Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Változik-e bármi is az Európai Unió és a Kreml viszonyában a moszkvai szerepcsere után? Az első nyugati reakciókból kiderült, hogy a legnagyobb uniós tagállamok munkamegosztásban bíztak. Bár senkiben sem volt kétség, hogy az orosz választások nem állták ki egy nyugati demokrácia próbáját, a nyílt bírálatot átengedték az Európa Tanácsnak. Az Európai Bizottság (EB) vagy a német, francia vezetők üdvözlésében nyoma sem volt kritikának, árnyalatnyi különbségeket legfeljebb a diplomáciai nyelv ismerői fedezhettek fel. Így például José Manuel Barroso, az EB elnöke Dmitrij Medvegyevhez intézett gratulációjában bizonyosságának adott hangot, hogy az Orosz Föderáció és az EU elmélyíti stratégiai partnerségét, amely "nemcsak a közös érdekeken nyugszik, de azon értékek tiszteletben tartásán is, amelyek iránt mindketten elköteleztük magunkat".
Talán elkötelezte magát Moszkva, de hogy tiszteletben is tartaná? Az Európa Tanács választási missziójának vezetője, a svájci Andreas Gross éppen a brüsszeli nyilatkozattal egy időben jelentette ki, hogy nem lehet szabad és tisztességes választásról beszélni. Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök személyesen hívta fel Putyin utódját, a gesztust a Kreml sietett is kiaknázni, amikor közleményben hozta a világ tudomására a francia elnök "szívélyes gratulációját a nagyszerű győzelemhez", amit egy francia szóvivő azzal igyekezett enyhíteni, hogy Sarkozy figyelmeztetését is kiemelte: "Párizs éberen fogja figyelni az orosz fejleményeket". Angela Merkel német kancellár nemcsak az új orosz elnökkel akar találkozni, de pragmatikusságának jeleként Putyinnal is. Felrúgva a diplomáciai szokásjogot, már várhatóan ezen a hétvégén Moszkvába utazik. Megint egy szóvivőre maradt annak hangsúlyozása: Berlin támogatja Medvegyev szándékát, hogy modernizálja Oroszországot és megszilárdítsa a jogállamiságot. Az EU-vezetők nyilatkozataiból mindenesetre kiderül, hogy "stratégiai partnernek" tartják Oroszországot. Logikus volna tehát, ha sikerülne megkötni a két éve jegelt EU-orosz stratégiai és együttműködési megállapodást, amelyet kezdetben a lengyel vétó akadályozott meg. Időközben azonban kiderült, hogy meglehetős távolság van az EU és Oroszország között, ami joggal veti fel a kérdést, hol húzódik a partnerség határa. Moszkva élesen szembefordult az EU-tagállamok zömével Koszovó függetlenségének kérdésében, amivel maga is része lett a problémának. A szerb ellenkezést nagymértékben szította, hogy Belgrád számíthatott Moszkvára, amely egyébként se bánja, ha ütközőpontot találhat a Nyugattal. Hiszen a Kreml tudja, hogy az EU rá van utalva az orosz gázexportra és az energiaellátás biztosítása miatt nem érdeke az ellentétekkiélezése. Az Európai Uniónak nem sikerült előrehaladást elérnie egyetlen, számára fontos kérdésben sem. Nincs enyhülés a befagyott konfliktusokban (Kaukázus, Moldova); miközben egyre fenyegetőbben terjeszkedik a Gazprom, addig korlátozzák a nyugati befektetéseket, lepereg Moszkváról az emberi jogi politikát, a sajtószabadság korlátozását érintő bírálat és le kell nyelnie az EU-nak a tagállamokat ért vegzatúrákat, mint legutóbb a British Council korlátozását. Vagyis bőven volna mit javítani az EU-orosz kapcsolatokon, de mivel Moszkvában nem hatalmi, csak személyi változás történt, erre alighanem még várni kell.
