Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az internet Magyarországon igazán csak 1995-ben került a közvélemény érdeklődésének a középpontjába, s kezdték el használatba venni az egyetemi körön kívül is, elsősorban a számítástechnikával foglalkozó nagyobb gazdasági társaságoknál. Az elmúlt fél évtizedben pedig hazánkban is fontos társadalmi szereppel bíró technikai eszközzé vált.
Világszerte használt közhely, hogy az internet a legszélesebb nyilvánosságot biztosítja, mert elvileg bárki csatlakozhat hozzá, és ott dokumentumokat helyezhet el, illetve bárki számára elérhetővé teszi az ott elhelyezett dokumentumokat. Ez a megállapítás általában igaz is, mint ahogy az is, hogy a kilencvenes évek közepétől a számítógépes hálózatok terjedése miatt újabb paradigmaváltásra került sor az informatikában, ami nemcsak további technológiai fejlődést gerjesztett, hanem újabb – a korábbiaknál színesebb és sokoldalúbb – társadalmi kapcsolatokat is létrehozott, s persze újabb bűncselekmények kialakulásához is vezetett.
Az internetnek a nyilvánossággal kapcsolatos és jellemzett publicisztikai és társadalmi jelentését számos hazai jogász is magáévá tette, megfeledkezve a világháló technikai sokrétűségéről, illetve arról, hogy a „nagy nyilvánosság” kifejezésnek a magyar büntetőjogban nagyon is körülhatárolt jelentése van, ami mögött egy sokéves jogalkotási és jogalkalmazási gyakorlat áll.
A „nagy nyilvánosság” a magyar jogban
A nagy nyilvánosság fogalma a Btk. – az 1978. évi IV. törvény – számos tényállásában bukkan fel, részben alaptényállási elemként, részben pedig minősítő körülményként. (Törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás – 268. §, közösség elleni izgatás – 269. §, nemzeti jelkép megsértése – 269./A §, rémhírterjesztés – 270. §, illetve háborús uszítás – 153. §, rágalmazás – 179. §, becsületsértés – 180. §). A nagy nyilvánosság fogalmát a bírói gyakorlat alakította ki. A BH 1981/223. számú határozat szerint a nagy nyilvánosság akkor állapítható meg, ha
a) az elkövetés helyén nagyobb létszámú személy van jelen, vagy
b) reális lehetőség van arra, hogy nagyobb vagy előre meg nem határozható számú személy szerezzen a bűncselekményről tudomást.
A második fordulat dogmatikailag azt is jelenti, hogy a hely nyilvános jellege következtében a jelenlévők száma cserélődés folytán állandóan változik, illetőleg bővül. (Például étteremben, vasúti váróteremben, hivatali váróban, forgalmas utcán stb.)
A Btk. 137. § 12. pontjába foglalt – és 2000. március 1-jétől hatályos – értelmező rendelkezés szerint a nagy nyilvánosságon a bűncselekménynek
- a sajtó,
- egyéb tömegtájékoztatási eszköz,
- sokszorosítás, illetőleg
- elektronikusan rögzített információ távközlő hálózaton való közzététele
útján történő elkövetését is érteni kell.
A különféle hagyományos tájékoztatási eszközöket és sajtótermékeket (időszaki lap, rádió, televízió, könyv, röplap, film, video stb.) a sajtóról szóló 1986. évi II. törvény 20. § a) és b) pontja sorolja fel. Az elektronikus tájékoztatási eszközök fogalmát pedig a távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény mellékletének 28. pontja határozza meg, és témánk szempontjából ezeken főképp az internetet kell érteni.
Az internet a magyar jogi gondolkodásban
Mint a bevezetőben említettük, sok jogász az internetet egy elvileg bárki számára hozzáférhető és eleve nagy nyilvánosságot biztosító eszköznek tekinti. Jól illusztrálja ezt a szemléletet dr. Laczi Beáta közelmúltban megjelent cikkének (A számítógép és a büntetőjog, Magyar Jog, 2001/3.) alábbi részlete: „A szinte állandó jelenlétet biztosítja az internet, amelynek információs bázisa mindenki számára minden időben korlátlanul hozzáférhető. Ennek következtében a világháló honlapjai ... kiváló fórumát jelentik a becsület csorbítására alkalmas tények, kifejezések, tiltott pornográf felvételek, önkényuralmi jelképek, a jogszabályok vagy egyes közösségek elleni uszító közlemények, a köznyugalom megzavarására alkalmas álhírek, tisztességtelen és megtévesztő reklámok közzétételének, terjesztésének.”
