Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az előző részben (NAPI Jogász, 2001/4.) elkezdtük a mediáció hazai intézményeinek feltérképezését. Az ingyenes munkaügyi közvetítői és döntőbírói szolgálat bemutatásáig jutottunk. A folytatás egy mediációs eset leírásával indul, majd kitérünk az ügyvédek közreműködésére is.
Egy ipari vállalatnál a szakszervezet által kezdeményezett bértárgyalás nem vezetett eredményre. A munkavállalók először figyelmeztető sztrájkot, majd általános sztrájkot szerveztek. A munkáltató a törvényellenesség megállapítását kérelmezte bírói úton. Közben a szakszervezet további igényekkel lépett fel: a kollektív szerződés több ponton történő módosítását, a szociális juttatások bővítését és egyhavi bér terven felüli kifizetését követelte. A munkáltató az évi eredményeire, tervezett beruházásaira, a vállalat nehézségeire hivatkozva kevéssé volt kompromisszumkész, ráadásul a kollektív szerződés felmondásával, létszámcsökkentéssel, azonnali hatályú elbocsátásokkal, valamint a cég felszámolásával fenyegetett. A felek között olyannyira megromlott a kapcsolat, hogy már tárgyalni sem voltak hajlandók egymással. A sztrájk kapcsán a feleket megkereső MKDSZ felajánlotta segítségét, melyet némi egyezkedés után elfogadtak és kérték a közvetítő közreműködését.
A közvetítő a dokumentumok áttekintése után előzetes megbeszéléseket folytatott a felekkel abból a célból, hogy a későbbi tárgyalások barátságosabb hangulatban folyjanak. Az első közös megbeszélésen – amely a felek szemszögéből nézve semleges helyen zajlott – került sor az álláspontok ismertetésére. Ezt követően a mediátor több menetben tárgyalt külön-külön a felekkel és hozta-vitte közöttük az újabb és újabb javaslatokat. A felek bizalma egyre nőtt a közvetítő iránt, majd az érdekek és szándékok külön-külön történő tisztázása után a feszült légkört a normál kommunikáció váltotta fel. A közvetítő elősegítette, hogy a szakszervezeti vezetők, a sztrájkbizottság és az egy-egy munkavállalói csoportot képviselők mind azonos álláspontot képviseljenek a tárgyalások menetében. A munkáltató pedig letett a munkavállalók további fenyegetéséről, a szakmai megbeszéléseken igénybe vette a tulajdonostársak segítségét és egyre inkább a megállapodás létrehozására koncentrált. A külön megbeszélések időt takarítottak meg a felek számára, mert amíg a közvetítő tárgyalt az egyik féllel, addig a másik fél megvizsgálhatta a partner felvetéseit, kereshette a megoldásokat, kidolgozhatta további javaslatait és közben szervezhették a vállalat napi tevékenységének helyreállítását.
A kezdeti részeredmények segítségével sikerült megfogalmazni a megállapodás tervezetét. A sztrájk nem szűnt meg a tárgyalások ideje alatt és közben a munkáltató is igyekezett nyomást gyakorolni a munkavállalókra. Ez nehezítette a tárgyalásokat, de végül a megállapodás-tervezet összeállítása, majd a vállalat és a szakszervezet jogászainak kontrollja után sor került a sztrájk beszüntetésére és a felek aláírták a megállapodást. A megállapodás rögzítette az éves béremelés mértékét, a jövőbeni teljesítmények értékelését, az ennek megfelelő kompenzációt, a kollektív szerződés néhány ponton történő módosítását, illetve a további tárgyalások folytatására kötött ki garanciákat.
A bemutatott „sikertörténet” sajnos ritka. Sokkal inkább az a jellemző, hogy nem derül fény a konfliktusra, nem kérnek külső segítséget a konfrontálódó felek. El lehetne azon gondolkodni, hogy öt év alatt vajon miért csak százhatvan esetben fordultak az MKDSZ-hez problémáikkal a vállalatok és dolgozóik, illetve fogadták el a szolgálat segítségnyújtását. Ennek ugyanis nem az az oka, hogy hazánkban ilyen kevés alkalommal fordul elő munkaügyi konfliktus, hanem sokkal inkább az, hogy nem akarjuk mások, főleg nem idegenek előtt feltárni problémáinkat. Úgy gondoljuk, magunk is megbirkózunk azokkal, nem szorulunk mások segítségére. További gond, hogy sokan még mindig úgy vélik, a bíróság az egyedüli út az elmérgesedett konfliktusok rendezésére és nem tudnak arról, hogy létezik peren kívüli egyezkedés is. Azt is meg kellene vizsgálni, hogy milyen a szakszervezetek és más érdekképviseletek helyzete a munkáltató és munkavállaló közötti erőviszonyok szempontjából és presztízse a munkavállalók szemében.
