Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Az Európai Parlament (EP) elfogadásra váró jelentése szerint az Európai Uniónak nem áll érdekében az elkapkodott bővítés, mivel a tagállamok közötti túl nagy távolság az EU kohézióját veszélyezteti. A külügyi bizottság a jövő hónapban vitatja meg Elmar Brok (képünkön) befolyásos német konzervatív képviselő jelentését, és a frontvonalak máris láthatóak. A régi tagállamok képviselői egyetértenek Brokkal abban, hogy a teljes jogú tagság helyett egy árnyaltabban körülírt partneri viszonyt kell ajánlani a potenciális tagoknak, mert az egyenlőtlenségek tovább mélyítenék a szakadékot a szorosabb integrációt szorgalmazók és a "periféria" között.
Az újonnan csatlakozók ezt nem így látják. Szerintük elhibázott szembeállítani a mélyítést a kiszélesítéssel, amint azt a közelmúlt bővítései igazolták. Sőt, Európa stabilitását éppen az szolgálja, ha az integráció kapuját szélesre tárják, amelyen nemcsak Törökország, hanem Ukrajna vagy Grúzia is beférhet. Az eddigi bővítések ugyanis katalizátorként hatottak, az intézmények megszilárdultak, az integráció működése pedig áramvonalasabb lett.
A Brok-jelentés viszont - amelynek bizottsági elfogadását követi majd a júniusi plenáris szavazás - elégedetlen a tagságra aspirálóknak jelenleg nyújtott alternatívákkal. Mivel ezek sok esetben csak jelképes együttműködést kínálnak, a(z) -(ön)jelöltek számára, logikus, hogy a teljes tagságot célozzák meg. Ha azonban a politikai-gazdasági együttműködés tartalmasabb volna, az inkább leszerelné türelmetlenségüket. A mai alternatívák: a balkáni országoknak szóló stabilitási és társulási megállapodás, amelynek megkötése lényegében garantálja a tagságot, bár időpont nélkül. Ezzel szemben az EU a "szomszédsági politikájába" igyekszik belegyömöszölni mindazokat az országokat, amelyek felé ma nem tudja, nem akarja elkötelezni magát. Ennek struktúrája azonban ad hoc jellegű, az improvizált együttműködési formák, projektek inkább alibiként szolgálnak, mint hogy készséget mutatnának arra, hogy az EU hajlandó megosztani velük az európai identitást, beleértve egy tartalmas, szerződésileg kialakított kereskedelmi-politikai viszonyt. Ezért a Brok-jelentés üdvözli a Párizs által támogatott és most már Berlinnek is tetsző Mediterrán Uniót, amely elsősorban a déli szomszédoknak szóló, egyfajta európai nemzetközösség kialakítását tűzi ki célul. Ha Brokon múlna, a Balkán országait is idesorolná, amelyek aztán "érettségüknek" megfelelően közeledhetnének az integrációhoz. Ennek előnye - legalábbis a bővítési fáradtságra hivatkozó régi tagállamok képviselői számára -, hogy elkerüli a tagság következményét, azaz nem kell félni attól, hogy például a szegény és méreteiben hatalmas Törökország tagként beleszólhatna az Európai Unió költségvetésébe vagy bármely közösségi politikába, hiszen Ankarával nyilván megváltozna az agrár- vagy a kohéziós politika. A törökök érzik is veszélyt, és elszántan lobbiznak a jelentés méregfogainak kihúzásáért.
