Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A Ktv.-t jelentősen módosító és kiegészítő 2001. évi XXXVI. tv. (a továbbiakban: Ktv.M.) a KÉF-et Köztisztviselői Érdekegyeztetési Tanáccsá (KÉT) alakította, mely: a) a közszolgálati jogviszony tartalmát, b) a központi és a társadalombiztosítási költségvetést, c) az igazgatási munkaerővel és a személyi juttatásokkal való gazdálkodást, d) valamint a közigazgatási etikai kódex normáira vonatkozó ajánlást érintő kérdésekben egyetértési, azaz együtt döntési jogot (Vetorecht) gyakorol, míg az egyéb ügyekben a KÉT-nek csak véleménynyilvánítási és információigénylési joga van. Ez azonban nem zárja ki, hogy ne legyen lehetőség e fórumon belül bipartit kollektív szerződés (KSZ) kötésére. A KÉT szervezeti és működési szabályzatát ugyancsak bipartit módon a két oldal, vagyis a kormányt képviselő belügyminiszter és az érintett köztisztviselői szakszervezetek (ksz) megkötésével állapítják meg.
A KÉT ügyvitelét az OMT-hez (Országos Munkaügyi Tanács) hasonlóan szintén minisztériumhoz, jelen esetben a Belügyminisztériumhoz telepített titkárság látja el. Míg a KÉT a központi közigazgatásban dolgozó tisztviselők érdekegyeztetési fóruma, addig az önkormányzati tisztségviselőké az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (OÖKÉT), lényegében a KÉT-hez hasonló hatáskörrel és jogosítványokkal, csak nem a központi, hanem az önkormányzati közigazgatás országos kérdéseit érintve. Ezen kívül az egyes központi és önkormányzati (települési és megyei) önkormányzati szerveknél az ún. munkahelyi köztisztviselői érdekegyeztetést a közigazgatási szerv vezetője és a szervnél működő szakszervezet vagy egyéb érdek-képviseleti szerv (a vállalati üzemi tanácshoz hasonlóan megválasztott) munkahelyi köztisztviselői tanács folytatja le egymással, ahol az említett hatáskörök és jogosítványok egy-egy központi hivatal vagy önkormányzat keretei közé szorulnak vissza. Ezen a szinten a Ktv.M. már egyetlen ide utalt kérdésben sem biztosít az érdekegyeztetési szerveknek egyetértési jogot, csupán véleményezési és információigénylési jogot (65/A-B és 66. §).
A közszolgálat szabályozásának új szerkezete
A Ktv.M. az eredeti megoldáson végül is annyit változtatott, hogy átvette a német „Beamtengesetz” megoldását, aminek következményeként a Ktv.-ből kikerültek a korábban a III. besorolási osztályhoz tartozott ügykezelők és a IV. besorolási osztályba sorolt fizikai alkalmazottak. Mind a két, köztisztviselőinek egyáltalán nem mondható kisegítő munkavállalói kategória az Mt. hatálya alá került. A Ktv.-t módosító 2001. évi XXXVI. törvény ugyanis kiiktatta az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak közszolgálati viszonyát szabályozó VIII. fejezetet. A Ktv.-nek a Kjt.-vel és az Mt.-vel történő – általunk javasolt – egységes kódexbe vonására azonban nem került sor, és valószínűleg nem is fog már rá sor kerülni. Viszont a német jog hatására bizonyos mértékig kitágította a Ktv.M. a „közszolgálat” fogalmát, mivel most az 1. § (1) bekezdés alapján nemcsak az számít köztisztviselőnek, aki hatóságként működő intézménynél végez érdemi ügyintézői tevékenységet, hanem az is, aki hatósági tevékenységet nem kifejtő állami közintézménynél, azaz hivatalnál vagy köztestületnél folytat – alkalmazotti jogviszonyban – ilyen tevékenységet. E közintézmények-hivatalok közé azonban továbbra sem tartoznak a költségvetésből gazdálkodó oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi intézmények, valamint a közművek. Éppen ezért a „public service” francia típusú szerkezete továbbra is fennmaradt.