Mi a helyzet a fogyasztóvédelmi közvetítés terén?
A fogyasztóvédelmi törvény rendelkezése alapján 1999. január 1-jétől létre kellett hozni a fogyasztóvédelmi békéltető testületeket, amelyeknek tagjai a területi gazdasági kamarák és a helyi fogyasztóvédelmi szervezetek soraiból kerültek ki (például: az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület – OFE).
Több száz üggyel foglalkoztak már, az esetek döntő többsége a fővárosban zajlott. Problémát jelent az alacsony állami támogatás és az, hogy vidéken sok helyen nincs jelen fogyasztóvédelmi szervezet. Ilyenkor a fogyasztók védelmét a helyi kisvállalkozók látják el, akik pártatlansága azonban kérdéses.
Az ügyek túlnyomó többsége lakásfelújítást végző cégekkel, valamint utazási irodákkal kapcsolatos. A felek sok esetben már a békéltető eljárás megkezdése után megegyeznek, s a panaszost szinte azonnal kárpótolják. A testület által hozott döntés kötelező érvényű, ha a felek előzetesen megállapodtak ebben. A békéltető testület döntése jogerős. Bírósághoz az üggyel csak akkor lehet fordulni, ha a békéltető testület nem a törvényi előírások szerint járt el.
Szép remények – az egészségügyben
Az egészségügyi mediáció nem klasszikus mediáció, mert nem teljesen függetlenek a mediátorok (itt a betegjogi vitákról van szól, ahol például betegjogi képviselő közvetít a beteg és a kórház közötti vitás kérdésekben). Az egészségügyi közvetítéssel foglalkozó betegjogi képviselők többsége jelenleg másodállásban végez mediációt, főállásban pedagógus, egészségügyi alkalmazott vagy szociális területen dolgozik. Szigorú követelményeknek kell megfelelniük: munkájuk hatékony elvégzéséhez feltétlenül szükséges, hogy jártasak legyenek a jog, az etika, az orvostudomány, a pszichológia és a mediáció terén is.
A 2000. évi CXVI. törvény az egészségügyi közvetítői eljárásról szól, melyből megtudhatjuk, hogy az eljárás célja az egészségügyi szolgáltató és a beteg között a szolgáltatás nyújtásával összefüggésben keletkezett jogvita peren kívüli rendezésének elősegítése. A törvényből sok minden más is kiderül, többek között az, hogyan kezdeményezhető az eljárás, hogyan történjen a beteg és a szolgáltató, valamint a biztosító megkeresése, tájékoztatása és miként kell lezajlania e folyamatnak.
Mielőtt még bárki egészségügyi mediációra adná a fejét, jó, ha azzal is tisztában van, hogy felkerülhet-e egyáltalán a közvetítői listára. A névjegyzékbe – kérelmére – azt veszik fel, aki jogi, orvosi (vagy egyéb felsőfokú egészségügyi), továbbá szociológusi vagy klinikai szakpszichológusi végzettséggel rendelkezik, sokéves szakmai gyakorlata van, és meghatározott közvetítői tanfolyamot végzett el. Az adott eljárásban nem lehet közvetítő az, aki a szolgáltatóval, annak fenntartójával, biztosítójával vagy a beteggel bármilyen munkavégzésre irányuló jogviszonyban, illetve tagsági jogviszonyban áll, valamint az sem, aki a felsoroltak közeli hozzátartozója.
A szolgáltató biztosítója – amelyikkel a szolgáltató felelősségbiztosítást kötött – is megjelenik a tárgyaláson, amennyiben a szolgáltató nem jelenti ki, hogy nem kívánja a jelenlétét. Megtudhatjuk még, hogy az első tárgyalást legkésőbb 30 nappal a közvetítő személyében történt megállapodást követően kell kitűzni.
