Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A legutolsó dolog, amit a következő EU-elnök, Franciaország kívánhatott volna magának, az a lisszaboni szerződés leszavazása volt. Nemcsak azért, mert már megkezdte az előkészületeket a szerződés feltételezett 2009. január 1-jei hatályba lépéséhez szükséges gyakorlati lépésekhez, hanem azért is, mert egy intézményi válság sok energiát, figyelmet von el. A tagállamok ahelyett, hogy a francia prioritásokra (klímaváltozás, védelempolitika, bevándorlás, mediterrán térség) összpontosítanának, most kénytelenek lesznek a reformok megmentésével vagy azok hiányával foglalkozni. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök Prágában a visegrádi négyekkel tárgyalva egyfelől időt kért, másfelől leszögezte: nincs idő…
Idő kell ahhoz, hogy megtalálják az utat a reformokhoz, másrészt nehéz úgy előretekinteni, hosszabb távú uniós politikát tervezni, hogy a kivitelezés keretei, feltételei nem ismertek. Ha nem is vallja be, Párizs mindenekelőtt azt sajnálja, hogy a reformokból következő személyi döntésekhez a francia elnökség nem tudja hasznosítani helyzeti előnyét. Mire ugyanis (remélhetőleg) újra előtérbe kerül a posztok elosztása, addigra a cseh elnökség következik. Márpedig több uniós poszt is kiadó: meg kell találni a jövőbeli EU-elnök személyét, az uniós külpolitika megjelenítőjét és arról is dönteni kell, hogy vajon José Manuel Barroso az Európai Bizottság élén saját magát kövesse-e. Mivel pedig az ilyen döntéseket szeretik szalonok mélyén, lehetőleg minél szűkebb körben meghozni, minél távolabb a nyilvánosságtól, a francia elnökség kitűnő alkalmat teremtett volna erre. A cseh vezénylet viszont bekavarhat.
Párizs persze sietett leszögezni, hogy az ír népszavazás eredménye nem befolyásolja a prioritásait. Így előtérbe kerül a klímavédelem: a franciák szeretnék, ha az év végéig megegyezés születne az üvegházhatás enyhítésére, a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére a 2020-ig vállalt forgatókönyvnek megfelelően, nemzeti lebontásban. A bevándorlási politikában sem lesz könnyű összebékíteni az eltérő nemzeti érdekeket, Párizs azt szeretné, ha az egymással összefüggő kérdéseket - a legális bevándorlást, az illegális tartózkodás és a menekültügy harmonizálását - sikerülne egy csomagban kezelni.
Az elnökség harmadik nagyobb falatja a védelempolitika. Aligha véletlen az időzítés, hogy Franciaország éppen most tér vissza a NATO katonai szárnyába. Ez annak a felismerésnek a bizonysága, hogy ha Párizs meghatározó szerepet akar vállalni az EU közös védelempolitikájában, akkor az ezzel párhuzamosan létező NATO-ban is szüksége lesz áttekintésre. Például ahhoz, hogy elkerüljék a kapacitások kettős fejlesztését és nagyobb lehetőséget kapjon a hadiipar összehangolása. Az európaiak régi tartozása, hogy a racionalitás jegyében induljon meg a hadiipari szakosodás és bővüljön a közbeszerzések köre.
A franciák külpolitikai prioritása a nagy csinnadrattával induló Mediterrán Unió. A július 13-i párizsi uniós mediterrán csúcs ugyan sok konkrétumot még nem láthat, de Sarkozynek már az is elég, hogy az ünnepi találkozó díszletét a francia trikolór adja. Még ha rávetül is az ír népszavazás árnyéka.