Miként már szó esett róla, a Ktv.M. a köztisztviselői körből az ügykezelőket és a fizikai alkalmazottakat kiiktatta. Ezt megelőzően azonban őket a 2001. évi XXXVI. tv. 107-110. §-ai az Mt. alá helyezte. Ez a megoldás sem nem logikus, sem nem méltányos. Logikátlan, mert költségvetési szervnél dolgoznak, a költségvetési szervekre pedig a Ktv. vonatkozik. Méltánytalan pedig azért, mert e logikátlanság következtében nem vonatkoznak rájuk a munkaviszony megszűnésénél (felmentési idő, végkielégítés), valamint a szabadságnál a köztisztviselőkre vonatkozó kedvezőbb szabályok.
A köztisztviselők kategorizálása
A Ktv.M. a 31/A-D. §-okkal bevezette a kiemelt főtisztviselői kar kategóriáját. Ezt figyelembe véve a tisztviselői kar alaptagozódása a következő: a) Az iskolai végzettség és a szolgálati idő alapján különböző besorolásban lévő „általános köztisztviselők” csoportja, mely további két alcsoportra, úgymint: aa) központi közigazgatási szerveknél, ill. közhivataloknál (köztestületeknél stb.) dolgozó köztisztviselők csoportjára, ab) valamint a megyei és helyi önkormányzatoknál dolgozó köztisztviselők csoportjára tagozódik. b) A második alapkategóriát a közhivatalokat (közigazgatási szervek stb.) vagy azok belső egységeit vezető köztisztviselők képezik, szintén két, ba) egy központi és egy bb) önkormányzati alkategóriát alkotva, c) a harmadik főkategóriát pedig az újonnan most bevezetett főtisztviselői kar alkotja, amely nemcsak ca) központi hivatali, hanem cb) önkormányzati szinten is létezik. A köztisztviselők kategorizálása tehát horizontális és vertikális szinten is fennáll.
A kiemelt főtisztviselői karba tartozó köztisztviselőknek a feladata a kormányzati munka összkormányzati szemléletének és az államháztartási működés hatékonyságának, valamint az európai integráció erősítésének a talaján közreműködni a közigazgatás stratégiai döntéseinek és programjainak az előkészítésében. Ezen kívül köteles elvégezni a miniszterelnök vagy a kancelláriaminiszter által esetenként meghatározott feladatokat (31/A § [1] bek. és [3] bek.). A főtisztviselői kar létszámát a kormány évenként határozza meg, amelynek létszáma nem haladhatja meg a 300 főt, de nem is lehet kevesebb az előző évi létszám 90 százalékánál. A főtisztviselők főszabályként a Miniszterelnöki Hivatalban (Kancelláriaminisztérium), minisztériumban vagy kormányirányítás alatt álló központi közigazgatási szervnél állnak közszolgálati jogviszonyban, de kiemelten fontos kormányzati érdekből a központi közigazgatási szerv területi és helyi szervénél közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselő is főtisztviselővé válhat (31/F §).
A „Kiemelt főtisztviselői kar” alcímen a 11/A § (1) és (2) bekezdésén túl a 32. § szabályozza a nem kiemelt, de főtisztviselőnek minősített köztisztviselőknek azt a körét, amelyik a Miniszterelnöki Hivatalban kormány-főtanácsadói és kormány-tanácsadói munkakörben, valamint az egyes minisztériumok kabineteiben, ill. titkárságán miniszteri főtanácsadóként és miniszteri tanácsadóként a stratégiai döntések előkészítését segíti elő. Bár nem tartozik a központi főtisztviselői karhoz, de a megyei és a helyi (nagyobb, főként megyei jogú városokban) önkormányzati főtanácsadói és tanácsadói státus is létesíthető a megyei és a települési stratégiai döntések előkészítésére, illetve az ilyen feladatok megoldására, ami azonban nem lehet több, mint az adott önkormányzat köztisztviselői státusainak 5 százaléka (11/A § [3]-[4] bekezdés). Bár az önkormányzati főtanácsadói és tanácsadói státus nem szerepel a „Főtisztviselői Kar” alcím alatt, mégis a maga önkormányzati területén ilyenként kell kezelni. A kiemelt főtisztviselői kar új jogintézményként történt bevezetése a kormányzati és a központi irányítás erősödésének a tendenciájára utal, ami azonban nem áll összhangban az Európai Unió regionális decentralizációs törekvéseivel. Mindenesetre az „önkormányzati főtisztviselői kar” kialakításának a lehetősége megadja a tételes jogi lehetőséget arra, hogy egy megfelelő egyensúly kialakuljon a regionális igazgatás erősítésének a javára.
