Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A csatlakozási tárgyalások megkezdését immár nem vitatják, valószínűleg 2005 második felében ülhetnek asztalhoz, és az is eldöntött, hogy 2014 előtt nincs pezsgőbontás. Akkor kezdődik az EU új költségvetési időszaka, amelynek már tükröznie kell az esetleges török tagság anyagi vonzatait. Esetleges, mert az unió történetében első alkalommal a csatlakozási tárgyalások úgy kezdődnek el, hogy a célt nem határozzák meg: azok nem feltétlenül vezetnek el a tagságig. Ezt a meglehetősen abszurd feltételt elsősorban a néhol bizonytalan, másutt ellenséges uniós közvélemény megnyugtatására találták ki. Mint ahogy azt is, hogy a tárgyalásokat bármikor felfüggeszthetik, ha olyan uniós alapértékek, mint az emberi jogok, csorbulnának Törökországban.
A túlnyomórészt mohamedán, egyesek szerint inkább – nemcsak földrajzi értelemben – Ázsiához tartozó ország negyven éve kopogtat az EU ajtaján, és most főként Berlinnek, Londonnak, Rómának és Madridnak köszönhetően már a kilincset is lenyomhatja. Kérdés, mit talál az ajtó mögött. A brüsszeli bizottság hatástanulmánya szerint még 2025-ben is az uniós GDP 0,1-0,17 százalékát tenné ki az ország fölzárkóztatásának költsége. Ezért is szorgalmazza néhány tagország, hogy már most jelentse ki az EU: Ankara nem ugyanazokkal a feltételekkel részesülne a strukturális és agrár alapokból, mint a többiek, továbbá el kell fogadnia azt is, hogy belátható időn belül polgárai nem rendelkezhetnek majd a négy alapszabadság egyikével, a szabad költözés jogával.
A ma 71 milliós ország csatlakozásakor az EU legnépesebb tagjává válhat, 82 millióra becsült lakosságával a minősített kettős többségi döntési eljárásnál nagyobb szava lenne, mint ma Németországnak. Vannak országok – Franciaország, Dánia, Luxemburg, Ausztria, Szlovákia, Litvánia és Ciprus –, amelyek inkább hajlanak arra, hogy Törökországnak tagság helyett különleges státust adjanak. A támogatók viszont, mint a hétfői külügyminiszteri találkozón Joschka Fischer, egy heves vitában leszögezte, legfeljebb annak rögzítésére hajlandóak, hogy a tárgyalás nem automatikusan vezet el a tagságig, magyarul Ankarának folyamatosan teljesítenie kell házi feladatát. Ciprus még a tárgyalások előfeltételéül szabná elismerését is, amely egyébként nem keltett osztatlan tetszést partnerei részéről. Több megértést tanúsítanak az ankarai ellenállás iránt, amelyet az táplál, hogy a ciprusi görögök miatt nem egyesülhetett a szigetország. Ugyanakkor a csatlakozási tárgyalás kormányközi folyamat, ahol Törökország (ma még) 25 országgal ül asztalhoz, szavuk egyformán nyom a latban, tehát közvetve mégiscsak megtörténne Ciprus elismerése. Erdogan török kormányfő számára ez presztízskérdés, az üggyel csak az EU döntése után foglalkoznak, ellenkező esetben – mint erről tájékoztatta a holland elnökséget – kormánya azonnal megbukna. Párizs időközben azt is jelezte, hogy bár nem előfeltétel, Ankarának szembe kell néznie múltjának egy sötét foltjával: a mindeddig tagadott 1915-ös örmény népirtással.
A csúcs döntését megkönnyítheti az Európai Parlament (EP) mai szavazása a külügyi bizottság török jelentéséről, amely alapvetően pozitív, a tárgyalások megkezdését javasolja, de a viták során közel 500 módosító indítványt fűztek hozzá, többek között a tagságot felváltó „alternatív” megoldásról. Az EP állásfoglalása ugyan nem kötelezi a Tanácsot, de fontos politikai jel, amely patthelyzetben eldöntheti a játszmát.