A felek jelenlétének hiányában a beteg képviselője olyan társadalmi szervezet lehet, amelyik emberi vagy betegjogi képviselet területén tevékenykedik, illetve cselekvőképes nagykorú személy, továbbá jogi képviselő. A szolgáltatót érdek-képviseleti szervezete vagy a szolgáltatókat tömörítő szervezet képviselheti.
Ha a felek eltérően nem állapodnak meg, a költségek előlegezése a szolgáltatót terheli. A nyilatkozat aláírásával egyidejűleg a felek előzetesen megállapodhatnak az eljárás során felmerülő költségek viselésének módjáról is.
Természetesen az eljárással egy időben, azonos jogalapból folyó tárgyalást szüneteltetni kell, illetve ha ez nem történik meg, akkor a közvetítői eljárást kell beszüntetni.
Az eljárásra vonatkozóan – hasonlóan a más területeken történő mediációs eljárás levezetéséhez – itt is kötelező biztosítani, hogy a felek egyenlő bánásmódban részesüljenek, továbbá minden ide vonatkozó dokumentumot bemutassanak, az ügyben érintett személyek mind jelen legyenek, a folyamat során a feleket tájékoztassák az eljárás módjáról, illetve az elhangzottakról készüljön írásos feljegyzés, továbbá a megállapodást is írásban rögzítsék. Szakértő bevonására is van mód.
Amikor megkezdődik a családi huzavona
A Családi Mediációs és Jogi Irodában válási közvetítéssel foglalkoznak, amely terület Lovas Zsuzsa pszichológus elmondása szerint még nem volt „lefedve”. Ezen ügyek kapcsán gyakran merülnek fel gyerekelhelyezéssel, vagyonmegosztással, tartásdíj-fizetési kötelezettséggel, iskolai problémákkal kapcsolatos kérdések. Itt meg kell jegyezni, hogy az iskolai problémákra hatékony eljárási eszköz az Egyesült Államokban a peer mediation. Erre Magyarországon is nagy szükség lenne, de még nem működik nálunk. Lényegében arról van szó, hogy a gyerekek (is) elsajátítanák a mediációs konfliktuskezelési módszert, így képesek lennének hatékonyabban kezelni saját (akár családi) problémáikat.
Napjainkban a családi konfliktusok leggyakoribb megoldási módja hazánkban sajnos a válás (1998-as KSH-adatok szerint a házasságkötések közel 60 százaléka végződött válással). A peres eljárás már csak azért sem hoz kielégítő megoldást, mert a konfliktusok érzelmileg túlfűtöttek, ráadásul a legérzékenyebbek, a gyerekek egy életre szóló sérülést szenvednek el ilyenkor. Ezt a helyzetet a bírói ítéletek nagyon kevéssé képesek feloldani. A küzdelmeknek nincsenek nyertesei, csak sok-sok vesztese.
Az irodában működő mediátorok párban dolgoznak, azaz comediátori munkát végeznek. A párost egy jogász és egy pszichológus vagy szociológus alkotja. A comediátori munka nagy előnye, hogy a közvetítők hatékonyabbá és gyorsabbá teszik az eljárást: amit nem vesz észre az egyik, arra a másik hívja fel a felek figyelmét, vagy ha az egyik félnek jogi tanácsadásra van szüksége, azt azonnal megkaphatja, a jogi szakember mindig jelen lévén. Ha a konfliktusok mélyebben gyökereznek, vagy ha az egyik, vagy mindkét félnek pszichológiai jellegű, vagy a szociális hátteret érintő gondjaik, kérdéseik vannak, akkor is azonnal kaphatnak segítséget. A szociológus vagy pszichológus szakember, aki a tárgyaláson már eleve jelen van – tehát nem kell újabb kívülálló(k)nak elmondani a problémákat –, ráadásul ez a szakember kívülről tudja nézni a helyzetet, nem kell attól tartani, hogy csak az egyik fél érdekeit veszi figyelembe, és azonnali segítséget tud nyújtani a feleknek.
Sajnos nem minden esetben lehet közvetíteni az adott konfliktushelyzetben. Ilyen a családon belüli erőszakos magatartás esete, amikor az egyik fél szabályosan meg van félemlítve. Itt az erőviszonyok olyan egyensúlyhiányáról van szó, amikor konszenzusos megoldásra egyszerűen nincs esély, mert az egyik fél, a másiktól való félelmében, a másik fél érdekeit maradéktalanul kielégítő, de saját maga számára teljesen előnytelen megoldásokba menne bele.
