Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Semmi látványos dolog nem történt, de ami fontos, hogy az „EU-ügyintézés” visszatért megszokott medrébe, immár senki sem beszél válságról, integrációs zsákutcáról vagy a közvélemény megcsappant bizalmáról. Az alkotmány tavalyi holland és francia leszavazása néhány hónapra kétségtelenül megbénította az EU-t, Bécs viszont elérte, hogy a kis lépésekkel, kis eredményekkel elterelje a figyelmet, ha nem is az alkotmányos válságról, de az intézmények működését fenyegető pesszimista forgatókönyvekről.
Sikerült a 2007–2013 közötti költségvetésnek még a britektől örökölt lezáratlan kérdéseit tisztázni, elsősorban az Európai Parlamenttel elfogadtatni az eredeti követeléséhez képest morzsányival megemelt büdzsét. Sokak meglepetésére az osztrákok őszintén törekedtek arra is, hogy bővítési ügyekben – „elfeledkezve” vélt nemzeti érdekeikről – méltányos kompromisszum szülessen Törökország fejezetnyitásáról. Így a soros finn elnökségre vár, hogy kellő támogatás esetén differenciáljon, azaz leválassza Zágrábot Ankaráról, és tempósabb ritmusban folytassa a csatlakozási tárgyalásokat. Ami viszont valós osztrák érdek, a Nyugat-Balkán országainak nyújtandó EU-s perspektíva, ugyancsak sikeres volt. Albániával is aláírták a stabilizációs és társulási megállapodást, megfeleltek a Szerbiáról leváló Montenegró jelentette kihívásnak, és bár nem közvetlenül az ő érdemük, de a Koszovó státusáról Bécsben folyó tárgyalások is a befejezéshez közelednek.
Szintén a kis lépések politikájához sorolhatóak a tavaszi csúcs eredményei. A lisszaboni program keretében napirendre tűzött foglalkoztatás- és növekedésserkentés programja meglehet tetszetős, ám az euroszkeptikusság vádja nélkül tehetjük föl a kérdést: hol van az a bizonyos uniós szintű hozzáadott érték? Ugyanis amire közösen jutottak a tagállamok, azok mind könnyűszerrel megvalósíthatóak nemzeti hatáskörben, ilyen például a kis- és középvállalatokat segítő egyablakos ügyintézés vagy a főként őket sújtó egyéb bürokrácia lefaragása. Fontos lépést tettek viszont a csúcson a közös energiapolitika kialakítása felé, ez megfordíthatatlanul elindult a belső piaci integrálódás irányába. A fél év alatt tízezer (!) elnökségi dokumentum született és a közös kül- és biztonságpolitika is gazdagabb lett 115 nyilatkozattal. Szóval derekasan dolgoztak az osztrákok. Wolfgang Schüssel kancellár pontosan azt adta az EU-nak, amire szüksége volt: előrébb tolta a most egyébként is megoldhatatlan kritikus kérdéseket, és az így megtisztított terepen a napi ügyekre összpontosítva bizonyította, hogy a 25-ökben legalább egy dolog közös: fenn akarják tartani a konszenzus látszatát.
