásában állapodhatnak meg. Ha ilyen jogválasztás nem történt, az adott szerződéses jogviszonyra annak az országnak a jogát kell alkalmazni, amelynek területén a szerződést megkötötték. Ha a szerződés nem jelenlévők között jött létre, a szerződés megkötésére irányuló javaslat elfogadójának lakóhelye (székhelye) szerinti jog kerül alkalmazásra.
A szerződéses kötelezettségekből folyó eljárásra azon állam bíróságának van joghatósága, amelyben az érintettek megállapodtak. Ilyen megállapodás hiányában az alperes lakóhelye (székhelye) az irányadó. Vagylagos joghatóság alapján annak az országnak a bírósága is eljárhat, amelynek területén a felperes lakóhelye (székhelye) van, amennyiben a per tárgya vagy az alperes vagyona ezen a területen van.
Minden szlovák és magyar vállalkozók között megkötött szerződésnél alapos gondossággal ajánlatos eljárni, és törekedni kell arra, hogy a szerződésből eredő jogok és kötelmek a lehető legpontosabban legyenek meghatározva. Ha a megkötött szerződéssel létesített jogviszonyra (vagy a felek választása, vagy a fenti jogsegélynyújtási egyezmény alapján) a szlovák jog kerül alkalmazásra, nem szabad – egyebek mellett – elfeledkezni arról, hogy a szlovák jogszabályok értelmében:
– néhány szerződésfajtát csak írásban lehet megkötni (például az iparjogvédelem hatálya alá eső jog átengedéséről szóló szerződést, előszerződést, vállalat eladásáról szóló szerződést, bérleti szerződést fuvarozóeszközre, kereskedelmi képviseleti szerződést, akkreditív megnyitására szolgáló szerződést, kizárólagos forgalmazásról szóló szerződést),
– jótállást csak írásban lehet vállalni,
– a vállalkozási szerződés létrejöttének elengedhetetlen feltétele a vállalkozói díjról történt megállapodás (kivéve ha a felek kifejezetten abban állapodtak meg, hogy a szerződést a vállalkozói díj meghatározása nélkül kötik meg),
– az általános elévülési idő szerződésből eredő igények érvényesítésére három, illetve négy év áll rendelkezésre,
– a késedelmi kamat pénzfizetési kötelezettség esetében – ellenkező megállapodás hiányában – egy százalékkal magasabb, mint amennyit a szerződés megkötése idején az adós székhelyén a bankok az általuk nyújtott hitelekért kikötöttek,
– amennyiben semmis szerződés alapján vagy olyan szerződés alapján történt teljesítés, amely később elállás okából megszűnt, a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint kell eljárni és az ilyen igény elévülési ideje, a szerződés típusától függően, kettő vagy négy év.
(Folytatjuk)
dr. Lengyel László
