Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az adózó 1995-ben más magánszemélyekkel együtt kizárólag pénzbeli hozzájárulással megalapította az L. Kft.-t. Az alapításkor az adózó pénzbeli betétje 260 ezer forint volt, amelynek összegével megegyező nyilvántartási értékű üzletrész tulajdonosa lett. Az adózó üzletrészét 1999-ben 518 610,022 forintért értékesítette a H. Rt.-nek. Az rt. a vételárból 103 670,005 forint személyi jövedelemadót vont le és fizetett be az adóhatósághoz, míg a fennmaradó 414 940,017 forintot az adózó részére az elidegenítés évében kifizette.
A kifizető és az adózó között az adóalap tekintetében vita keletkezett, ezért az adózó az elsőfokú adóhatósághoz fordult annak érdekében, hogy az 1990. évi XCI. törvény (Art.) 50. §-ának (2) bekezdése alapján határozatban állapítsa meg az őt terhelő adó mértékét.
Az első fokon eljárt adóhatóság határozatában az adózó személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettségét – az árfolyamnyereség címén megszerzett jövedelem után – a kifizetővel azonos összegben állapította meg. A határozat indoklási része utalt arra, hogy az 1995. évi CXVII. törvény (szja-tv.) 67. §-ának (1) bekezdése és a gazdasági társaságokról szóló, 1997. évi CXLIV. törvény kft.-re vonatkozó rendelkezései alapján egyértelmű, hogy ha egy magánszemély a kft.-üzletrészt alapítás révén szerezte meg, akkor a társaság bejegyzésével egyidejűleg létrejött és a törzsbetét összegével megegyező üzletrészérték számít az adóalap meghatározásánál szerzési értéknek.
Az adózó az első fokú határozat ellen – a törvényes határidőn belül – fellebbezéssel élt. A fellebbezés folytán másodfokú hatóságként eljárt alperes jogerős határozatában az első fokú határozatot helyes indokai alapján helybenhagyta. Az adózó a jogerős közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatát kezdeményezte.
Keresetében a határozat megváltoztatását kérte olyan módon, hogy az általa fizetendő adónak a megítélése szerinti helyes összegben, 25 930,501 forintban való megállapítását kérte.
Keresetében nem vitatta, hogy az szja-tv. értelmező rendelkezése szerint az üzletrész értékpapírnak minősül, ebből következően az elidegenítésből származó jövedelem után az adófizetési kötelezettség az szja-tv.-nek az árfolyamnyereségből származó jövedelem és az az utáni adózást szabályozó 67. §-ában foglaltak szerint áll fenn. Álláspontja szerint azonban az árfolyamnyereségből származó bevétel meghatározásánál az értékpapír megszerzésére fordított összeg – apportról lévén szó – sem a 67. § (2) bekezdésének első mondata, sem második mondatának harmadik fordulata alapján nem állapítható meg, következésképpen az alperes akkor járt volna el helyesen, ha az adóalapot a harmadik mondat szerint a bevétel 25 százalékában határozza meg. Utalt még arra, hogy a 67. § (2) bekezdés első mondatában a törvény által szabályozott kivételre utaló rendelkezés alatt semmiképpen sem érthető az alperesi határozatban megjelölt Gt., tekintettel arra, hogy annak felhívott rendelkezései nem tartalmaznak az adóalap meghatározására vonatkozóan rendelkezéseket, így azok az általános szabálytól eltérő törvényi rendelkezésnek nem tekinthetőek.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, fenntartva a határozatának indokolásában foglaltakat, hivatkozott továbbá arra, hogy az szja-törvény 67. §-ához fűzött indokolás szerint is csak akkor alkalmazható a 25 százalékos adóalap meghatározása, ha nincsenek olyan dokumentumok, amelyek igazolnák az értékpapír megszerzésére fordított összeget.
