Még bizonytalan az EU reformszerződésének sorsa, de a fővárosokat máris élénken foglalkoztatja, ki legyen az EU "állandó" elnöke. Egyelőre csak az biztos, hogy Írországban lesz népszavazás, a többi uniós tagállamban a parlament ratifikálja a szerződést. Kétségkívül jelentős politikai erők követelnek másutt is referendumot, így többek közt Nagy-Britanniában, Ausztriában, Dániában és Franciaországban. Feltéve, hogy alulmaradnak és mindenütt a tervek szerint történik a ratifikálás, akkor 2009. januártól a jelenlegi rotációs elnökség intézménye megváltozik. Az EU "arca" kifelé többé nem a félévente egymást váltó soros tagállam lesz, hanem két és fél évre olyan politikus képviselheti az uniót, akit a tagállami vezetők "magukénak" tekintenek. Az egyetlen feltétel ugyanis, hogy maga is a klubból kerüljön ki, azaz volt vagy hivatalban lévő vezető legyen.
A majdani elnöki poszt máris népszerű, az eddig felröppent nevek arról árulkodnak, hogy komoly harc lesz az év második felében, a francia elnökség alatt. Aligha véletlen, hogy az egyik legesélyesebbnek tartott, volt brit miniszterelnök, Tony Blair (képünkön) is Párizsban lobbizik. Sajtóértesülések szerint a francia elnök, Nicolas Sarkozy személyesen támogatja jelölését, ami két okból is jelzésértékű. Egyrészt rávilágít arra, hogy már fabatkát sem érnek a szocialista-konzervatív címkék, a brit harmadik utas "szocializmus" és a francia újkonzervativizmus egyaránt a liberális gazdaságpolitikában találja meg magát, az utóbbi legalábbis addig, amíg nem kell a francia nemzeti érdeket védeni, akkor ugyanis helyet kér és kap a legotrombább dogmatikus szocialista állami beavatkozás. Másrészt feltűnő az is, hogy az atlantista Blair élvezheti az iraki háborút szívósan ellenző Párizs támogatását, ami persze annak a belátása is, hogy nem lehet tartósan Washington ellen politizálni, és ez a reálpolitika kétségkívül hitelesen cseng majd Blair szájából.
További (ön)jelöltek még Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, az osztrák parlamentben a néppárti frakció vezetője, aki reméli, hogy volt partnerei megbocsátják neki flörtjét Jörg Haiderrel, a szélsőjobboldali Szabadságpárt egykori vezetőjével. Schüsselnek akkori hataloméhsége már az Európai Bizottság elnöki székébe került, amelyre 2004-ben aspirált. Több esélye lehetne az EU legrégebben hivatalban lévő kormányfőjének, a luxemburgi Jean-Claude Junckernek, akinek egyébként is van elszámolnivalója Blairrel: éppen a brit kormányfő akadályozta meg, hogy a luxemburgi elnökség idején állapodjanak meg az EU hosszú távú költségvetési irányelveiről, aláásva ezzel Juncker személyes sikerét. Versenyben van még Bertie Ahern ír és José-Maria Aznar volt spanyol kormányfő is, de hozzájuk hasonlóan inkább az esélytelenek nyugalmával szemlélheti a tolongást Aleksander Kwasniewski volt lengyel államelnök is.