A kapcsolatügyeleti mediáció a válási közvetítés speciális formája. Ezzel a Kapcsolat Alapítvány foglalkozik, amelynek három budapesti kerületen kívül számos vidéki ügyelete (22 városban) is működik jelenleg az országban. A kapcsolatügyelet lényege, hogy szakemberek közvetítenek a házastársak között és a gyerek elhelyezésével, láthatással kapcsolatos kérdésekben nyújtanak segítséget. Például úgy, hogy a gyermek láthatására semleges helyet, az ügyelet irodáját biztosítják, ahol a feleknek bármikor segítségére vannak a szakemberek, ugyanakkor mégis elszeparáltan, családi körben lehetnek a gyerekek. Ezenkívül folyamatos a kapcsolattartás a szülőkkel, melynek során lehetőség van a nyomon követésre, a megállapodásban rögzített pontok betartásának ellenőrzésére.
Ügyvédi közvetítés
A munkaügyi mediációhoz képest még kevésbé elterjedt az ügyvédi mediáció. A laikus emberben rögtön felmerülne a kérdés, hogy az ügyvédnek nem esik-e nehezére, hogy pártatlan maradjon, mivel éppen az a feladata, hogy az egyik fél mellett állva, annak érdekeit maradéktalanul képviselje és azok érvényesítése mellett lépjen síkra. Megnyugtatóan hangzik azonban az ügyvédi közvetítői tevékenységről szóló törvénytervezetben (2001. május) szereplő 36/D § (3) bekezdés, melynek lényege, hogy amennyiben az ügyvéd az adott felet már korábban képviselte egy ügyben, vagy az ügyben bármilyen más szempontból érdekelt vagy elfogult, akkor abban az ügyben nem járhat el közvetítőként, és ez megfordítva is így van, azaz nem fogadhat el megbízást egyik féltől sem olyan ügyben, amelyben közvetített. (A tervezet szerint az ügyvédekről szóló 1998. XI. tv.-t egészítené ki ez a paragrafus).
Dr. Eörsi Mátyás azon kevesek közé tartozik, akik ügyvédi közvetítői tevékenységet folytatnak Magyarországon. A rendszerváltás előtt néhány évvel alapította meg ügyvédi irodáját. Ügyvédként, majd politikusként szerzett tapasztalatai arra ösztönözték, hogy a viták hatékonyabb rendezését szolgáló, új tevékenységbe fogjon. Ügyvédi pályafutása során ugyanis gyakran szembetalálta magát azzal a problémával, hogy ügyfelei számára képtelen biztonsággal előre megmondani egy jogvita lehetséges kimenetelét, mivel „hihetetlenül szór a bírói gyakorlat, ugyanabban a tényállásban elképzelhető egymással homlokegyenest ellentétes ítélet is”. Ez mindenképpen kellemetlen, sőt frusztráló hatású az ügyvédre nézve, hiszen az ügyfél azt gondolhatja, hogy az érdekei képviseletével megbízott személy egyszerűen nem ért a szakmájához. További hátránya a peres eljárásoknak, mint azt jól tudjuk, hogy egy-egy ügy akár 5–8 évig is elhúzódhat, ami nemcsak időben, de energiában és pénzben kifejezve is óriási veszteségeket jelent a kliensek számára.
A diplomácia terén a különböző politikai csoportok, illetve az egyes országok közötti viták konszenzusos rendezését látva Eörsi Mátyás a kisebb horderejű jogviták megoldására is alkalmasnak találta ezt a módszert. Ügyvédi közvetítői tevékenységét végül 2000 nyarán kezdte el, amelyet mediációs ismereteinek folyamatos bővítésével igyekszik azóta is tökéletesíteni. Magyarországon a már létező közvetítői szervezetek mellett ez az első, a mediációval üzletszerűen foglalkozó vállalkozás.
A közel egy esztendő alatt csaknem 30 esetben került sor mediálásra, amelyek kb. 90 százalékánál jutottak megegyezésre a felek. A megállapodásokat néhány mediációs ülést követően megkötötték, nem kellett évekig várni a megoldásra. A felek időt, energiát és pénzt spóroltak meg (hiszen a mediátor díjazása volt az egyedüli jelentékenyebb kiadás).