Az egyértelmű, hogy az internet elvileg teljesítheti a nagy nyilvánosság fogalmi ismérveit, hiszen egyrészt megfelelő reklámozás mellett számos felhasználó értesülhet arról, hogy adott internetcímen egy honlap üzemel, másrészt egy kereső szolgáltatást alkalmazva hamar rá lehet akadni egy olyan honlapra, amely a keresési feltételeknek megfelel (például előfordul benne az a szó, amelyet a felhasználó keres). Így mindkét esetben reális lehetőség van arra, hogy nagyobb vagy előre meg nem határozható számú felhasználó keresse fel a honlapot, de a felhasználók száma megfelelő naplózási technika mellett akár pontosan is megállapítható.
Az internetnek azonban a szokásostól eltérő felhasználási módjai is vannak, amelyek mellett az említett fogalmi ismérvek már nem feltétlenül teljesülnek és ezáltal már nem is tekinthető a nagy nyilvánosság eszközének.
Külföldi jogesetek tapasztalatai
A kilencvenes években az internet terjedésével újfajta bűncselekmények váltak tömegessé, amelyeket összefoglalóan a szakirodalomban „jogellenes tartalom szolgáltatásának” neveznek. Mint az elnevezés is jelzi, az a közös ismérvük ezeknek a bűncselekményeknek, hogy a hálózaton közölt tartalom a jogellenes, például rasszista uszítás, számítógépprogramok és más szerzői művek jogellenes másolásának a lehetősége vagy kiskorúakat ábrázoló pornográf felvételek miatt. Megjegyzendő, hogy ilyenkor a számítógép és a hálózat csupán elkövetési eszköze a bűncselekményeknek, de nem a tárgya annak.
Bár a jogellenes tartalomszolgáltatással kapcsolatos jogalkotás már a '80-as években megkezdődött, igazán csak a '90-es évek közepétől teljesedett ki a fejlett nyugati országokban. Jó példa, hogy az Egyesült Királyságban 1994-ben, Németországban 1997-ben fogadtak el a gyűlöletre uszítással, a hitelrontással vagy a pornográf képek terjesztésével kapcsolatos módosító és kiegészítő rendelkezéseket. Az internetes szolgáltatók (service and access providers) felelősségét tisztázandó pedig 1996-ban hoztak új szabályokat az USA-ban, illetve 1997-ben Németországban.
A jogalkotásra válaszul a bűncselekmények elkövetői – jóllehet továbbra is az internetet használták fel az anyagok továbbítására – egyfajta titkos „konspirációba” fogtak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a jogellenes anyagokat szűk körben forgalmazzák, gyakran – ma már akár óránként is – változtatják a honlapok elérhetőségi címét és egymást rádiótelefonon, e-mailben vagy elektronikus hirdetőtáblákon keresztül értesítik az újabb és újabb elérhetőségi helyekről.
Mindezt az teszi lehetővé, hogy a hálózaton rendkívül sok ingyenesen használható anonim szerver jelent meg, és automatizálva – a hálón keresztül – percek alatt másolhatók az anyagok egyik helyről a másikra, akár kontinensek között is. Nem véletlen, hogy a technikai lehetőségekre a szervezett bűnözés is felfigyelt, hiszen ez a kör a kommunikációban amúgy is régóta használt titkos eszközöket és módozatokat.
A nagyobb nyilvánosságot számos bűncselekmény esetén egyébként nemcsak a honlapok és az anonim szerverek titkossága zárja ki – matematikailag szinte kizárt, hogy valaki véletlenül egy éppen működő címre bukkanjon -, de az e-mailekben és honlapokon alkalmazott nyelv titkossága is. Az elkövetők ugyanis saját speciális nyelvezetet és szókészletet használnak, nehogy a büntetőeljárásban eljáró hatóságok – mesterséges intelligencián alapuló keresőrobotok segítségével – üzeneteket fogjanak el vagy fejtsenek meg. Márpedig ha az üzenet a hatóság számára nem megfejthető, akkor valószínű, hogy egy egyszerű felhasználó számára sem a valódi tartalomnak megfelelően értelmezhető. A kitétel természetesen nem vonatkozik a képanyagokra – feltéve, hogy nem valamilyen egyedi kódolással tömörítették azokat.
Összefoglaló
Az eljáró bíróságnak – pusztán azon az alapon, hogy a közlés-tájékoztatás eszköze az internet volt – nem lehet automatikusan tényállási elemként elfogadnia a nagy nyilvánosságot. A tényállás megállapításakor vizsgálnia kell, hogy az internetet milyen módon használták fel az elkövetők, és hogy valóban reális esély volt-e arra, hogy a közlésről vagy ennek valódi tartalmáról nagyobb számú felhasználó szerezzen tudomást. A jogellenes tartalomszolgáltatás tekintetében a magyar büntetőjogi jogalkotás bizonyos lemaradásban van a fejlettebb országokhoz képest. Így a jogalkotónak is figyelembe kell vennie e körülményeket, amikor újabb számítógépes bűncselekmények kodifikálásába kezd.
dr. Nizalowski Attila
informatikus szakjogász