A közalkalmazotti és a köztisztviselői jogviszony létesítésének módosult szabályai
A köztisztviselői jogviszony létesítését a Ktv. legutóbbi módosítása (Ktv.M.) bizonyos mértékig szigorította és az ide vonatkozó szabályok számát egyúttal növelte is. Szigorítást jelent, hogy 2001-től kezdve központi közigazgatási szervnél csak egyetemi vagy főiskolai végzettségű magyar állampolgár alkalmazható, akitől 2008 januárjától kezdve az is kívánalom lesz, hogy angol, francia vagy német nyelvből államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezzen. Ha azonban a betöltendő munkakörben e három nyelv bármelyikén kívül más nyelv használata is lehetséges, akkor e három nyelv helyett az adott munkakörben használható nyelvből (pld. a Határon Túli Magyarok Hivatalában romániai vagy szlovák előadói munkakör) meglévő nyelvvizsga is feltételként elfogadható (7. § [2] és [6] bek.).
A köztisztviselői jogviszony létesítésének további általános feltételévé vált a vagyonnyilatkozat-adás, amely a köztisztviselő személyére, a vele közös háztartásban élő házas/élet-társára, valamint gyermekeire vonatkozik. A köztisztviselőnek és az itt említett hozzátartozóinak egyúttal beleegyező nyilatkozatot kell adniuk arra, hogy vagyonnyilatkozatuk helytállóságát a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal (KEH) ellenőrizheti. A nyilatkozattételre köteles köztisztviselő a saját nyilatkozata vagyoni részét három példányban, a hozzátartozó pedig az övét két példányban tölti ki, amelyek közül a köztisztviselő két példányt, a hozzátartozó pedig egy példányt köteles zárt borítékban átadni a munkáltatói jogkör gyakorlójának, a visszamaradó példány magánál tartása mellett. A nyilatkozattételre köteles tisztviselő és vele közös háztartásban élő hozzátartozói egyúttal teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalva felhatalmazzák a KEH-t, hogy vagyonnyilatkozatukba ellenőrzés céljából betekinthessen. A vagyonnyilatkozat-adás rendszeresen visszatérő jelleggel folyamatos, amelyet nem országgyűlési képviselő kormánytag, államtitkár, helyettes államtitkár és azzal egyenrangú beosztásban lévő köztisztviselő, valamint a főtisztviselő évente, a többi köztisztviselő pedig főszabályként kétévente köteles vele élő hozzátartozóival együtt megtenni. A munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozat átadását követő 60 napon belül a köztisztviselő jelenlétében összeveti az előző vagyonnyilatkozatával, aki az itt említett időpontokon kívül soronkívüli vagyonnyilatkozat-tételre kötelezheti a köztisztviselőt, ha vele szemben nem névtelen olyan bejelentést tesznek, amely szerint vagyongyarapodása köztisztviselői jogviszonyából származó jövedelme alapján nem igazolható. A köztisztviselői vagyonnyilatkozatba a KEH-en és a munkáltatói jogkört gyakorlón kívül a hivatali szervezet vezetője és a miniszter, illetve önkormányzat esetében annak megválasztott első számú tisztségviselője (megyei közgyűlés elnöke, illetve a polgármester) jogosult betekinteni. A vagyonnyilatkozat-tételt szándékosan elmulasztó köztisztviselő jogviszonyát azonnali hatállyal meg kell szüntetni (22/A-B §). A vagyonnyilatkozat-tétel új intézményének a célja a köztisztviselői kar korrumpálásának a kivédése és a közéleti tisztaság erősítése. Ezt is figyelembe véve nem létesíthető közszolgálati viszony azzal a köztisztviselővel, aki ezáltal hozzátartozójával irányítási-felügyeleti, ellenőrzési vagy pedig elszámolási viszonyba kerülne (9. §).