Az esetek többsége corporate mediation volt, de akadtak teljesen más jellegű ügyek is (például orvos és páciense közötti konfliktus; szexuális zaklatás; szomszédsági vita stb.). A corporate mediation ügyek általában társasági, ügynöki elszámolás, építkezési vállalkozások elszámolásai, valamint ezek kombinációi voltak.
Ügyvédi mediáció a gyakorlatban
Az utóbbi, bonyolultabb helyzetet illusztrálja a következő eset. Két középvállalkozó jogvitáját kellett rendezni, akik amellett, hogy tulajdonostársak voltak egy közös társaságban, még vállalkozói szerződésben is álltak: az egyik fél éppen egy nagy építkezést folytatott a másik fél területén. Magánemberként is jól ismerték egymást, sőt barátok voltak. Ez a szövevényes kapcsolat- és jogviszonyrendszer időzített bombaként ketyegett, egy bármelyik pillanatban kirobbanó konfliktus veszélyével fenyegetve.
A probléma ott kezdődött, hogy az építkezés elszámolásakor a felek egyre kevésbé értettek egyet. A számlavita odáig fajult, hogy az egyik fél a társaságból is kilépett. A barátság megszakadt és a felek már csak az ügyvédeiken keresztül üzengettek egymásnak, egyre durvább hangnemben. A helyzet már súrolta a konfliktus destrukciós vagy más néven gyűlöletalapú fázisának határát, amikor is a felek a kapcsolat vagy a másik fél (tekintély- vagy akár fizikai stb.) rombolására törekednek.
Az ügyvéd mediátor meggyőzte az őt felkereső felet arról, hogy ő ajánlja vitapartnerének a mediációt, mint a közöttük lévő konfliktus megoldásának lehetőségével kecsegtető módszert. A másik fél nem zárkózott el, sőt találkozni akart a mediátorral, de négyszemközt. Miután a közvetítő kellő mértékben tájékoztatta őt az eljárásról, az ügyfél beleegyezett abba, hogy tegyenek még egy kísérletet a konfliktus rendezésére, mielőtt az ügy a bíróságon folytatódna tovább. A következő lépésben meg kellett értetni a felekkel, hogy a közvetítő egyik fél mellett sem foglalhat állást, hiszen a mediátor közreműködésének csak akkor van értelme, ha semleges marad. A felek akkor fogadták el teljes mértékben a mediációt, amikor a közvetítő jelenlétében sorra vették a bírósági út lehetséges kimeneteleit, költségeit, időigényét, és azokat összevetették a mediáció során várható eredményekkel. Ez a számolgatás rávezette őket arra, hogy az adott pillanatban egy vesztes-vesztes pozícióban vannak, mert mindkettőjük csak óriási veszteségek árán tudná érvényesíteni (ráadásul valószínűleg a másik rovására) az érdekeit, ha a bíróságon folytatódna a vita. Amikor erre rájöttek, attól kezdve már képesek voltak érdemben tárgyalni. Miután sor került a felek pozícióinak ismertetésére és minden, a megoldásban esetleg segítséget vagy előrelépést jelentő információ feltárására, és a vádak is felszínre kerültek, amelyből nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak az egyik fél érzi sértettnek magát, hanem mindkettő, a kezdetben kiegyenlítetlennek tűnő erőviszonyok egyensúlyba kerültek, a felek már nyitottak voltak a közös megoldásokra, amelyet az is mutatott, hogy nagyvonalúak voltak az elszámolás tételeit illetően.
A tárgyalás mindössze két napból állt, és a második nap végén megszületett a megállapodás. A felek megegyeztek abban, hogy a vállalkozás szempontjából milyen áron számolják el az építkezést, valamint abban, hogy a társaságot, annak megszűnése után, hogyan osztják fel maguk között.
A mediáció haszna elsősorban abban nyilvánult meg, hogy a bírói eljáráshoz képest a felek éveket, pénzt és energiát spóroltak meg, továbbá képesek voltak olyan megállapodást kidolgozni, amely mindkettőjüknek megfelelt, tehát a kommunikációs kapcsolat a tárgyalás idején megfelelő volt. A gyűlölet helyett egy érzelmileg semleges síkra sikerült terelni a két fél közötti kapcsolatot.
