Az Európai Bizottság (EB) egészségügyért felelős biztosa, Markosz Kiprianu azt kéri az európai szeszesital-gyártóktól, hogy tegyenek nagyobb erőfeszítéseket az alkoholfogyasztással összefüggő egészségügyi problémák megelőzése érdekében. A politikus egy új szervezet, az Alcohol and Health Forum első ülésén szólalt fel, hangsúlyozva, hogy a közvélemény azt várja a fórumtól, hogy felelősségteljesebb piaci viselkedésre és a marketingeszközök visszafogottabb alkalmazására szorítsa az ágazat vállalatait. A médiának, a hirdetőknek, a kiskereskedőknek, illetve a pubok és más vendéglátóhelyek üzemeltetőinek is meg kell változtatniuk viselkedésüket, különösen a fiatalkorúak befolyásolásával, kiszolgálásával kapcsolatban.
Az új fórum megteremtésével Brüsszel ahhoz hasonlóan jár el, ahogy tavaly az élelmiszeriparral tette, amelyet arra akar rábírni, hogy önként tegyen lépéseket az elhízás megelőzésére, azaz tanúsítson felelősségteljesebb magatartást termékei népszerűsítésekor. Az EB a szeszesital-gyártók esetében is jobbnak látja ezt az utat járni, mint hogy szigorú szabályozással lépjen fel céljai elérése érdekében. Az új szervezetbe 40 üzleti vállalkozás és civil szervezet képviselőjét hívták meg, amelyek megbeszéléseik eredményeként novemberben tűzhetik ki első közös céljaikat az alkoholfogyasztás jobb szabályozásának megteremtésére, a bizottság pedig minden év végén áttekinti, hogy milyen előrehaladást sikerült elérni. Kiprianu a fórum létrehozásával mintegy válaszol azokra a kritikákra, amelyeket civil szervezetek fogalmaztak meg vele szemben, mondván: nem tesz eleget a szeszesital-gyártók szponzorálásainak, hirdetéseinek visszaszorításáért, a figyelmeztető feliratok felhelyeztetéséért, illetve egy európai szintű korhatár bevezetéséért, ami alatt nem szolgálnák ki a fiatalokat.