A kinevezésnek a különböző köztisztviselői kategóriákban speciális feltételei is vannak, amelyek egyikét-másikát a Ktv.M. vezetett be. ********E speciális igazgatásszervezői vagy állam- és jogtudományi doktori képesítés, továbbá a jogi vagy közigazgatási szakvizsga (amit közigazgatási vagy jogi jellegű tudományos fokozat kiválthat), valamint 2 éves közigazgatási gyakorlat szükséges.********* Indokolt esetben e képesítési feltételek megszerzéséhez szükséges időtartamra ideiglenes felmentés adható a képesítés alól, a gyakorlati idő pedig csökkenthető, sőt el is engedhető (8. §). A közintézmény vagy annak belső egysége vezetésére a határozatlan vagy határozott idejű megbízáson túl ugyanilyen időtartammal kinevezés is adható. A vezetői kinevezést pályáztatni kell. Az intézmény vezetője vagy felettese a pályázaton megfelelt és a bírálóbizottság által az első három helyre rangsorolt köztisztviselő vagy külső pályázó közül választhatja ki a megfelelő személyt. Vezetői kinevezés csak főiskolai/egyetemi végzettséggel rendelkező köztisztviselőnek adható. A kiemelt főtisztviselői kinevezést pályázat alapján, a belügyminiszter javaslatára a miniszterelnök adja. A főtisztviselői kinevezés a köztisztviselő besorolását, munkahelyét és munkakörét nem érinti. A miniszterelnök döntése alapján azonban áthelyezhető (31/C §). A kormány-főtanácsadói és kormány-tanácsadói, valamint kormánypolitikai főtanácsadói és kormány-tanácsadói, valamint kormánypolitikai főtanácsadói és kormánypolitikai tanácsadói kinevezés a kancelláriaminiszter hatáskörébe, míg a hasonló miniszteri szakmai és politikai főtanácsadói, valamint tanácsadói kinevezés az adott ágazati/szakmai miniszter hatáskörébe, míg önkormányzati szinten az adott önkormányzati testület javaslata alapján a testület első tisztségviselőjének (városi polgármester, megyei közgyűlés elnöke) a hatáskörébe tartozik (11/A §).
Valamennyi kinevezésre általánosan érvényes új kiegészítő előírás a Ktv.M. alapján, hogy a szóbeli esküt a hivatal vezetője és köztisztviselő munkatársi kollektívája előtt kell letenni, egyúttal pedig írásban is meg kell erősítenie az újonnan kinevezett köztisztviselőknek azt. További általános kiegészítő előírás, hogy a kinevezett köztisztviselőnek – a besorolási osztályt és a besorolási, valamint a fizetési fokozatot, az illetményt, a munka- és a feladatkört, a munkavégzés helyét tartalmazó kinevezési okmány átadásán felül – a kinevezéstől számított 30 napon belül részletes írásbeli tájékoztatást kell adni az irányadó munkarendről, az előrelépés feltételeiről, az illetményen felüli juttatás mértékéről stb. (11. § [6]-[8] bek.), ami összefüggésben áll a 91/553 EGK irányelvvel (a munkaadónak a munkavállaló felé fennálló tájékoztatási kötelezettsége), amit a Ktv.M. igen helyesen átvett.
