Hazánkban rengeteg olyan munkavállaló van, aki - papíron - minimálbért kap, vagy még azt sem, és a nyugdíjkilátásai emiatt finoman szólva is korlátozottak. Mások helyzete esetleg jobb, de szívesen növelnék leendő nyugdíjuk összegét önként is, szívesen gondoskodnának jobban saját magukról. Ennek egyik kézenfekvő módszere az önkéntes nyugdíjpénztárakban való takarékoskodás.
Mi is az a nyugdíjpénztár, sőt, mi is az a pénztár tulajdonképpen? A nyugdíjrendszer részletezésétől most eltekintve, mint megtakarítási formát, sorozatunk korábbi részében a kollektív befektetési formák közé soroltuk. Azaz, a sok kisügyfél pénzét összegyűjtik egy nagy kalapba, a pénztárba, és ezt pénzügyi szakemberek kezelik. Más szakemberek pedig arra ügyelnek, hogy a pénz összegyűjtése, kezelése, későbbi kifizetése - az elért hozamokkal együtt - igazságos, törvényes legyen. A gyakorlatban a vagyont nagyrészt állampapírokba fektetik, kisebb részben egyéb kötvények, részvények, ingatlanbefektetések is előfordulnak bennük.
Ilyen szempontból tehát a pénztárak is egy vagyonkezelési formát képviselnek, hasonlóan a befektetési alapokhoz és az életbiztosítások egy részéhez. Részben abban különböznek tőlük, hogy speciális célokra, a nyugdíjra, az egészségügyre, esetleg munkanélküliség vagy néhány egyéb sorscsapás esetére lehet bennük megtakarításokat gyűjteni, mondjuk, lakáscélú spórolásra jellemzően nem. Négyféle pénztárunk van: a magánnyugdíjpénztár, az önkéntes nyugdíjpénztár, az egészségpénztár és az önsegélyező pénztár.
A magánnyugdíjpénztár a minden munkavállaló számára, a bére meghatározott százalékában kötelező nyugdíjjárulék-fizetések "kiváltására" szolgál, vagyis a hagyományos, "állami" biztosítási rendszer piacszerűbb (talán átláthatóbb) alternatívája. "Kötelező" abban az értelemben, hogy aki ezt választotta, annak járuléka ide kerül, bár vissza is lehet lépni az "állami" nyugdíjbiztosítási rendszerbe, illetve átlépni más pénztárba.
A másik három pénztár közös jellemzője, hogy teljesen önkéntesek. Az önkéntes nyugdíjpénztárat a kötelezőn túl vagy - bért nem kapó polgároknál - annak pótlására is lehet használni. Az egészségpénztárak betegség esetére nyújtanak védelmet, az önsegélyező pénztárak pedig további sorscsapásokra, mint a munkanélküliség, jelenthetnek takarékoskodási formát.
A pénztárak működését talán az önkéntes pénztárakon a leginkább célszerű bemutatni. Egy kicsit a befektetési alapokhoz hasonlóan, a pénztár a befizetett kis pénzeket, akár havi ezer forintokat is együtt kezeli, ami a vagyonkezelésnél a méretnagyság miatt nagy előny. Míg azonban az alapok értékpapírokat, befektetési jegyeket bocsátanak ki, és azok árfolyamán (nettó eszközértékén) keresztül eléggé jól, sokszor naprakészen nyomon lehet követni a befektetés értékét, a pénztáraknál ilyen nincsen. Ott egyéni számlákat vezetnek minden pénztártag számára, kicsit a banki folyószámlákhoz hasonlóan, amiken nyomon követik az egyes be- és kifizetéseket, hozamokat.
Önkéntes pénztárba (a magyar állampolgárok közül) bárki befizethet, aki elmúlt 16 éves. A konstrukció készítői gondoltak azokra a hebrencs, megbízhatatlan, ingadozó polgárokra is, akik hajlamosak időnként kirúgni a hámból, és felélni megtakarításaikat, vagy egyből elköltik, ha egy nagyobb összeghez jutnak: Ellentétben szinte minden más befektetéssel - bankbetét, értékpapír, befektetési alap vagy biztosítás - itt a pénztárba való belépéstől számított 10 évig semmiképpen sem lehet hozzájutni a befizetett pénzhez és annak hozamaihoz. (Csak az örökös veheti fel, ha meghal az illető.) Esetleg egy részére hitelt lehet felvenni.
Ha a 10 év letelt, akkor fel lehet ugyan venni a zsozsót, de a jelenlegi szabályok szerint súlyosan adózni kell utána. Az adó mértéke a várkaozási idő lejárta után évről évre 10-10 százalékkal csökken, de adómentesen igazából akkor lehet kilépni a pénztárból, ha elértük a nyugdíjkorhatárt. A másik oldalról: ha valaki előbb éri el a nyugdíjkorhatárt, mint ez a bizonyos tíz év, akkor is adómentes a kifizetés, de legalább három évig kell előtte pénztártagnak lennie.
Ha tehát az a kérdés, milyen módon spóroljunk öreg napjainkra, az önkéntes pénztár azoknak biztosan jó, akik egyébként várhatóan nem lennének képesek rászorítani magukat a rendszeres takarékoskodásra. (Ami nem jelenti azt, hogy másoknak nem.)
Az önkéntes pénztárak egyik nagy vonzereje, hogy a közvetlen értékpapír-befektetésekkel szemben személyi jövedelemadó-kedvezmény jár rájuk, sőt a munkáltatók is egy bizonyos határig kedvezményesen fizethetnek be pénzt a dolgozó javára. Aki maga fizet be, az a befizetés 30 százalékát, de legfeljebb évi 100 ezer forintot vonhat le adójából. Ha több - akár többféle - önkéntes pénztárnak is tagja, a határ összesen 120 ezer forint összevonva. (Az 1958 előtt születettek esetén ezek a határok: 130, illetve 150 ezer forint.)
Ez az adókedvezmény pedig igencsak magasnak mondható, például a biztosítások kedvezményéhez, vagy az értékpapírok nemrég megszűnt kedvezményéhez képest is. Amellett pedig különösen jó, hogy a pénztárak hozama - befizetéseink hozadéka - hosszú, sok éves távlatban, amint látni fogjuk, nagy valószínűséggel legalább az infláció körül lesz. (Még ha lesznek is rosszabb évek, mint például a tavalyi.)