A megyei bíróság álláspontja szerint a felperes keresete nem alapos. Az Art. 86. §-ának (1) bekezdése, valamint a Pp. 339. §-ának rendelkezése alapján az adóhatósági határozat megváltoztatására kizárólag jogszabálysértés esetén kerülhet sor.
A megyei bíróság álláspontja szerint az alperes nem sértett jogszabályt, amikor a felperes árfolyamnyereségből származó jövedelmének meghatározásánál az üzletrész elidegenítéséért kapott vételárból az alapításkor befizetett pénzbetétnek megfelelő összeget vonta le, mint amit a felperes az értékpapír megszerzésére fordított. Az szja-tv. 67. §-ának (1) bekezdése ugyanis általános szabályt tartalmaz az árfolyamnyereségből származó jövedelem meghatározására, amely szerint – egybevetve azt az ugyanezen paragrafushoz fűzött miniszteri indokolással – árfolyamnyereségnek minősül az értékpapír elidegenítéséért kapott bevételnek az értékpapír megszerzésére fordított összeget (értéket) meghaladó része, csökkentve a járulékos költségekkel.
A bíróság ítéletében rámutatott, hogy az értékpapír tulajdonának megszerzésére számos jogcímen kerülhet sor, melyek közül többet nevesítetten szabályoz a Ptk. Nincs akadálya azonban annak sem, hogy nem nevesített szerződés alapján vagy a Gt.-ben szabályozott apport címén történjen meg az értékpapír tulajdonjogának átruházása. Mindazokban az esetekben, amelyekben a rendelkezésre álló adatok alapján kétséget kizáróan megállapítható az értékpapír megszerzésére fordított összeg, azaz az ellenszolgáltatás, ez tekintendő az értékpapír megszerzésére fordított értéknek, következésképpen az árfolyamnyereség meghatározására a 67. § (1) bekezdése alapján kerülhet sor.
A 67. § (2) bekezdése lényegében az (1) bekezdésben szabályozott általános rendelkezés alóli kivételeket sorolja, amelyek esetében az értékpapír megszerzésére fordított összeg meghatározásánál az (1) bekezdésében foglalttól el kell térni és e bekezdés utolsó mondata tartalmaz arra az esetre szabályt, amikor a megszerzésre fordított összeg sem az általános, sem a különös rendelkezések szerint nem határozható meg. A jogszabály szerkesztéséből tehát – szemben a felperes keresetében előadottakkal – egyértelműen az következik, hogy ha a szerződés vagy jogügylet alapján kétséget kizáróan megállapítható az értékpapír, valamint az ezzel egy tekintet alá eső üzletrész megszerzésére fordított érték, és az nem tartozik a második bekezdésben szabályozott kivételes esetek közé, akkor a megszerzésre fordított összeg nem más, mint a jogügylet szerinti szolgáltatás értéke. A perbeli esetben a felperes az apportálással szerzett üzletrészértéket; az apportálást mint tulajdonátruházási módot a Gt. szabályozza. Tekintve hogy az apportált összeg és az üzletrész értéke megegyezett, az üzletrész megszerzésére fordított összeg kétséget kizáróan meghatározható. Miután az apportra vonatkozóan a 67. § (2) bekezdése különös rendelkezést nem tartalmaz, az általánosan alkalmazandó (1) bekezdés rendelkezése szerint a megszerzésre fordított összeg azonos az apportált pénz összegével. A jogerős határozat tehát a 67. § (1), (3) és (4) bekezdése alapján helyesen állapította meg az adóalapot és ebből következően a felperes által fizetendő adó összegét.
Mindezek alapján a megyei bíróság a felperes keresetét elutasította, mert az alperes eljárása során a felperes keresetlevelében megjelölt jogszabályokat nem sértette meg. A felperes a jogerős ítélet felülvizsgálatát nem kezdeményezte.
(Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 6.K.30.076/2000/3. sz. ítélete)
dr. Susán Tünde
osztályvezető
APEH Hatósági főosztály