A köztisztviselői jogviszony módosulása a novella tükrében
A köztisztviselőnek a 14. § (2) és (3) bekezdésében szabályozott ideiglenes vagy végleges áthelyezésén túlmenően a Ktv.M. részletesen rendezi az átirányítást is, amelynek a mértéke – összhangban az Mt. új ide vonatkozó szabályával – nem haladhatja meg az évi 44 munkanapot. Átirányításra csak akkor kerülhet sor, ha az megfelel a köztisztviselő képzettségének és családi körülményeit vagy egészségi állapotát illetően nem terheli meg aránytalanul. Az átirányításról a köztisztviselőt legalább három munkanappal előbb írásban értesíteni kell (14. § [5] és [6] bek.). Ez az időmeghatározás szerintünk méltánytalanul rövid. Legalább két hetet kellett volna adni a felkészüléshez. A főtisztviselői kart érintő speciális áthelyezést jelenti a 31/C § (4) bekezdésének az az új szabálya, amely a miniszterelnök számára lehetőséget biztosít arra, hogy a főtisztviselőt kormányzati érdekből eredeti munkahelyéről a kormány által irányított másik szervhez helyezhesse át. Az áthelyezéshez az általános szabálytól eltérően a főtisztviselő beleegyezése nem szükséges. Az áthelyezés lehet végleges vagy időleges. Ha azonban az időleges áthelyezést követően a miniszterelnök, illetve átruházott jogkörben a kancelláriaminiszter egy újabb beosztás iránt nem intézkedik, nem az eredeti munkakörébe és munkahelyére, illetve beosztásába és besorolásába kell visszahelyezni, hanem a közszolgálati viszonya alóli felmentését kell kezdeményezni. A Ktv.-nek ezt a megoldását – éppen úgy, mint az átirányítási értesítés rövid határidejét – abszolút méltánytalannak és olyannak tartjuk, amely teljesen kiszolgáltatja a köztisztviselőt a mindenkori politikai akaratnak, eltompítja és eltorzítja szakmai véleményformálási készségét, jellemét szolgalelkűvé formálja. Az ilyen köztisztviselői karakter csak a felsőbb iránymutatásokat nézi, miközben a döntéshozatal vagy az intézkedés során figyelmen kívül hagyja az érintett ügyfelek jogi érdekeit. Jól ismert az ilyen köztisztviselői típus a XX. század különböző diktatúráiból. Ha egy államhivatalnok, illetve köztisztviselő státusát a közszolgálati jog hatalomfüggővé teszi, az ilyen bürokratatípus kitermelődésének a veszélye nagy. Márpedig a Ktv.-nek az 1995-től végrehajtott módosításai ebbe az irányba tendálnak.
A köztisztviselői jogok és kötelezettségek alakulása
A Ktv. időközi módosításai bizonyos mértékig precízebbé tették a köztisztviselő jogait azokra az esetekre, amikor az utasítás jogszerűtlensége vagy szakszerűtlensége miatt nem ért egyet azzal. A 38. §-ból egyértelműen következik, hogy bűncselekményt vagy szabálysértést kimerítő utasítás teljesítését a köztisztviselő köteles megtagadni. Úgyszintén akkor is, ha az utasítás teljesítése mások életét vagy egészségét közvetlenül veszélyezteti. Megtagadni jogosult az utasítás teljesítését, ha az a köztisztviselő életére, egészségére jelentene veszélyt, kivéve, ha munkaköri kötelezettsége ilyen veszélyviseléssel áll összefüggésben. A Ktv.