Vissza az iskolapadba
A mediáció oktatása általában tréningek formájában, illetve néhány napos tanfolyamok keretében zajlik, továbbá néhány felsőoktatási intézményben (például Közép-Európai Egyetem, ELTE, Juhász Gyula Főiskola) is oktatják. A már testre szabott képzésen való részvétel feltétele, hogy a résztvevő az adott területen tevékenykedjen (hiszen más jellegű felkészítést igényelnek a munkaügyi területen és mást az ügyvédként tevékenykedő, megint mást a szociális szakemberek), rendelkezzen megfelelő végzettséggel, gyakorlattal. A tréning lényege, hogy a résztvevők – szemben a hagyományos oktatási formával, mely előadásokon alapul – helyzetgyakorlatok segítségével sajátítják el a mediáció eszközrendszerét, készségeit.
Az elméleti ismertetés után a csoport összetételétől függően összeállított szituációs játékok következnek, ahol a résztvevők kipróbálják magukat mint leendő mediátorokat, comediátorokat, megfigyelőket, illetve vitapartnereket és közben az új módszerrel is folyamatosan ismerkednek. Az egyes helyzetgyakorlatok után a közben felmerült észrevételek, kérdések megvitatására kerül sor. Az ideális helyzet az, amikor a helyi szakemberek által feltárt aktuális problémák megoldására, a valós konfliktusok kezelését ténylegesen szolgáló workshopok kialakítására is van lehetőség, amikor konkrét koncepciót dolgoznak ki a résztvevők, a tréner(ek) vezetésével.
Az oktatás terén szerzett tapasztalatok alapján elmondható (és ez nem csupán a mediációra, hanem más módszerekre is érvényes), hogy a tréning révén megszerzett készségeket a résztvevők sokkal hatékonyabban tudják alkalmazni a további munkájuk során, mint a csak elméletben elhangzottakat.
A képzés befejeztével tanúsítványt kapnak a résztvevők. Mivel ma Magyarországon már többféle képzés is folyik, nemcsak szakmai, hanem formai szempontból is különbséget kell tenni ezek szintje között. Mivel nagy felelősségvállalással jár a technika alkalmazása, egy vitás ügy ilyen módszerrel történő rendezésének a felvállalása, attól még senki nem lesz mediátor, ha elvégez egy 2-3 napos tanfolyamot, noha rengeteg új, hasznos információt és tapasztalatot fog szerezni. A hatékony alkalmazáshoz, hospitálásra, szupervízióra, a szakirodalom tanulmányozására, szakemberekkel való konzultálásra van szükség, amely már sokkal hosszabb időt igényel. Egy komplett képzés esetében éppen ezért már inkább képzési folyamatról lehet beszélni.
A mediátorral szemben támasztott követelmények
A Mediátorok Szakmai Etikai Kódexe is készülőben van, amely irányt mutat arra nézve, hogy meddig terjed a közvetítő hatásköre, milyen lehetőségei vannak a vitás ügy előmozdítását illetően, és milyen kötelezettségek terhelik. Mindezekről érdemes tájékozódniuk azoknak a személyeknek, illetve intézményeknek, akik mediátori segítséget vesznek igénybe.
A Kódex tervezete tartalmaz olyan kitételeket, mint a mediátori tevékenységre való jogosultság, a mediátor elkötelezettsége, megfelelő munkakörülmények között történő munkavégzés, szakszerűség követelményei, ügyfelekkel való kapcsolat. Külön pontban szerepel a titoktartási kötelezettség is, amely egyfelől vonatkozik az ügyfelektől, illetve a róluk szerzett információkra, másfelől szakmai és üzleti titkokra. Természetesen kivételt képeznek ez alól azok az információk és adatok, amelyek közlésére a felek felhatalmazzák a közvetítőt.
A jogi képviselők részvételére is kitér a tervezet. Az Egyesült Államokban megfigyelőként lehetnek jelen, illetve jogi tanácsadást nyújthatnak, az általuk képviselt felek részére. A tanácsadás idejére szünetet szoktak elrendelni a közvetítők. Magyarországon is ezt a mintát kívánják követni. Mivel a megállapodások megfogalmazásakor viszont előnyös a jogi szakember jelenléte, aktív közreműködése, jó, ha a mediátor – vagy a comediátorok közül az egyik – jogi szakember.
Lovász Gabriella
