Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– minősítette az ellenzék aggályoskodásait Robert Fico, némileg kiesve szerepéből, hiszen ezzel a cinikusnak szánt félmondattal önmagát is leleplezte. Igen, már hogyne tudnánk, ha előbb nem, hát azóta, hogy koalícióra lépett azzal a két párttal, amelynek élén két olyan szlovák politikus áll, akiket az EU legtöbb tagállamában egészségi zárlat, cordon sanitaire alá vetnének. Furcsa, szinte érthetetlen, hogy a szlovák kormányfő, aki két esztendőt „megfigyelő képviselőként” töltött az Európai Parlamentben, ennyire ne lenne tisztában azzal, milyen kárt okoz hazájának. „Mutassanak egyetlen olyan jogsértést, amelyet kormányom miatt szenvedett el a magyar, roma, ukrán, akármely etnikumhoz tartozó szlovák állampolgár” – szólította fel Brüsszelben a European Policy Center hallgatóságát, akik közül sokan próbálták tudomására hozni, hogy az európai értékekkel nem fér össze egy csónakban evezni a rasszista, idegenellenes pártokkal. Fico azonban érzéketlen, nem hajlandó felfedezni semmilyen összefüggést koalíciós partnerei és például a magyarokat ért nyílt atrocitások között. „Kérem, hogy a kormányomat tettei alapján ítéljék meg” – szajkózta. Fico úgy tett, mintha nemzetközi közönsége arra lett volna kíváncsi, mit jelent Szlovákia számára az új szociáldemokrata kurzus, ezért hosszan bírálta elődje elhibázott, túlerőltetett liberális gazdaságpolitikáját, amelyből – úgymond – hiányzott a szociális elem.
Egyszerűen nem akarta megérteni, hogy elhibázott az a stratégia, amely az európai legitimitást az európai értékek vállalása nélkül kísérli megszerezni. Hogy megőrzi-e a szlovák gazdaság impozáns növekedési ütemét, amely ma háromszorosa az EU-átlagnak, ezzel megint csak a választókkal kell elszámolnia, a brüsszeli uniós intézményeket legfeljebb az érdekli, hogy ne szaladjon el a költségvetés, ne lóduljon nagyon meg az infláció, az euró bevezetésének még az előző kormány által kitűzött és most Fico által is megerősített 2009-es időpontja ne kerüljön veszélybe. Arról is elsősorban a szlovákoknak kell számot adnia, hogy milyen következményei lesznek majd a privatizációkat, többek közt a pozsonyi repülőtér eladását felülvizsgáló populista ígéretének vagy inkább fenyegetésének.
A brüsszeli közönséget láthatóan egyedül az európai értékek védelme foglalkoztatta. A rendszert váltó közép- és kelet-európai országoknak nehezen megy a leszámolás azzal a négy-öt évtizeden át megszokott politikai szlogennel, hogy a szocializmus, a kommunizmus érdekében áldozatot kell hozni. A nyugati társadalmaktól, demokráciáktól éppen az különbözteti meg őket (egyelőre), hogy ott inkább tisztában vannak a „történelmi idő” fogalmával, tudják, mit veszíthetnek azzal hosszú távon, ha elveket áldoznak fel rövid távú érdekeik megvalósításáért. Ezért nem alakulnak koalíciók Le Pennel vagy a Flamand Érdekkel, közösítik ki a szélsőségeseket, és ha valahol mégse állnának ellent a kísértésnek, nem marad el a figyelmeztetés. Ausztriát karanténba helyezték, Olaszországot négy esztendőn keresztül senki sem vette komolyan. Az Európai Unióban egyetlen ország sem engedheti meg magának a befelé fordulás (kétes) luxusát. A nyitottság azonban nem csak rajta áll…