-nek ugyanez a szakasza lehetővé teszi a köztisztviselő számára, hogy az olyan utasítással szemben, amely jogszabálysértéssel, károkozással vagy az érintettek számára méltánytalan hátránnyal járna, az utasítást adó irányába írásbeli figyelemfelhívással éljen. Ha az utasítást a köztisztviselőnek a figyelemfelhívás ellenére végre kell hajtania, jogosult írásbeli különvéleménnyel élni. Mindebből őt a Ktv. ide vonatkozó előírásai szerint hátrány nem érheti. Az előző fejezetnek a köztisztviselői státus egyre kiszolgáltatottabbá válásáról írtakra visszautalva, e garanciák kevésbé látszanak. Megfelelőbb garanciát az biztosítana, ha a köztisztviselőnek jogában állna az utasítást kiadó felettesének figyelmét írásban felhívni az utasítás jogellenességére vagy kárt, illetve méltánytalan hátrányt okozó jellegére, a figyelemfelhívás másolatának az utasítást adó részére való egyidejű megküldése mellett. Hátrány ilyenkor is érheti a köztisztviselőt, viszont lehetősége van arra, hogy közszolgálati jogvitát kezdeményezzen, sőt az etikai bizottsághoz (erről majd később lesz szó) való fordulást is lehetővé kell a részére tenni. Tekintve, hogy ezek a lehetőségek nincsenek explicit a Ktv.-ben megemlítve, nem is élnek vele az érintett köztisztviselők, és inkább karrierféltésből alávetik magukat a szakszerűség szempontjából vitatható utasításnak. Mindezt figyelembe véve indokolt lett volna a Ktv.-nek ezen a helyén a köztisztviselőt érhető hátrány orvoslásának e két lehetőségére utalni, egyúttal pedig kimondani azt, hogy addig, míg az utasított felettese az utasított köztisztviselő írásbelileg előterjesztett figyelemfelhívásáról nem döntött, az utasítást végrehajtani főszabályként nem szabad.
A 40. § (2) bekezdése szabályozza a köztisztviselői kirendelést, melynek előírásai értelmében a köztisztviselő évente maximálisan 22 munkanapra más közintézményhez – anélkül hogy köztisztviselői viszonyában változás állna be – kirendelhető. A kirendelésről a köztisztviselőt legalább 10 munkanappal előbb tájékoztatni kell. (Ekként lett volna helyes eljárni az átirányítás esetében is). Nem terheli a kirendelési kötelezettség a köztisztviselőt terhessége megállapításától kezdve gyermeke hároméves koráig, vagy ha gondozásra szoruló gyermekét egyedül neveli, illetve tartósan ápolásra szoruló közeli hozzátartozóját gondozza (3. bek.). Szerintünk ezt a kört is helyes lett volna kiegészíteni azzal a körrel, amelyet az átirányítás tartalmaz. Eszerint mentesítendő lenne a kirendelés alól az a köztisztviselő is, akinek a kirendelés személyi-egészségügyi helyzete miatt aránytalan terhet jelentene. Az átirányított köztisztviselő illetménye főszabályként a régi összegben jár. Ha viszont az átirányított munkahelyen, illetve munkakörben az arra megállapított illetmény kedvezőbb, az átirányított köztisztviselőnek a kedvezőbb illetmény jár. Ha pedig a köztisztviselő nem helyettesítési beosztásban más munkakörét – felettesi megbízás alapján – helyettesítés címen is ellátja, a köztisztviselőnek helyettesítési pótlék jár (feltéve, ha mellette saját munkakörét is ellátja). A helyettesítési díj mértéke időarányosan a helyettesítő köztisztviselő illetményének 25-50 százalékáig terjedhet (44/B § [1] bek.). Az lett volna etikus, ha a „jogharmonizációs célú” Mt.-módosítás is hasonlóan rendezte volna a helyettesítési díjat.
A köztisztviselő is alkalmazható változó munkahelyre. Ha nem így, hanem állandó munkahelyre alkalmazzák, ugyanakkor azonban eseti vagy rendszeres jelleggel külszolgálatot kell teljesítenie, a kiküldetés intézménye alapján napidíj illeti meg. Teljes napidíj a 8 órát meghaladó külszolgálat esetén az illetményalap egy munkanapra eső összegének 25 százaléka, 8 órát nem meghaladó külszolgálat esetén pedig ennek a fele (49/C § [5] bek.).
