Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A német kormány rendkívüli ülésen vitatta meg a januárban kezdődő uniós elnökségének prioritásait. Angela Merkel kancellár asszony már korábban is világossá tette, hogy Berlin életre kívánja kelteni az alkotmányt, amelyről egyes fővárosokban úgy fogalmaznak, hogy kómába került. Akárhogy is, „a szövetségi kormány mindent elkövet, hogy megoldást találjon az EU-alkotmány tető alá hozására, a 2006. júniusi csúcstalálkozó fölkérésének megfelelően” – áll az ülésről kiadott nyilatkozatban, amely megállapítja, hogy az EU-kormányok által aláírt és a tagállamok zömében ratifikált dokumentum még mindig a legjobb alap a munka folytatásához.
Az EU-vezetők 2007. március 25-én a berlini nyilatkozatban igyekeznek majd tájékozódási pontot adni az unió értékeinek és feladatainak meghatározásához. Egy másik prioritás, az energetikapolitika a piaci liberalizmus irányába halad, és ezt a németek is szívesen erősítenék, miközben változtatni akarnak az energiafüggőségen. Igaz, a főként a Varsó által támadott balti-tengeri gázvezeték, a Berlin–Moszkva nagyprojekt nem azt látszik alátámasztani, hogy a németek olyan sokat tennének az alternatív piacok kiépítésében.
A nemzetközi terrorizmusellenes küzdelem nem mehet a polgárjogok rovására, de a tagállamok közötti szorosabb együttműködésben rejlő lehetőségeket ki kell aknázni. Ugyanez vonatkozik a menekültpolitikára, az illegális bevándorlással szembeni föllépésre is. Az EU további bővítésében nem akar a kormány állást foglalni – ez a soros elnökségeknek nem is szokásuk, de hogy nem tér ki majd a vita elől, azt jelzi azon megállapítása, hogy: „Egy határok nélküli politikai alakzat nem életképes. A kontinens egyesítésének befejezésekor nem szabad túlerőltetnünk magunkat.” De – fűzi gyorsan hozzá a nyilatkozat – el kell kerülni, hogy új „vasfüggöny” emelkedjék. Ennek eszköze a közös értékeken nyugvó szomszédsági politika.
Az már a munkadokumentum elfogadását kísérő újságinterjúkból derül ki (persze nem először), hogy ha Merkelen múlna, Ankara elfelejthetné az uniós tagságot. Ám a berlini koalíciós partner, a szociáldemokraták más véleményen vannak, így a kancellárnak is be kell érnie annyival, hogy a tagság feltételeit kéri számon Törökországon, és legfeljebb a csatlakozási tárgyalások felfüggesztésével fenyegetőzik. Viszont az is igaz, hogy egyelőre nincs is szüksége erőpróbára sem saját koalíciós társával, sem azokkal a tagállamokkal (nincsenek sokan), amelyek a törököket inkább az unión belül, mint kívül akarják látni. Hiszen abban régóta konszenzus van, hogy a török csatlakozásnak legalább tízesztendős a perspektívája.
Berlin máris komolyan veszi az egyébként az alkotmányban rögzített közös EU-elnökséget: a következő 18 hónapban nemcsak a közvetlen „örökös” Portugáliával, hanem az azt követő Szlovéniával is együtt akarnak dolgozni. Hogy milyen mérleget zár majd jövő júniusban Merkel, azt nehéz megjósolni, de egyvalami megkönnyíti a dolgát: a kormányt nem fenyegeti a túlzott költségvetési hiány miatti eljárás, egy nyomasztó terhet letud, és uniós elkötelezettsége ennyivel is hitelesebb lesz.