A köztisztviselő a Ktv. 33. §-ában foglaltak szerint köteles a központilag vagy a közigazgatási szerv által előírt képzésben, továbbképzésben részt venni. Ha ezt vezetői megbízással vagy kinevezéssel rendelkező köztisztviselő nem teljesíti, és az számára felróható, vezetői pótléka mindaddig, amíg mulasztását nem pótolja, 50 százalékos mértékben csökkenthető (33. § [1] bek.). A képzéssel-továbbképzéssel kapcsolatos költségeket iskolarendszerű továbbképzés esetén a költségvetés fedezi. A továbbképzés költségeit azonban a köztisztviselő visszatéríteni köteles, ha az előírt követelményeket neki felróható okból nem teljesíti (33. § [3]-[5] bek.). Főtisztviselő képzésnél-továbbképzésnél e vonatkozásokban szigorúbb szabályok állnak fenn, tekintettel arra, hogy ha képzésben való részvételét vagy az előírt követelményeket neki felróható okból nem teljesíti, az a főtisztviselői státus elvesztésével jár, ami könnyen a köztisztviselői jogviszony megszűnését is maga után vonhatja.
A köztisztviselő munkaideje és pihenőideje
A Ktv. 39. §-ában szereplő munkaidő- és munkaidőkeret-meghatározás sokkal inkább idomul a közszolgálati szférában nem érvényesülő 93-as EGK-irányelvhez, mint az Mt. 2000-ben bevezetett „jogharmonizációs célú” módosításához. Míg ugyanis a közszolgálatban állva ezzel az irányelvvel a munkaidő nem haladhatja meg a napi 12 órát, illetve a heti 48 órát készenlét és készenléti munkavégzés esetében sem, a munkaidőkeret pedig legfeljebb hathavi, illetve 26 heti keretben állapítható meg, addig – mint ezt kimutattuk – az Mt. ezt is meghaladó jelentős kerettúllépésre ad lehetőséget.
Etikai eljárás
Az etikai vétség kategóriáját és az etikai eljárás intézményét az 51/A § megalkotásával a Ktv.M. vezette be. Az ide vonatkozó előírások képezik a Ktv. IV/A fejezetét. Az etikai szabályokat a Köztisztviselői Etikai Kódex tartalmazza, amelyek megsértése esetén hivatalból vagy a sértett fél kérelmére indul meg az etikai eljárás. Az eljárást az etikai vétség elkövetésének a tudomásszerzésétől számított két hónapon belül (szubjektív határidő), de legfeljebb az elkövetéstől számított egy éven belül (objektív határidő) lehet a munkáltató közigazgatási szervnél működő Etikai Bizottság előtt megindítani. Az eljárás megindítását az Etikai Bizottság elnöke rendeli el. A bizottsági eljárás nyilvános.
Az etikai szabályok megsértése esetén hozható bizottsági intézkedések a következők: a) szóbeli figyelmeztetés, b) írásbeli figyelmeztetés, c) vezetői megbízás visszavonására irányuló javaslat, d) az elmarasztalás kihirdetése a munkáltató köztestület (közigazgatási szerv, hivatal stb.) köztisztviselői kollektívája előtt. A bizottsági eljárás kontradiktárius, amelyen az etikai vétséggel gyanúsított köztisztviselőt is meg kell hallgatni, lehetővé téve, hogy védekezését és bizonyítékait előterjeszthesse. Az etikai eljárás lefolytatásának határideje 30 nap. Ha a bizottság a vezetői megbízás, illetve kinevezés visszavonását indítványozza, az indítványt meg kell küldeni a köztisztviselő munkáltatójának, aki a megbízás, illetve a kinevezés visszavonásáról jogosult dönteni. Az etikai eljárás a fegyelmi eljáráshoz hasonlóan viszonyul, miként a szabálysértési eljárás a büntetőeljáráshoz, az etikai marasztalás pedig olyanként a fegyelmi büntetéshez, mint amiként a szabálysértési bírság a büntetőjogi büntetéshez.
Magát az intézményt helyes volt bevezetni a közigazgatási visszaélések és korrupciós ügyek visszaszorítása érdekében.
Dr. Prugberger Tamás
